:

Versenyhelyzetek a virtuális térben

:

Mennyire népszerű az e-sport a fiatalok körében?

A közelmúltban egy e-sport bajnokságot rendeztek a szabadkai Logiscoolban. Az I. Gamepressive e-sport kupán résztvevő harminckét játékos a FIFA 21-ben ,,mérkőzött meg” egymással. Az esemény a szerbiai Logiscool és a hajdújárási Green Army Ifjúsági Szervezet közreműködésével valósult meg. Ottjártunkkor arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyire népszerű az e-sport a szabadkai és a környékbeli fiatalok körében.

Káposzta Tamás

Káposzta Tamás (fotó: Aladics Máté)

Káposzta Tamás, a Green Army Ifjúsági Szervezet elnöke:

– Az e-sport népszerű Vajdaságban is. Ha a FIFA 21-bajnokságból indulunk ki, akkor nagyon is az, hiszen az első Gampressive-re egy-két nap alatt az összes férőhely betelt. Célunk, hogy minél többen kövessék az e-sport eseményeket. Szeretnénk minél közkedveltebbé és egy kicsit mainstreammé tenni ezeket, hogy minél több emberhez eljussanak.

Rózsa Zsombor

Rózsa Zsombor (fotó: Gergely Árpád)

Rózsa Zsombor, a szabadkai Logiscool igazgatója:

– Különféle felmérések azt mutatják, hogy Szerbiában mintegy 800 ezer olyan gamer van, aki valamely platfromon játszik, vagy regisztrált játékosként van jelen. Ennek nálunk még nincs szervezett formája, és ebből jött az ötlet, hogy lehetne. A közvélemény által nem mindig tüntetik fel jó fényben a videojátékokat, és nem biztos, hogy elismerik ezt a fajta tevékenységet, pedig megvannak az előnyei, és egy jó szórakozási forma. A FIFA története 1994 óta íródik, és a népszerűsége folyamatosan nő. Az idő múlásával egyre életszerűbbé vált a játék. A FIFA 21 több új elemet tartalmaz például a szabadrúgásoknál, a pontlövéseknél és a cselezéseknél. A játékadatbázis mindig friss és naprakész, így a játékosok a legújabb sztárokkal játszhatnak. Amíg a labdarúgás népszerű lesz, addig a FIFA is az lesz.

Mester István

Mester István (fotó: Szalma Brigitta)

Mester István versenyző:

– Szerintem nagyon elterjedt, mert a mai gyerekek, fiatalok nagyon szeretnek játszani. Az e-sportok közül a Fortnite-ot, a League of Legendst, a Rocket League-t és a FIFA-t szoktam játszani. A FIFA-t leginkább otthon szoktam gyakorolni, napi két órát. Edzőmérkőzéseket játszom, és ezeken tanulom meg a trükköket. A többiekkel együtt, egyszerre szoktunk játszani. Én PlayStationön, a barátaim pedig főleg laptopon és asztali számítógépen. Régebben sokat Mortal Combatoztam, azelőtt pedig a Super Mario volt a kedvencem. Úgy gondolom, hogy van igény az e-sport versenyekre.

Bálint Bence

Bálint Bence (fotó: Bálint Petra)

Bálint Bence versenyző:

– Úgy gondolom, hogy nagyon népszerű az e-sport. A többiekkel leginkább a World of Warcraftot és a FIFA-t szoktuk játszani. Általában telefonon (Facebookon) szoktuk megbeszélni, hogy mit és mikor fogunk játszani. Korábban a Minecraft, az autós játékok voltak kedveltek a baráti körömben, és több online játékot kipróbáltunk. A barátaimtól hallottam erről a versenyről, és úgy gondoltam, próbára teszem az ügyességem.

Szeszták József

Szeszták József (fotó: Pannon RTV)

Szeszták József versenyző:

– Az e-sportot egyre többen játsszák, és egyre népszerűbb a fiatalok körében. A többiekkel leginkább Call of Dutyt, Counter-Stirke-ot játszunk. Jómagam a sportjátékokat részesítem előnyben. A FIFA 06 óta játszom ezt a játékot. A barátaimmal szórakozásból szoktunk játszani. Általában hétvégéken ülünk a gép elé, de néha hétköznap is.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Sánta Miriám 
Hátsó oldal: hurriyetdailynews.com
Az utolsó pillanatok előtt A mondás szerint ha nem lenne utolsó pillanat, talán semmi sem készülne el.

0 Hozzászólás | Bővebben +
Gutasi Lukacs:
„Bízom abban, hogy megtalálom a helyem” Sterbik Laura vagyok. 22 éves. Péterrévei. Jelenleg újvidéki egyetemista. A társaság, a csend, az...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: idealflatmate.co.uk
Városi kaland Édesanyámmal igyekeztünk bejárni a belvárost.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: themoneypages.com
Jogi Kar, te drága! DAY 299: PÉNZ, PÉNZ, PÉNZ

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Nincs baj, ha van zaj! Idén is bajban voltak azok, akik nem szeretik a jó zenét, de ennek ellenére a Sástó mellett töltö...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Let The Bad Times Roll album borítója
The Offspring: Let The Bad Times Roll Nyitott szemmel 2. – Rossz időknek jó dalai

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Pagan Gadget első kiadványának borítója
Élveboncolás Újvidéken Egy haldokló társadalom patológiájáról zenészszemmel

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Káin temet Óda az intergalaktikus gólemhez – Protector: Leviathan’s Desire, 1990

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az összeszedett ember a káosz párnájára hajtja a fejét Mindennapi pusztaság – ezzel a sokatmondó címmel jelent meg Zvonko Karanović válogatáskötete az ú...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Versenyhelyzetek a virtuális térben Mennyire népszerű az e-sport a fiatalok körében?

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Egy kis földrajz
Sporhetsztori 102. 102. rész – Láss, seggem, világot! 

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A mélység rejtette kaland – és veszély... A nyár közeledtével várhatóan újra egyre nagyobb érdeklődés fog mutatkozni a külföldi kiránduláso...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Delimeđe mecsetje birkákkal Dél-Szerbiában
Utazás korona idején 1. Azóta, hogy tavaly március közepén Európát is elérte a koronavírus, a legtöbb platformon üresen h...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Szakáll Laura
Aki választ: Szakáll Laura Szakáll Laura vagyok. A Vajdasági RTV szabadkai munkatársa, a Napjaink egyik szerkesztője.

0 Hozzászólás | Bővebben +