:

WHO az egészségért

:

Április 7-e – egy tavaszi nap, amikor számos mindennapi teendőnk mellett pillantást vetünk az itt-ott megjelenő bejegyzésekre, cikkekre, amelyek a médiában emlékeztetnek minket egy igen fontos, sőt az elmúlt évben egyre kiemelkedőbb figyelmet élvező tényező, az egészség világnapjára. Maga az egészség többféleképpen definiálható, de az általánosan elfogadott meghatározás szerint öt dimenziót foglal magába: a biológiai, lelki, mentális, emocionális és szociális jóllétet. Ebből kifolyólag nem kétséges, hogy az egészség sokkal többet jelent, mint a betegség és a fizikai hátrányosság hiányát.

Az egészség fogalmáról nem beszélhetünk az egészségügy kulcsfontosságú intézményének, az Egészségügyi Világszervezetnek az említése nélkül. Az Egészségügyi Világszervezet (ang. World Health Organization, WHO) az Egyesült Nemzetek Szervezetének egyik kiemelkedően fontos szervezete, amely a nemzetközi közegészségügy terén tölti be szerepét. A szervezet 1948. április 7-én kezdte tevékenységét, és azóta minden évben ez a nap jelöli az egészség világnapját. Az Egészségügyi Világszervezet székhelye Svájcban, Genfben található.

Az Egészségügyi Világszervezet 194 tagot számlál, tehát magába foglalja az ENSZ összes tagállamát, Liechtenstein kivételével. A szervezet Irányító Testületét a 194 tagállam képviselői képezik, akik minden évben üléseznek, a döntéseket pedig a Végrehajtó Testület hajtja végre, amely a kormányok által kinevezett 32 egészségügyi szakemberből áll. A szervezet legfőbb feladata a világszintű iránymutatás az egészségügy területén, együttműködés a kormányokkal a nemzeti és nemzetközi egészségügyi programok tervezésében, az egészségügyi technológia és szabványok kifejlesztése és a megfelelő információbiztosítás, valamint segélynyújtási, kutató és irányítási tevékenységet folytat az egészségügy minden területén. Az Egészségügyi Világszervezet különösen érdekelt a fertőző betegségek, gyermekbetegségek, szív- és keringési rendellenességek, a rákos megbetegedések és az AIDS megelőzési és gyógyítási lehetőségeinek a feltárásában.

health

Az Egészségügyi Világszervezet ez ideig hat alkalommal volt kénytelen nemzetközi szintű közegészségügyi szükséghelyzetet elrendelni. Minden alkalommal járványügyi intézkedésekről volt szó, amelyek célja az aktuális fertőző betegség terjedésének a megakadályozása volt. 2009-ben a sertésinfluenza, 2014-ben a járványos gyermekbénulás, szintén 2014-ben az Ebola, 2016-ban a Zika-vírus, 2019-ben ismételten az Ebola, majd 2020-ban a COVID–19 járvány miatt.

Az Egészségügyi Világszervezet már több mint egy éve igyekszik helytállni a COVID–19 világjárvány megfékezésében. Habár sokan megkérdőjelezik munkájának pontosságát és hatékonyságát, mégis az ő hatáskörébe tartozik a világszintű védőintézkedések, irányelvek és útmutatások meghatározása, a járványügyi helyzettel kapcsolatos adatok követése és feldolgozása. Számos bírálat érte a szervezet fellépését a világjárvány ideje alatt a vírus fertőzőképességének kezdeti alulértékelése és a későn végrehajtott intézkedések miatt. Egyesek szerint az Egészségügyi Világszervezet utasításai és iránymutatásai nem voltak teljesen egyértelműek. Nem szabad azonban szem elől tévesztenünk, hogy mindannyian teljesen új helyzettel kerültünk szembe, így a világvezető egészségügyi szervezet számára is hatalmas kihívás volt gyorsan és megfelelően reagálni.

Jelenleg az Egészségügyi Világszervezet legfőbb törekvései továbbra is a COVID–19 világjárvány megfékezésére irányulnak – pillanatnyilag a vakcináció témakörében tölt be kulcsfontosságú szerepet. Habár a témában otthonosan mozgó szakemberek és egészségügyi dolgozók már a kimerülés közvetlen közelében vannak, minden erejükkel a járványügyi helyzet javításán fáradoznak. Ezért a mai nap szóljon róluk, szóljon az elmúlt év hőseiről, akik fáradhatatlanul harcolnak a világjárvány csatáiban.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Kalmár Edina
„A KMV nagy visszaigazolás volt számomra” Kalmár Edina vagyok, tizenkilenc éves, és Tornyoson élek.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: www.al-fanarmedia.org
Iskola padok nélkül Ha emlékeim nem csalnak, az online tanítás Szerbia területén tavaly márciusban terjedt el.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: www.nysut.org
Jogi Kar, te drága! DAY 287: ARÁNYOK

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Igen korai kép a Bombarder zenekarról
Az apokalipszis hírnökei Az első vérbeli metál banda Jugoszláviában: a Bombarder

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Chester Bennington
Eltemetett Legendák 4. Nehéz megérteni, hogy a mentális betegségek mennyire veszélyesek tudnak lenni.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
And we play rock and roll In memoriam Lemmy Kilmister – 1945–2015

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A sporttörténelem legnagyobb átverése? A csalások királya: A Lance Armstrong story (2014)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 98. 98. rész – Kollektív pszichoterápia

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
WHO az egészségért Április 7-e – egy tavaszi nap, amikor számos mindennapi teendőnk mellett pillantást vetünk az itt...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Általános városkép Murmanszkban
Egy térség, két külön világ A szerb–magyar kettős állampolgárság előnyei ma már legkevésbé e két ország közötti határon átkel...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tormentor-koncert Belgrádban A legendás magyarországi zenekar első alkalommal zenél Szerbiában

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Sárközi Noémi (fotó: Roncsák Alexander)
Aki választ: Sárközi Noémi Bácsfeketehegyen élek. A zene világában vagyok jártas, népi éneket, zongorát oktatok, mellette pe...

0 Hozzászólás | Bővebben +