Gutasi Lukacs:

Bűn Réka

Gutasi Lukacs:

Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2021. Novella, 2. hely

 

HúszHúsz

 

A kisbusz a fékeit csikorgatva állt meg pár méterre a számára kijelölt helytől. Az utasok a nyitódó ajtóhoz rohanva próbálták magukat minél előbb kipréselni, mintha a friss levegő megmentené őket. M. már hozzászokott ahhoz, hogy utolsóként megy ki, elkerülve a zsúfoltságot, ám ma különösen óvatos, a nagy virágcsokor a kezében ugyanis különös figyelmet igényel. Szíve melegséggel telik meg, amikor arra gondol, lánya mennyire fog örülni neki. Talán csak egy másodperccel időzik többet a virág nézegetésével, mint kellene, de a sofőr máris morogva szól rá, hogy siessen, mert menne tovább.

M. szapora léptekkel száll le a buszról, ami sietősen továbbhaladna, ki a kis faluból. Máskor fennakadna ilyesmin, de ma nem. A mai nap különleges, mégiscsak egyszer lesz az ember lánya 18, nem hagyhatja, hogy elrontsák a kedvét! A csokorral a kezében megindul a kis gyógyszertár felé, majd gondolkodás nélkül benyit. A pult mögül az idős nő haragosan felkapja a fejét, s szinte ráüvölt M.-re, hogy a maszk, a maszkot tegye fel.

– De hát a buszban nem kellett – szabadkozik egyből M., de a gyógyszertáros hajthatatlan. Az erőlködése hatására M. kimegy az utcára, és sietősen turkálni kezd a zsebében. Először a jobb felét nézi át, amiből sorra potyognak ki a csörgősök. Szitkozódva lehajol értük, majd felkapja a fejét, ugyanis megelőzték. A kis gyógyszertárba egy házaspár lép be, akik elhaladva M. előtt, megvető pillantásokkal nézik a munkától koszos és tönkrement ruháit és a bőrére száradt lemoshatatlan foltokat. M. megszokta már, így ügyet sem vetve rá, a bal zsebében kezd el kutakodni, és sikeresen megtalálja a maszkot.

Felteszi, majd benyit az ajtón, ám a patikus ismét mérgesen emeli fel a hangját.

– Nem látja a feliratot? Egyszerre csak ketten lehetnek bent! – szól rá, majd a kezével kifelé int M.-nek. M. mérgesen kikászálódik, majd a patika előtt várva a sorát nézelődni kezd. Hirtelen mennydörgésre lesz figyelmes, majd az egyre sötétedő égboltra tekintve kétségbeesik.

– Ne, ne, ne, csak esőt ne! – mondja leginkább önmagának, majd mintha ez gyorsítaná a várakozást, az órájára néz, onnan pedig a bent lévő házaspárra. Párszor megismétli a mozdulatot, mire sorra kerül.

– Mit adhatok? – kérdezi unottan a patikus, fel sem nézve a számítógép mögül.

– A szokásosat – mondja M. pénz után kutatva a zsebeiben, majd eszébe jut, hogy ma egy kicsit túlköltekezett a virágcsokor miatt, így nem biztos, hogy lesz elég.

– Maga az, M.? – néz fel vidáman a már őszülő idős hölgy a gép mögül. – M., maga buta! Miért nem szólt, hogy ön várja a sort, azonnal előreengedtem volna! Csak, ugye, ezek a maszkok! Meg sem lehet benne az embert ismerni! Máskor csak nyugodtan tessék szólni!

– De először maszk nélkül jöttem be – kezd bele a megnyerhetetlen vitába M. Nincs kifogás, aki akar, maszk nélkül is megismer, aki nem, az nem.

– Szóval, mit kér? A szokásosat? – hagyja figyelmen kívül az előbbieket a nő. – Ezt, amit a felesége is szedett, ugye? – mutat M. felé egy orvosságos dobozt, M. pedig egy pillanatig lélegezni is elfelejt, és csak némán bólint.

Már több, mint egy éve annak, hogy a felesége eltávozott az élők közül egy betegség miatt, amiben a lányuk is szenved. Szörnyű egy év volt, M. a mai napig nem tette túl magát rajta, az pedig, hogy a lánya ugyanattól szenved, csak rosszabbítja a dolgokat. Minden egyes nap nehéz, minden egyes nap úgy búcsúzik el tőle, hogy este talán már nem is látják egymást. Az orvostudomány sokat fejlődött az évek alatt, sok mindenre van gyógymód, ha gazdag az ember. A szegényeken senki sem segít, szenvedjenek csak magukban, dolgozzanak napi tizenkét órát, hogy jusson pénz egy kis betevőre, és akkor még nem is számoltuk, hogy mi van, ha beteg az ember. A kezelések, az orvosságok, a különböző terapeuták, és ez még jobban fáj, ha a végén kiderül, hogy a semmiért volt. Nem is beszélve a jelenlegi helyzetről, amikor az orvoshoz sem lehet bejutni, mert most nem számítanak mások, csak a vírusos betegek. A lánya időpontjait is napról napra halasztgatják az orvosok, és ez egyaránt megviseli fizikailag és lelkileg is. M. is munkásember, aki naphosszat dolgozik a lánya jóllétéért, remélve, hogy egyszer meggyógyul. Tudva, hogy egy nap meggyógyul.

M. elvette a dobozokat, majd a pontos összeget odaadva távozott. Mindenét elköltötte csupán pár doboz gyógyszerre. De megérte. Megéri, amíg ez segíti a lánya felépülését. Időközben eleredt az eső, így a csokrot védve futólépésben indult haza. A főutcáról lekanyarodva egy földútra tért át, ami egyenesen a házukhoz visz. Bele-belelépett kisebb-nagyobb tócsákba, ami a falu földes útjával jár. M.-nek már kezdett elege lenni. A faluból, hogy nem képesek kikövezni az utat, bezzeg máshol ilyen-olyan stadionok épülnek. Az időből, hogy nem tudott még öt percet várni ez a fránya eső. Az emberekből, akik mit sem tudva súgtak össze a háta mögött. Ebből a kialakult vírushelyzetből, hogy semmit, de tényleg semmit nem lehet csinálni. De legfőképp magából. Kevésnek érezte magát, a lányát pedig boldogtalannak. Törte, erősen törte a fejét, mit tehetne ellene, de semmi nem jutott eszébe. Így amikor végre hazaért, és boldogsággal telt szívvel állt az ajtójuk előtt, fejben már eldöntötte, mit fog csinálni. Először is leül, egy jó hosszasat beszélget a lányával, teát isznak, talán egy kis édességet is megengednek maguknak. Utána jön a közös vacsorafőzés. A lánya igen ügyes kezű, ha főzésről van szó. Utána bejelenti, amit éppen csak most ötlött ki, azaz, hogy új munkahelyet keres. A fenébe a zúgó gépekkel, a koszos, szakadt ruhákkal, a hosszú munkaidővel, a lánya mellett lesz, addig és annyit, amennyit csak tud!

Csendben zárta és nyitotta ki a bejárati ajtót, majd a lánya nevét kiabálta. Válasz azonban nem érkezett.

– Biztosan alszik – jelentette ki, majd ránézett az órára. Ebben az időben szeret aludni.

M. levette vizes kabátját és cipőjét, táskáját pedig a kis folyosó falának támasztotta. Egyenesen előre volt a konyha, balra a fürdő és egy kis raktárszoba, amiből lépcső vezetett le a pincébe, jobbra pedig a háló és a lánya szobája. Tett pár lépést előre, majd bekopogott hozzá, válasz azonban ismét nem érkezett. Lassan lenyomta a kilincset, és kinyitotta a nyikorgó ajtót. A szobában félhomály uralkodott, ám az tisztán kivehető volt, hogy nincs bent senki. M. ezután kiszaladt a kis helyiségből, és a lánya nevét kiabálva végigjárta az egész házat. Eluralkodott rajta a pánik. A lánya senkit nem ismer a környékről, és különben sem menne sehova, rokonaik nincsenek, akkor mégis hol lehet? Remegve besétált a konyhába, a kezében levő széthullott csokrot az asztalra dobta, és idegesen a földet pásztázta.

Egy nem várt telefonhívásra kapta fel a fejét. Rémülten nézett a telefonra, hiszen a felesége halála óta senki sem hívta őket. Lejátszódott a fejében minden lehetőség, kik hívják, legfőképp, miért. Mi van, ha a lányát elrabolták? Neki nincs pénze a váltságdíjra, más lehetőséget pedig el sem tudott képzelni. Így azzal a tudattal, hogy a lányát bizony elrabolták, sétált a telefon felé, és vette fel. M.-nek nem volt mersze beleszólni, ám a túloldalról sem jött válasz. Néhány másodperc után egy torokköszörülést hallott, majd egy elég mély férfihangot.

– Kovács M.-mel beszélek?

– Igen – szólt halkan M., és teljesen pánikban volt attól, hogy tudják a nevét. Minden bizonnyal alaposan kitervelték ezt az emberrablók.

– Csakhogy végre elértük – szólt az ismeretlen hang, megkönnyebbülve. – Egész délelőtt hívogattuk, aztán mondta a lánya, hogy estig dolgozik.

– A lányom? Mit keres maguknál a lányom? – kérdezte felháborodva, közben pedig tudta a választ. Elvégre elrabolták.

– Elnézést, el is felejtettem bemutatkozni. A helyi rendőrségről hívom, a lányát ma reggel pontban nyolckor őrizetbe vettük, illegális gyógyszerárusítás vádjával. Mivel pont ma lett nagykorú, az eljáráshoz igazából nincs szükség magára.

Az illető, aki ezek szerint rendőrtiszt, még tovább beszélt. Rengeteg dolgot elmondott az eljárásról, a jövőbeli teendőkről, hogy mik a következmények, ám M. semmire sem volt képes figyelni, megszólalni sem tudott, az agya még mindig a második mondaton kattogott. „Illegális gyógyszerárusítás.” Nem fért a fejébe, hogy a lánya, az ő beteg, gyenge, mindig kedves lánya hogy, mikor és hogyan tudott ilyet csinálni. De legfőképp, hogy miért.

– Elnézést – szakította félbe a rendőrtisztet. – Ez biztos valami félreértés. Az én lányom nagyon beteg, és gyenge a szervezete. Nem szokta elhagyni még a házat sem. Rengeteg orvosságunk van itthon, mind nagyon drága, és mind a felépüléséhez kell.

– Úgy látom, félreértett – kezdett el lapozgatni valamit –, a lánya az orvosságokat egy helyi drogbandának adja el meglehetősen magas áron, és ma tetten értük őket. Ráadásul nem is beteg. Megvizsgálta az orvosunk, és azt kell mondjam, nem sok egészségesebb fiatallal lehet találkozni manapság.

M. a kagyló másik végén érezte, amint pulzusa az egekbe szökik, izzadság lepi el arcát és kezeit, feje pedig belevörösödik a hallottakba. Nem fogta fel, és nem is akarta felfogni, mi folyik körülötte.

– De... a lányom beteg – kezdte el bizonygatni M., leginkább magának.

– Nézze, a lánya nem beteg – mondta ki a tiszt most már jóval határozottabban, nyomatékosítva a nem szót.

M. gondolkodás nélkül letette a telefont, és sírni kezdett. Szíve mélyéből jött minden könny, ami fájdalmasan hullott a földre. A telefon újra megszólalt, M. azonban nem vette fel. Jelenleg dühös volt és szomorú. Kiabálva zokogott, nem törődve azzal, hogy valaki meghallja, hiszen tudta, hogy senkit nem érdekel. A szeretett lánya becsapta, hazudott neki. Úgy érezte, hátba szúrták. A felesége volt a mindene, majd a lány lett az. Az élet pedig mindent elvett tőle.

De ami talán a legjobban fájt, az a rengeteg belefektetett felesleges munka. Szenvedéssel gondolt vissza a rengeteg megvetésre, amit kapott, a lányáért feláldozott pénzre, amivel talán mást is kezdhettek volna, és a soha vissza nem kapható időre, amit elvesztegetett.

– Hát tényleg nem érdemlek én egy kis boldogságot sem? – kérdezte ismét zokogásba kezdve, miközben a hervadó rózsacsokrot szorosan magához ölelte, s így ült egyedül, magányosan a kihűlt és sötét konyhában.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Magosi Máté
Hátsó oldal: Gutási Lukács
Durr bele! Sziasztok!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Petrovity Ádám Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2021., humoreszk, 3. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tóth Szilárd Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2021., humoreszk, 2. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Barna Léna Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2021. Értekező próza, 3. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kozma Szabolcs Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2021. Értekező próza, 2. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +