: Kalmár Edina
Kalmár Edina

„A KMV nagy visszaigazolás volt számomra”

: Kalmár Edina
Kalmár Edina

Kalmár Edina vagyok, tizenkilenc éves, és Tornyoson élek.

Melyik szakon tanulsz?

– Újvidéken a Bölcsészettudományi Karra járok, azon belül a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéken vagyok elsőéves hallgató. Legjobban azt szeretem benne, hogy az irodalmi művek által megismerhetem azt, hogy hogyan gondolkodtak és mit éreztek más emberek, emellett számomra más érdekes témákról is tanulhatunk, többek között a kommunikációról, a pszichológiáról, az írásról.

Mióta vagy az Európa Kollégium lakója?

– Novemberben költöztem be az Európa Kollégiumba, és nagyon elégedett vagyok vele. Minden adva van, amire szüksége van egy egyetemistának. A szobák nagyon szépek, és kényelmesen el lehet bennük férni. A legjobban azt szeretem a kollégiumban, hogy jó a társaság, így új barátságokat tudtam kötni, illetve tetszik, hogy szabadidőnkben különféle szakkörökön tudunk részt venni, mint például a fotózás.

Mivel foglalkozol szabadidődben?

– Szabadidőmben műkörömépítéssel, festéssel, rajzolással foglalkozom. Emellett, ha itthon vagyok és tehetem, eljárok aka-fight edzésre. Mivel szeretek aprólékos munkákkal foglalkozni, illetve saját kezűleg létrehozni dolgokat, elkezdtem magamnak műkörmöket készíteni. Később egyre többet gyakoroltam a nővéreim és a barátnőim körmén. Az idő haladtával egy Instagram profilt is létrehoztam, ahova feltöltöm a munkáimat. A legnagyobb nehézség talán az, hogy nem jártam tanfolyamra, így sok technikát nem tudtam még elsajátítani. Amit nagyon szeretek benne, az az, hogy számomra kikapcsolódás, illetve jó érzéssel tölt el, amikor valaki elégedett a munkámmal.

Mikor kezdtél az írás felé orientálódni?

– Mivel mindig is érdekeltek a művészetek, középiskolában kipróbáltam az írást is. Sok próbálkozásom a mai napig a telefonjegyzetem rejtett zugaiban és a fiók mélyén hever. Az első megjelentetett művem egy humoreszk volt, amely a Kutyából nem lesz szalonna, ahogy a szobából sem iskola címet kapta. A KMV-re írtam, és mivel pont abban az időszakban kerültünk bele az online térbe, az adta az inspirációt. Később rosszul viseltem, hogy nem találkozhatok a barátaimmal, és az egyedüllét ihlette, hogy versekkel is próbálkozzak.

Milyen emlékeid vannak a KMV-ről?

– A KMV-n, sajnos, először és utoljára végzősként vettem részt. Mivel ahogy az iskola, úgy a verseny is átkerült az online térbe, így a Facebookon akadtam rá erre a lehetőségre. A humoreszk mellett írtam egy novellát is, illetve a képzőművészet kategóriában is küldtem be két alkotást, valamint pár fotót a fényképészet kategóriában. A humoreszkem első helyezést ért el, a képzőművészet kategóriában pedig különdíjas lettem. A KMV-ről a későbbiekben nagyon jókat hallottam, ezért utólag bántam, hogy csak egyszer vettem részt rajta, és akkor sem a megszokott módon, viszont mindenkinek a figyelmébe ajánlanám ezt a lehetőséget, talán az egyik legjobb dolog a középiskolás évek alatt.

Más irodalmi pályázatokon is részt vettél?

– A KMV nagy visszaigazolás volt számomra, meghozta a kedvem, hogy többet foglalkozzak írással. Később a Füvész által meghirdetett pályázatra neveztem be négy, kissé letargikus verssel, és különdíjas lettem. Azóta egy kicsit kevesebbet írok, de úgy gondolom, lesznek még próbálkozásaim.

Van kedvenc költőd, íród?

– Ha ki kell emelnem egy kedvenc költőt, akkor József Attila lenne az. Már középiskolában is ő volt az egyik kedvenc témám, szerintem nagyon jól tudta közvetíteni a versei által a fájdalmat, a szenvedést és a kiábrándulást is.

Mik a terveid a közeljövőre nézve?

– Az egyetem befejezése utáni időszak nagy kérdőjel számomra. Nem szeretek előre tervezni, inkább mindig az adott helyzetből próbálom kihozni a maximumot.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Diósi Árpád
Hátsó oldal: KMV – Plakátpályázat 2021. 1. hely: Magosi Máté, Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont, Magyarkanizsa
Valami nem működik Több mint egy éve istenigazából csupán egyetlen dolog foglalkoztatja az embereket.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Kalmár Edina
„A KMV nagy visszaigazolás volt számomra” Kalmár Edina vagyok, tizenkilenc éves, és Tornyoson élek.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: www.al-fanarmedia.org
Iskola padok nélkül Ha emlékeim nem csalnak, az online tanítás Szerbia területén tavaly márciusban terjedt el.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: www.nysut.org
Jogi Kar, te drága! DAY 287: ARÁNYOK

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Igen korai kép a Bombarder zenekarról
Az apokalipszis hírnökei Az első vérbeli metál banda Jugoszláviában: a Bombarder

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Chester Bennington
Eltemetett Legendák 4. Nehéz megérteni, hogy a mentális betegségek mennyire veszélyesek tudnak lenni.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
And we play rock and roll In memoriam Lemmy Kilmister – 1945–2015

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A sporttörténelem legnagyobb átverése? A csalások királya: A Lance Armstrong story (2014)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 98. 98. rész – Kollektív pszichoterápia

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
WHO az egészségért Április 7-e – egy tavaszi nap, amikor számos mindennapi teendőnk mellett pillantást vetünk az itt...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Általános városkép Murmanszkban
Egy térség, két külön világ A szerb–magyar kettős állampolgárság előnyei ma már legkevésbé e két ország közötti határon átkel...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tormentor-koncert Belgrádban A legendás magyarországi zenekar első alkalommal zenél Szerbiában

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Sárközi Noémi (fotó: Roncsák Alexander)
Aki választ: Sárközi Noémi Bácsfeketehegyen élek. A zene világában vagyok jártas, népi éneket, zongorát oktatok, mellette pe...

0 Hozzászólás | Bővebben +