:

Metálos popdalok

:

Megjelent a vajdasági Phrenia zenekar új nagylemeze

Június 25-én jelent meg a Phrenia zenekar második nagylemeze, Separated címmel. Az albumra tizenhárom dal került fel, köztük nem egy magyar nyelvű is, ami a korábbi albumokhoz képest újdonságnak számít. De az újdonságok sora itt nem ér véget, hisz a zenekar korábbi felállása is változott az elmúlt évben.

Az új albummal és a zenekar mindennapjaival kapcsolatban Horváth Péter dobossal, Pásztor Sándor basszusgitárossal és Sebők Szabolcs billentyűssel beszélgettünk.

Mit tudtok mesélni az új albumról?

Szabolcs: Már 2019-ben elkezdtük írni az albumra a dalokat. A legelső szám, amit kiadtunk, a Stronger volt, majd ezt követte a You belong here. 2020-ban szerettük volna kiadni a lemezt, csak közbeszólt a koronavírus-járvány. Mindezek mellett történt egy frontemberváltás: Nagy Zoltán helyére gitáros-énekesünk, Gordán Julian került, s ennek következtében újra kellett gondolnunk az egész albumot. Arra a döntésre jutottunk, hogy nem 2020-ban, hanem 2021-ben adjuk ki a lemezt. Úgy alakult, hogy a H-Music Hungary gondozásában kerülhetett a boltok polcaira. Több dalt is a pandémia okozta bezártság ihletett, de természetesen vidámabb hangvételű számok is helyet kaptak a lemezen.

Sándor: Ennek a dalszövegeiért Péter és Szabolcs a felelős.

Szabolcs: Ezen az albumon már hallhattok magyar dalokat is. Az előző nagylemezen nem volt egy sem, kislemezen viszont már jelentek meg magyar dalok is. Folytattuk ezt a szokást, és három magyar dalt rácsempésztünk erre az albumra is. Ezeket inkább a változatosság kedvéért írtuk, nem tervezünk ebbe az irányba elmenni. Úgy tartjuk, hogy ennek a zenének, amit játszunk, angol a nyelvezete, emellett mi is kényelmesebben érezzük magunkat az angol szövegvilágban.

Phrenia

Hogyan telt a stúdiómunka?

Szabolcs: Esetünkben nincs meg az a klasszikus munkafolyamat, hogy bevonulunk két hétre a stúdióba, és akkor csak a dalokkal és a felvételekkel foglalkozunk. Nálunk ez inkább úgy szokott működni, hogy Julian és én összeülünk dalokat írni heti pár alkalommal. Ezeket azután megmutatjuk a többieknek, mindenki elmondja a véleményét, alakítjuk, megírjuk rá a szöveget. A demózás és a dalok felvétele általában egybe van kötve. Ezeket a demókat keverjük aztán úgy, hogy elnyerjék végső formájukat. Szép lassan építgetjük őket, így mindig az utolsó pár hónapban nyerik el a végső hangzásukat a dalok. Ebből adódóan nálunk a stúdiózás eléggé darabos, és néha felettébb unalmas is tud lenni. Persze mindig akadnak izgalmas és érdekes pillanatok. Például előfordult, hogy valamelyik dallal kapcsolatban nem tudtunk megegyezni, ezért rengeteg verziót készítettünk belőle, mire megtaláltuk azt, ami mindegyikünknek tetszik. Érdekesség még, hogy az album egyik száma, az Unholy Savior eredetileg 2014-ből való, amit korábban sosem tudtunk rendesen megcsinálni, most viszont megért arra, hogy felkerüljön a lemezre.

A zenekar 2013-ban három fővel indult, majd hatan lettetek, most pedig négyen vagytok. Hogyan jutottatok el a jelenlegi felállásig?

Szabolcs: Fontos szempont volt, hogy beférjünk egy autóba. Viccet félretéve, az első tag kiválása 2017-ben történt, amikor Nagy Attila gitáros kilépett a zenekarból. Az ő helyére nem kerestünk új tagot, úgy döntöttünk, hogy öten visszük tovább a Phreniát a vállunkon. Mindezek után 2020-ban a frontemberünk, Nagy Zoltán úgy döntött, hogy visszavonul az énekesi pályától. Törtük a fejünket, hogy keressünk-e a helyére másik énekest. Igyekeztünk nyitott szemmel járni, de végül úgy döntöttünk, hogy biztosra megyünk. Így Julian került az énekesi posztra is, akinek az elején nem annyira tetszett ez az ötlet, de mára egészen hozzászokott. Őszintén szólva, jelenleg nem is tudnám máshogy elképzelni ezt a formációt. Úgy érzem, hogy megmaradt a kemény mag, a csapatnak az a része, amelyik szívvel-lélekkel csinálja az egészet.

Hogyan látjátok, hogyan változott a zenei stílusotok az évek alatt, valamint milyen zenekarok és zenei stílusok vannak hatással rátok?

Péter: A korábbi tagok is mind hozták a saját stílusukat, hozzáadva ezzel a zenekar saját zenei világához. Jelenleg igyekszünk egy lágyabb hangzásvilágot elérni, és inkább próbálunk közelíteni a popzene felé. Az előzőhöz képest sokkal elektronikusabb és poposabb lett az új album.

Szabolcs: Igazából az albumok kapcsán próbálunk mindig valami mást csinálni, mivel úgy gondolom, hogy unalmas lenne, ha folyamatosan ugyanazt játszanánk. Korábban a metalcore játszott nagy szerepet a hangzásunkban, most viszont a popzene hatása érezhető inkább a lemezen. Arra a kérdésre, hogy milyen zenekarok vannak hatással ránk, mindenki nevében beszélek, ha azt mondom, hogy elsősorban a Bring Me The Horizon zenekar. Az igazság az, hogy sokféle zenét hallgatunk mindannyian. Mindenki abból merít ihletet, amit szeret. Julian például előszeretettel hallgat popdalokat. Én rengeteg trance-et hallgattam, meg szeretem az EDM (Electronic Dance Music) számokat is. Peti jobbára a súlyosabb zenéket szerette, úgyhogy mindenhonnan érkezett valami.

Sándor: Sok pop vagy popos dalt hallgatunk. Igazából mindegy, milyen előadótól, csak jó dal legyen. Ezek mind inspirációt adnak nekünk.

Szabolcs: Nemrég érkezett egy kritika, amiben pont azt írták, hogy olyan zenénk van, ami a diszkóban is megállja a helyét, meg rockzenei körökben is. Ez egy abszolút pozitív kritika számunkra, hisz az volt a cél, hogy mindkét közönség megtalálja benne, ami neki tetszik, anélkül, hogy ez a dalok kárára legyen. Tehát jó metálos popdalokat akartunk írni.

Phrenia

Mik a terveitek a jövőre nézve?

Péter: Októberben és novemberben lesznek fellépéseink Magyarországon, a Felvidéken és természetesen itthon is. Ennél tovább nem merünk tervezni, mivel a vírushelyzet miatt még mindig elég bizonytalan minden. Ettől függetlenül a közösségi oldalainkon továbbra is igyekszünk minél sűrűbben bemutatni, hogy mi történik velünk. Annyit viszont elárulhatunk, hogy a nem is olyan távoli jövőben lesz egy-két újdonság a zenekar életében.

Mi volt a legemlékezetesebb koncertélményetek?

Péter: Az egyik Adán volt, a Green Future fesztiválon, ahol rengetegen voltak, és hihetetlen volt a hangulat.

Szabolcs: A másik 2019-ben Szegeden volt az AWS-sel, ahol mi voltunk az előzenekaruk. Nagyon hálásak vagyunk, hogy ott lehettünk és megismerkedhettünk velük. Julian egyébként felkérést kapott a Siklósi Örs emlékére rendezett emlékkoncertre a Budapest Parkban, hogy fellépjen az AWS-sel.

Mi a legemlékezetesebb sztoritok?

Péter: Sanyit egyszer elvitte a mentő. Talán pont azon a szegedi koncerten volt az AWS-sel. Szerettünk bulizni és a nagy party közepette Sanyi a fejével megtalálta a padlócsempe szélét, aminek következtében felrepedt a feje, és ömlött belőle a vér. Egy másik zenekar hívta ki a mentőket, és bevitték őt a balesetire. Miután nem volt biztosítása Magyarországon, lényegében ellátás nélkül távozott. Mi persze szinte észre sem vettük, hogy mi történt. Majdnem a végére járt az éjszaka, mikor kiderült, hogy Sanyi eltűnt. Nem sokkal később előkerült, miután visszasétált a kórházból, majd együtt szórakoztunk tovább.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Jankovics Bocskovity Éva 
Hátsó borító: mocten.com
Miből gondolod, hogy érdekel? Bizonyára ti is találkoztatok már olyan személyekkel az utcán, a parkban vagy bárhol a természetb...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: https://i1.wp.com/
Balszerencsejáték Ha az emlékezetem nem csal, 13 éves lehettem, amikor először találkoztam a szerencsejáték fogalmá...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szeretet ló és lovas között Bencsik Cecília vagyok, 19 éves, és Topolyán élek.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jogi Kar, te drága! DAY 307: PROFESSZORI TANÁCS

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Ótos András
Exit, egy kicsit más szemszögből A vírus hozta tilalmak és lemondások után ismét megrendezték Európa egyik legnagyobb fesztiválját.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Metálos popdalok Megjelent a vajdasági Phrenia zenekar új nagylemeze

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Gyomorhurut – a legfontosabb tudnivalók A gyomorhurut (lat. gastritis) a gyomor nyálkahártyájának gyulladásos megbetegedését jelenti.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 104. 104. rész – Unom a banánt

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Az a bizonyos autó
Monaco, te drága Előbb eldöntöttem, hogy most Monacóról írok, és csak amikor elkezdtem (pont ezzel a mondattal), a...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Szerda Árpád (fotó: Puskás Károly)
Aki választ: Szerda Árpád Szerda Árpád vagyok, zenész, zeneszerző. Vajdaságban születtem, a legjobb helyen a világon.

0 Hozzászólás | Bővebben +