In memoriam Lemmy Kilmister – 1945–2015

Mottó: A rock and roll az nem egy tánc

Maradj tiszta, ólrájt! Most mit mondjak, minden zavaros cefréshordó mélyén ott a tiszta párlat: amennyiben az Egyesült Elbaszott Államok újkorának Delén nem burjánzik el az atavisztikus rabszolgatartás, akkor Afrika nem bújik elő sötét kagylóhéjából, baljóslatú éji zenéje nem kerül az áramlat közelébe, a Deltában és a viszketőporos gyapotföldeken nem virágzik ki a blues – és innentől kezdve a rock’n’roll sem születik meg. Szegényebbek lennénk a dzsesszel, rockkal, skával, reggae-vel. Pszichedélikus halálfémmel és érnyiszálós dark wave-vel. Vajon mit termelt volna ki magából a „civilizált” európai zene, már ami a populárist illeti? Mi jöhetett volna pölö mifelénk? Merre vezettek volna az operett és a magyar nóta ösvényei?...

Itt áll ez a fura szakállú csávó, magasra állított mikrofonállvány, alulról üvölt bele, bőgőjével az egekre köpi dübörgő ólmait. Nem ismer könyörületet! Ha Elvis a király, akkor ő meg egy kibaszott császár ebben a boldogan saját hamvába zuhanó sziklauniverzumban! Mértani középen az alfa és az ómega között – maga az életre ébredt Ararát! Nem cseppnyi hite van, hogy hegyeket mozgasson meg – Ő maga a hegyek, ami oldalba basz minden állócsillagot! Lávacsóváit zsindelyedre fröcsköli.

We don’t need no water, let the motherfucker burn.

When I woke up this morning, I aint got myself a fuckin’ beer. But we are Motörhead. And we play rock and roll. And we keep on rockin’, ya motherfucker redneck dick! És most itt állok – ülök – Lemmy-szakállal, Lemmy-szemöldökkel, Little Richardot hallgatok, hogy belélegezzem, amit Lemmy lélegezhetett be a fehér csíkok mellett – és kábé olyan a frizurám is, mint amilyen Lemmyé lehet most, így öt éve a föld alatt. Mit mondjak? Varrok rája gombot.

A zenekart azóta is a tágabb értelemben vett rock 'n' roll életérzés legvadabb, legnyersebb, leghangosabb, de ezzel együtt egyik legalapvetőbb képviselőjeként tartják számon – írja az okos Wikipédia, én meg azt mondom, hogy az „egyik legalapvetőbb” kevésnek tűnik, legyen inkább a legautentikusabb. (De szar szó...)

A legzsigeribb, maradjunk inkább ennyiben. És hogy akkor mért nem inkább a Ramones? Meg akkor már miért csak Lemmy, mért nem a Motörhead „an globál”? Megpróbálok egyenként válaszolni. Csak előbb „autentikusra” púderezem az orromat.

A Ramones kibaszott jó banda! Meg az egyik legfontosabb olvasztótégely és elágazási pont. Fortyog benne ében és elefántcsont, Amerika és Európa, Memphis és N.Y.C., punk, rock és underground (és nem lenne ma nélkülük psychobilly se, juj!). ...és magában rejti a Motörhead elementáris energiájának csíráit is.

Ezekből pedig Őmocsoksága, Lemmy Kilmister szökött szárba személyesen. (Ő volt a Motörhead: ezt nem én találtam ki, nézz utána.) Vannak azok a filmszínészek, akik átsütnek a vásznon – ez a faszi a képernyőt is átégeti, annyira lényegi és élő; még most, öt évvel elhunyta után is.

A banda? Mi más lehetne, mint zseniális és genitális?! És persze mindegyik felállás. Hogy azért-e, mert ott volt velük mindenkoron ez a motorfej, aki szépen kihúzta a fehér csíkokat útjelző gyanánt? Vagy mert ott voltak ők, az albioni muzsikusok, hogy alaposan alája pörköljenek instrumentumaikkal? Az igazság mindig valahol félúton keresendő.

Mén és kanca. Ha az egyik hiányzik, nincs szikra, nincs láng, nem lobban tűz.

Itt azonban fellobbant. Pokoltól az Égig és vissza.

Amúgy velük nem az volt esetemben, mint egy csomó másik zenekarral, mint például a Metallicával (Kill ’em All), a Judas Priest-tel (Painkiller), a Protectorral (Leviathan’s Desire), hogy baszom nagy szerelem első látásra, aztán tízből kilenc és félszer ugyanezt hallgatom meg tőlük, nem! A Motörheadnél az 1916 volt az a lemez (kazetta), ami a zentai Forum könyvesbolt(!) kirakatából rám vicsorította csorbafogát, heheh. Történt ez anno ’91-ben. Nyilván előtte is érintettem a zenéjüket: me(n)talhead voltam boldogtalan serdülőkoromtól – utána meg persze Máté evangélistával az Overkillt meg az Another Perfect Day-t hallgattuk rongyosra a kóterban. Volt Motörhead elég. (Pláne, miután a ’Csapda is őket kezdte koppintani, mi meg jártunk ezeknek a koncertjeire. Hallgatható volt még akkor, esküszöm! Volt is balhé, persze, nem egyszer.) De azért csak maradjon meg első szerelemnek az 1916. Eklektikus. Ezt is bírom benne. Ezek is fontos elágazási pontok. Zenekarokon belül és kívül. Csemegézzünk belőle kicsit.

Seems to me the good times
Ended way too soon,
Seems like faded echoes
In an empty room.

Erről most az a történet jut eszembe (meg ne kérdezd, mért erről, haha), amikor egy színházi premier előtt a bagósufniban összefutottam mr. Matlárival, és amikor ő, a soha nem bólogatós, kis barátom!, rábólintott az akkoriban igen szépen elburjánzott szakállrasztáimra, én azt találtam felelni, hogy ja, csinálhatnátok velem egy klipet a „Keményen hágja lovát a barbár” című örökzöldetekre. Szó bennszakadt. Kivéve, hogy a mellettem álló – amúgy meleg – haverom nyerítve-röhögve a vállamra szakadt. Erről, asszem, ennyit.

I make love to mountain lions,
Sleep on red-hot branding irons.

...erről meg az, amikor egy potyó zentai punk úgy oldotta meg a szipus szextázisait, hogy teleengedte a kádat vízzel, meztelenre vetkőzött, elkapott egy konyhalegyet, kitépte a szárnyait, markában magával vitte dédelgetve a meleg vízig, keszeg seggét belemártotta, egészen belecsúszott, a legyet a bal markában tartva a jobbal erekciót idézett elő magánál, a legyet a makkjára helyezte, és annyira merült tovább, hogy az csak azon a pici, vörös, lüktető húsdarabon mászkálhasson. Alkímia: oroszlán a konyhalégyből. A punkok mindig sejtettek valamit...

No voices in the sky,
Confusion blinds the eye.

...no és persze a Kopasz Énekesnő szerint a harmadik szemünk a seggünk luka. Mondjuk, ez is egy alternatíva. Vagy hogy a farkunk hegye az egyetlen szemünk, ami a punci szem(érem)héja alá vágyakozik egyfolytában. És persze vice versa. Szemhéj híján megvakulnánk. Vakítsd meg magad, hogy ne a világtükör vakítson! (Közben alattomban növeszd csak tündéri tekinteted minden körmét és fogát...)

Lie back and dream of me,
Red death to set you free.

Dőlj vissza hájas hátadra, halál. Izgalmas álom vagy – de nem több annál! Fehér csíkot analizál, Anna lizál, riszál vastag combjaival ölembe, bele-bele, fejem, tököm tele vele, kutyafasza fossa bele. Szabadulj, szenderedj, ringasd-el-magad.

Give me your hand,
Don't you ever ask why,
Promise me nothing, live 'till we die.

...és maradj meg az égben megőrzött halott türelemben, amíg pete a pete, báb a báb. (Addig koszlott kanapé, kemény peremén át lóg le a részeg láb.)

Bad boy rock, bad boy roll,
Gabba gabba, see them go.

Gabbagabba, sose áll meg a lavina; ami ma szent ima, az holnap forró vagina! Jézus, Buddha és Krisna. Ez az élet egy hatalmas forró palacsinta! Csapjunk bele egy nagy kanál lekvárt!

I heard my friend cry,
And he sank to his knees, coughing blood,
As he screamed for his mother,
And I fell by his side.

Hát... ez a nóta végighallgatása helyett nézzük inkább újra a Forrest Gumpot. Ugyanarról mesél, csak nem akarod okvetlenül kinyírni magadat a végén.

Azt’ ennek a mesének is vége. (Végre.)

Képgaléria: