:

Minden pillanat számít!

:

A 21. század embere nap mint nap számos olyan tényezővel találja szemben magát, amelyek rendkívül káros hatást gyakorolnak az általános egészségi állapotára, de ezek a faktorok legtöbbször nem keltenek megfelelő figyelmet, és a népesség jelentős hányada nem fordít kellő energiát ezeknek a tényezőknek a megszüntetésére. A lakosság nagy része nem is gondol a dohányzás, a túlzott alkoholfogyasztás, az elhízás, a stresszes életmód, a fizikai aktivitás hiánya okozta problémákra és arra, hogy milyen következményeket vonhatnak maguk után. Rohanó világunkban az emberek többsége a tanulás, munka és egyéb kötelezettsége mellett nem tud elegendő időt szánni a heti fáradalmak kipihenésére és relaxációra, s ennek következményeképpen a népesség egészségügyi állapotának jelentős romlása figyelhető meg.

Számos kutatás eredménye alapján kimutatható, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a COVID–19 világjárvány megjelenése óta a kétszeresére nőtt a hirtelen szívhalál előfordulása. A karantén, a home-office, a sportlétesítmények bezárása és a megemelkedett stressz-szint következtében a már eddig is elégtelen fizikai aktivitás még inkább lecsökkent, így egyes kutatók szerint várható volt a szívbetegségek előfordulási rátájának az emelkedése.

A hirtelen szívhalál (ang. cardiac arrest) egy közvetlen életveszélyt jelentő kórkép, a szív pumpa funkciójának a megszűnését jelenti, és gyors és hatékony beavatkozás nélkül végzetes lehet a kimenetele. Ennek az állapotnak a következtében elégtelenné válik a vérkeringés, így megszűnik a szervezet működéséhez elengedhetetlen szervek vérellátása. A hatékony beavatkozásra nagyon rövid idő áll rendelkezésre – mindössze 3–5 perc az agy visszafordíthatatlan károsodásának a bekövetkezése előtt. A hirtelen szívhalál hátterében legtöbbször a szívet ellátó koszorúér betegsége áll, és ismert szívbetegség híján akár fiatal korban is előfordulhat. A betegség főbb tünetei az eszméletvesztés és a nagy artériákon tapintható pulzus hiánya. Nagyon fontos a lehető legrövidebb időn belül ellenőrizni a beteg életfunkcióit, azaz megbizonyosodni arról, hogy nincs eszméleténél, hogy a pulzus nem tapintható, és légzés sem észlelhető. A légzés hiányára a mellkas mozdulatlansága utal, de 10 másodpercig szükséges a beteg fölé hajolva figyelni, hogy érezhető-e levegő áramlása a légutakból. Ha az említett vitális funkciók nem észlelhetők, minél előbb meg kell kezdeni az újraélesztés folyamatát. Ezzel az eljárással jelentősen növelhető a páciens túlélési esélye.

szív

Az alapszintű újraélesztés mindenki számára ismert kell hogy legyen, nem tudhatjuk ugyanis, hogy mikor találjuk magunkat az életmentő szerepében. Ez a folyamat két fázis ismétléséből áll: mellkaskompresszió és a lélegeztetés fázisa. Az egyik tenyér a szegcsont alsó harmadára, a másik erre a kézre kerül, összekulcsolt ujjakkal. A mellkast körülbelül 5-6 centiméter mélyre kell nyomni percenként 100 alkalommal. Fontos a karokat kinyújtva tartani, a csuklót pedig mereven. 30 mellkasnyomás után a beteg fejét hátra kell hajtani, az orrát befogni, és egymás után két alkalommal normál levegővételnyi levegőt fújni a szájába. Mindenképp figyelni kell a mellkas emelkedését, majd süllyedését e folyamat során. A mellkaskompresszió és a lélegeztetés 30:2 arányban történik, azaz 30 nyomás a mellkasra, aztán 2 fújás a szájba.

A vészhelyzet kialakulásakor nem szabad elfelejteni a mentőszolgálat értesítését. Szerbiában a sürgősségi mentőszolgálat telefonszáma 194, és amikor ezt a számot hívjuk, nagyon fontos pontos és érthető információkat adni az eset helyszínéről, a történtekről, a pillanatnyi helyzetről, majd pedig haladéktalanul követni kell a mentőszolgálat által adott utasításokat. Az újraélesztést folytatni kell a mentőszolgálat megérkezéséig, amikor az egészségügyi dolgozók átveszik a mentés irányítását.

Nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy nem tudhatjuk, mikor találjuk magunkat vészhelyzetben, és mikor lesz szükséges a hallott-olvasott egészségügyi ismereteket a gyakorlatban alkalmazni. Lehetőség szerint igyekezzünk nyugodtnak maradni, racionálisan gondolkozni, és cselekedni a kialakult helyzethez alkalmazkodva, ily módon növelve a beteg túlélési esélyeit.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Mandić Kornél – MK Forma
Hátsó oldal: globalnews.ca
Mindenki... – Itt mindenki hülye?

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Juhász Rebeka 2018-ban a KMV-n, még versenyzőként
„Gyere el, éld át, káemvézz, és tudni fogod, hogy milyen!” Juhász Rebeka vagyok, Szabadkán születtem 22 évvel ezelőtt.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kétélű kard Az előző írásomban reményeim szerint sikerült kifejtenem az egész online oktatás megjelenését és ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: orfonline.org
Jogi Kar, te drága! DAY 291: EGY NAP EZ LESZ A TANANYAG

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Az eredeti kiadvány borítója
Az apokalipszis túlélői Jugoszlávia első igaz metál bandája továbbra is aktív

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A drogfüggőség könnyen végzetes lehet
Eltemetett Legendák 5. Depresszió, függőség és halál – van kiút

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A legendás Pep-csapat Take the ball, pass the ball (2018)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jesua, az emberfia Amint a földön, úgy a regényben is

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 99. 99. rész – A feromonok és a kompatibilitás

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Minden pillanat számít! A 21. század embere nap mint nap számos olyan tényezővel találja szemben magát, amelyek rendkívül...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Télapó tengerparti kirendeltsége Kemiben
A Télapó, a rockbanda és a szellemlakó Murmanszkból, az északnyugati csücsökből még elhagyni sem annyira könnyű Oroszországot.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Rózsa Zsombor (fotó: Maletaški Krisztina)
Aki választ: Rózsa Zsombor Játékalkotó, sakkmódszertan-oktató, tanár, fesztiválszervező, építőmérnök vagyok.

0 Hozzászólás | Bővebben +