: Igen korai kép a Bombarder zenekarról
Igen korai kép a Bombarder zenekarról

Az apokalipszis hírnökei

: Igen korai kép a Bombarder zenekarról
Igen korai kép a Bombarder zenekarról

Az első vérbeli metál banda Jugoszláviában: a Bombarder

Az 1980-as évek közepén Európa és Amerika fémzenelázban égett, Jugoszlávia a falusi rocktól volt hangos, jobb esetben az akkori újhullámtól. A szövetségi köztársaság viszonylag jelentős zeneiparral rendelkezett, és ahol ipar, ott iparos is van. Sok jó zenekar dolgozott eltérő műfajban, ha viszont felületesen vizsgáljuk a zenei palettát, a heavy metálnak alig akadt nyoma. Persze a fémzene is jelen volt, de csak szerényen. A teljesség igénye nélkül: Splitben az Osmi putnik, Újvidéken a Griva, Ljubljanában a Pomaranča, Szkopjéban a Sanatorium, Nišben a Kerber, Belgrádban a Warriors, a Gordi ténykedett. Ezek a bandák, a Sanatorium kivételével, leginkább az amerikai glam metálhoz álltak közel, másrészt a macedón metalisták is inkább már ahhoz a sztilisztikához közelítettek, amiről lentebb lesz szó.

Bombarder

Az első két kiadvány többszörös újrakiadást is megélt az elmúlt 30 évben

JUGOSZLÁV MUSKÁTLI ÉS ÚJPRIMITÍVEK
Talán nem túlzás, ha Szarajevóhoz kötjük a falusi rock megszületését, de ebben a városban igen sokszínű zenei élet zajlott. A Bijelo dugme Jugoszlávia legnépszerűbb rockzenekara volt, amely a hard rocktól indult, később a novi vallal is flörtölt, majd a folk-rockkal kilépett a lázadó generáció, és a rádión keresztül betört a háziasszonyok konyhájába. Rengetegen ugrottak fel erre a vonatra. Nem árt megemlíteni a szintén szarajevói Crvena jabukát, amely, még ha talán túlzás is a turbófolk előfutárának tekinteni, de annyi bizonyos, a Plavi orkestarral együtt utat mutatott a vajdasági muskátlizenének. Voltak persze jobb dolgok is a városban. A novi valra a bosnyák válasz a novi primitivizam volt. Ennek a szarkasztikus szövegvilágot alkalmazó,  punkos lendületű kvázi műfajnak a születése a Zabranjeno pušenjéhez kötődik,  amely az akkori köztársaságból csinált úgy hülyét, hogy ők játszották meg magukat csintalan, ártatlan, oktondi fiataloknak. 

Bombarder

Korai promófotó a lemezhez

Ami számunkra érdekesebb: Szarajevó a jugoszláv heavy metál egyik központja is volt. Itt alakult meg a Vatreni poljubac, és ami még fontosabb, a Divlje jagode is, amely valószínűleg a régió egyetlen népszerű metál zenekara volt. A csapat külföldön is szerencsét próbált, de csak próbált, és erre sajnos ráment a legerősebb, Motori-Čarobnjaci-Vatra hármast elkészítő felállás. Ennek végeredménye, hogy Alen, a karakteres hangú énekes átigazolt a Bijelo dugméba, hogy a kicsiny falu szélén szomorkodjanak közösen. A Divlje jagode Let na drugi svijet dalát a svéd Enforcer is feldolgozta, To another world címen, a skandináv neo-heavy metalisták két évvel ezelőtt szerb-horvát nyelven  is előadták az újvidéki Exit fesztiválon.
Mindezeket a bandákat nevezhetjük heavy metálnak, de akár hard rocknak is, metálos attitűddel. Az igazi metál zene szintén Szarajevóban vert tanyát, amikor 1986-ben elindult a baráti társaságból zenekarrá fejlődő Bombarder. Ehhez annyi előzmény kellett, hogy  Nenad Nešo Kovačević, a Bombarder énekese maga mögött tudhassa a zentai katonalétet, és hazatérjen Szarajevóba (mint megtudtam, talán néhány Omega- és Locomotiv GT-lemezzel).

MIKOR A SZARAJÖVŐ KÖZELEG, CSAK A METÁL SEGÍTHET
A Bombarder nagy valószínűséggel tényleg az első jugoszláv, igazi kompromisszummentes, őskáosz thrash black death banda, amit már metálnak nevezhetünk.  A pincetermekben próbáló bandát nem sokan értették a környezetükből. A fiatalok a Motörhead, Celtic Frost vonalon szerettek volna valamit alkotni, a csapat tagságának másik fele jobban rajongott a technikásabb thrash irányért, amit a Metallica is képviselt. A fémzene ekkor már egyre népszerűbb lett, hisz a térségben ekkoriban járt az Iron Maiden, valamint a Motörhead is. Nenad Kovačević a zenekar kezdeti nehézségeire így emlékezett vissza a közelmúltban lebonyolított telefonbeszélgetésünk során:

– A Speed Kill anyagával nagyon sokáig házaltunk. Mikor a kiadók és rádiók meghallották az első lemezünk anyagát, azt mondták, ezt egészen biztos nem adják ki, és hogy nem változtatni kell rajta, hanem teljesen más zenét csinálni. A punk is sok, de ez aztán végképp. Erről egészen másképp vélekedett Zele Lipovača, a Divlje jagode alapítója és gitárosa, akivel egyébként baráti kapcsolatot ápoltunk. Szerinte egy minőségi és újszerű anyag volt, és nagyon lelkesedett érte. Végül az ő közbenjárásával a Panonija Koncert, egy újvidéki kiadó jelentette meg, amely egyébként előzőleg visszautasított bennünket. A kiadóhoz olyan előadók tartoztak, mint Lepa Brena, Zdravko Čolić, Đorđe Balašević. Zele simán meggyőzte Džangót, a kiadó főnökét, hogy ezek az új tendenciák Európa-szerte, ezt szeretik fiatalok. Mi voltunk az első metál banda, amelynek kiadták a lemezét, pontosabban kazettáját. Képzelheted, ahogy fejcsóválva hallgatta Zele monológját, és már tudta, ezt a valamit mégis kiadja, a pénz az pénz – mondta Nešo.

Bombarder

Bombarder élőben egy lukovaci koncerten 2015- ben

A Speed Kill című lendületes ős tharsh/speed pokoljárás végül 1989-ben jelent meg. Technikai szempontból talán hagy maga után bőven kívánnivalót, de a lemezen tapintható tűz semmivel sem maradt le egy olyan kaliberű anyag mellett, mint például a Magyarországon akkor felbukkanó Tormentor zenekar Anno Domini lemeze. A nyitó Bombarder-dal egy igazi, nyolcvanas évekbeli metál dal, száguldó, pusztító, destruktív szöveggel. A lemez kitekint a kommerszebb vonal felé is, a Metalni bog kifejezetten hard rock, illetve ős heavy metál alapú szerzemény, a Horde, a Kuga viszont a korai Motörhead és az európai thrash  fonalát viszi, annál valamelyest sötétebb tónusban. A brutális, dallamosan üvöltözni próbáló ének és a szövegek letaglóztak mindenkit. Szerb nyelven korábban még nem hangzott el annyi istenkáromlás. Vérivás, sátán, ördög, pokoltűz, szenvedés, tharsh-rocker himnuszok. Az akkor még igencsak tinik minden hozzávalót összepakoltak, ami egy százszázalékos metál lemezhez szükséges.
A zenekar akkori tagjai, Zlatko Slatinac gitáros és Senad Ljubinčić dobos, a Bosnian Metal oldalnak adott nyilatkozatukban tíz évvel ezelőtt maguk is arról beszéltek, hogy lövésük sem volt, honnan nyerte az inspirációt Nešo a szövegekhez.
– Soha nem értettem, honnan veszi azt a sok őrültséget. Egyszer egy újságírónak azt mondta, a henteshez jár ötletekért, persze, viccelt. Nešo egy mindig kedves, poénkodó, humoros fickó volt, aki minden volt, csak nem agresszív. Horrort nem olvasott és nem is nézett, akkoriban idegen nyelvet sem beszélt, tehát más bandák szövegei sem hatottak rá. Azon röhögtünk, hogy ő maga sem érti, mit énekel, és ez így a jó – mondta Zlajo a riporternek.

IRGALOM NÉLKÜL
Az első lemezt koncertek követték, 1989-re a jugoszláv metál színtér is kezdett kialakulni, a köztársaság pedig elindult a szétesés útján. Ekkor már az újvidéki Annathema, a belgrádi Heller is kiadta bemutatkozó anyagát, a szintén fővárosi Bloodbath, Demoniac elkezdte a szárnyait bontogatni, és megjelentették korai demo kiadványukat. A belgrádi Rapid Force, a Necrophobia, a kragujevaci Mortuary, a Dead Joker már alakulófélben volt. Sőt, hogy ne maradjon ki Vajdaság! Szabadkán a The Road Crew riogatta a népet, és 1989-ben Rock 'n' Roll Overdose címmel megjelentette első és sajnos egyetlen kiadványát. Mellette pedig ott volt a Nevergreen elődzenekara, az Aragon is. Ekkoriban Zentán a Fucking Empty Brains tagsága is valószínűleg már tervezte, hogy elküldi első és egyetlen demóját a magyarországi Metal Hammerbe.
A fémzenei élet tehát beindulni látszott. A Bombarder készült az új lemezre, ami 1991 áprilisában jelent meg Bez milosti címmel. A kiadvány folytatta az addigi irányvonalat, talán egy fokkal professzionálisabban és még extrémebb és sötétebb stílusban. A lemezhallgatás után feltételezhetjük, a zenekarba megérkeztek a korai death metál hatások is. Mikor a Glasnik smrti, Bez milosti dalokat hallgatjuk, szinte a floridai szélsőséges vonalat is tapinthatjuk. Az egyedüli, viszonylag könnyen befogadható, tradicionális alapokon nyugvó Princeza dalhoz videó is készült, ennek ellenére valószínűleg a Speed metal manijak lett a legnagyobb közönségkedvenc. Szövege az akkori szubkulturális filozófiát is korhűen lefesti:

Ja živim svoj život
I za sve ostalo nije me briga
Ne vjerujem u satanu
Ne vjerujem u boga
Moja ljubav su buka i brzina
U mojim venama teče krv metalna
U mom tijelu je snaga nebeska
Talán naivnak tűnik ez a szövegrészlet, de valami nagyon fontos benne van. A metálos senkinek nem hisz, de nem is érdekli, élni akarja az életét, szabadon, kötöttségek nélkül, neki senki ne mondja meg, mit tegyen, ne akarja semmiféle felsőbb hatalom irányítani és kihasználni, mert az erő benne van. A kiutat környezetének ellentmondásaiból a zene iránti rajongásban találja meg.

Metal Cat

Thrash til death

Nešo elmondása szerint a legjobb korszakot akkor élték meg, mielőtt megjelent volna a második lemezük, amelyet már egy igazi, metál zenére specializálódott kiadó, az újvidéki Explosive Records adott ki. 
– A fémzene 1983 körül indult meg, és 1992-ig egyre erősödött. Az első újvidéki koncerten teljes káosz tört ki, a közönség megőrült, feljöttek a színpadra, ugráltak, nem lehetett követni, mi történik pontosan, mi csak zenéltünk. Ezt a fellépést sajnos nem örökítették meg, a következőt a Divlje jagode és a Pergamen zenekarral viszont igen, de mindegy, mert miutánunk mindenki úgy szólt, mintha ők lennének a Crvena jabuka. Persze mi sem voltunk angyalok, szerettünk barátkozni és szórakozni. Egy Banja Luka-i fellépés előtt annyira bepálinkáztam a helyi arcokkal, hogy a többiek nélkülem kezdték el a koncertet. Alig tudtam felmenni a színpadra – mesélte Nešo.

Ebben az időszakban indult útjára a Jugoszláv Hardmetal magazin is, amelyben jelentős reklámot kapott a zenekar. Jómagam is ott olvastam róluk először jó néhány évvel később. Voltak viszont, akik fellelkesedve, a magazinon keresztül hirtelen meg is rendelték a Bez milosti lemezt, mint például Rakić Milan, aki ekkor még csak egy bácsszentiváni (Prigrevica) fém rajongó volt, mára pedig elismert zenész, szervező, fanzinkészítő, lemezterjesztő lett.
– Abban az időben szinte csak kalózkazettákat lehetett szerezni. Morgoth, Metallica, Alice Cooper, azt hallgattam, ami volt. Aztán amikor a magazinban megláttam a Bez milosti reklámját, alig hittem a szememnek. Van extrém zene a térségben? Életemben először rendeltem házhoz hangzó anyagot, és két hetet vártam, mire megérkezett. Gyökeresen változtatta meg az életem. Akkor jöttem rá, vannak itthon is jó bandák, és akkor lettem a hazai underground támogatója – mesélte el Milan egy múlt heti telefonbeszélgetés alkalmával.
A fémzenei robbanást, amit Nešo említett, sajnos igen gyorsan követték a valós élet robbanásai. 1991 júniusában már kitörtek a horvátországi zavargások, ami a délszláv háborúk kezdetét is jelentette.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Kalmár Edina
„A KMV nagy visszaigazolás volt számomra” Kalmár Edina vagyok, tizenkilenc éves, és Tornyoson élek.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: www.al-fanarmedia.org
Iskola padok nélkül Ha emlékeim nem csalnak, az online tanítás Szerbia területén tavaly márciusban terjedt el.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: www.nysut.org
Jogi Kar, te drága! DAY 287: ARÁNYOK

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Igen korai kép a Bombarder zenekarról
Az apokalipszis hírnökei Az első vérbeli metál banda Jugoszláviában: a Bombarder

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Chester Bennington
Eltemetett Legendák 4. Nehéz megérteni, hogy a mentális betegségek mennyire veszélyesek tudnak lenni.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
And we play rock and roll In memoriam Lemmy Kilmister – 1945–2015

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A sporttörténelem legnagyobb átverése? A csalások királya: A Lance Armstrong story (2014)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 98. 98. rész – Kollektív pszichoterápia

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
WHO az egészségért Április 7-e – egy tavaszi nap, amikor számos mindennapi teendőnk mellett pillantást vetünk az itt...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Általános városkép Murmanszkban
Egy térség, két külön világ A szerb–magyar kettős állampolgárság előnyei ma már legkevésbé e két ország közötti határon átkel...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tormentor-koncert Belgrádban A legendás magyarországi zenekar első alkalommal zenél Szerbiában

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Sárközi Noémi (fotó: Roncsák Alexander)
Aki választ: Sárközi Noémi Bácsfeketehegyen élek. A zene világában vagyok jártas, népi éneket, zongorát oktatok, mellette pe...

0 Hozzászólás | Bővebben +