: Major Evelin
Major Evelin

„Mindig az élményszerzés a cél”

: Major Evelin
Major Evelin

A nevem Major Evelin, 22 éves vagyok, és Zentagunarason élek.


Melyik tanszék hallgatója vagy?

– Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének negyedéves hallgatója vagyok október eleje óta. A szakválasztásom egyáltalán nem véletlen, és nem is az utolsó pillanatban dőlt el. Gyermekkorom óta az irodalom körül forog az életem, egyértelmű volt, hogy ezen a szakon szerettem volna folytatni a tanulmányaimat. A Magyar Tanszéket elsősorban olyan embereknek ajánlom, akik szeretik az irodalmat, vagy van tervük a szakmával kapcsolatban. Kellő elhivatottsággal már az egyetem alatt el lehet kezdeni a karrierépítést.

Hogy tetszik Újvidék?

– Az egyetemi éveknek korántsem kizárólag a tanulásról és a stresszről kell szólniuk. Újvidék szerencsére nyújt a hallgatók számára elegendő kikapcsolódási lehetőséget. A bulizó helyek, a kávézók, színházak, plázák és a nagyvárosi élet egyéb velejárói egyből beszippantják az embert. Számomra az első pillanattól kezdve, ahogy megláttam a város fényeit, egyértelmű volt, hogy megtaláltam a helyem a világban. Még mindig úgy gondolom, hogy életem legjobb döntése volt a továbbtanulás.

Mióta vagy az Európa Kollégium lakója?

– Az egyetemi tanulmányaim megkezdése, azaz 2018 óta az Európa Kollégium lakója vagyok. A kolesz szép, rendezett, jól felszerelt diákotthon, de őszintén, főként a barátok, a körülöttem lévő emberek miatt szerettem meg ennyire.

Hogyan indultál el az újságírás útján?

– Általános iskolában egy kiváló magyartanárnőm volt Üveges Gizella személyében. Ő volt az, aki először felfigyelt a tehetségemre, felsőben végig biztatott az írásra, a szavalásra és arra, hogy egyszer újságíró legyek. Ez idő alatt nemcsak a kedvenc tanárommá, de a példaképemmé is vált. Egyértelműen neki köszönhetem a szakma szeretetét.

Mit szeretsz a legjobban a munkádban?

– Az újságírásban legjobban az embereket szeretem, akiket megismerek a munkám során, ahogy lehetőségem van bemutatni az olvasóknak az életüket, a szakmájukat és az eredményeiket. Legfőképp gyerekekkel szeretek dolgozni, mivel ők még őszinték, boldogok, és tele vannak tehetséggel és tervekkel. Szeretem látni azt a boldogságot a gyerekeken, hogy szerepelhetnek az újságban. Rengeteg kis tehetségről írtam már, akikről tudom, hogy a jövőben még sokat fogunk hallani. Jó érzés biztatni őket és növelni az önbizalmukat.

Milyen a hangulat a Jó Pajtás szerkesztőségében?

– A szerkesztőségbe mindig kikapcsolódni megyek, szimpatikus munkatársak vesznek körül, akik mindenben segítenek. A Jó Pajtás főszerkesztőjével, Török Ernával nagyon jól kijövök, érdekesség, hogy ő is zentagunarasi származású, igaz, már jó pár éve Újvidéken él. Ernától rengeteget tanultam, és sok jó tanáccsal látott el ez alatt a két év alatt.

Hogyan tudod összehangolni a munkát a tanulással?

– A tanulás és az újságírás összehozása könnyű volt, hiszen egy-egy cikk megírása sokkal inkább volt kikapcsolódás számomra, mint munka. Persze az egyetem az első, mindig a vizsgákra fókuszálok elsőként.

Mivel foglalkozol szabadidődben?

– Szabadidőmben imádok utazni, új helyeket látni; koncertekre és színházba járni és programokat szervezni. Számomra mindig az élményszerzés a cél.

Miként és hol szeretnél elhelyezkedni?

– Tervekről ritkán szoktam beszélni. Úgy gondolom, nem tudhatjuk előre, hová, illetve milyen lehetőségek felé sodor az élet. Annyit mondhatok, hogy ha a diploma megszerzése után minden így maradna, én akkor is boldog lennék.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Hamar Richárd
Hátsó borító: i.guim.co.uk
Mindig csak felfelé Igazi októberi időjárás köszöntött ránk, már hetek óta nem tudunk hogyan felöltözni

0 Hozzászólás | Bővebben +
: www.kangaroominds.com
Testünk és a Föld kapcsolata Mindnyájan tisztában vagyunk vele, hogy a 21. századi médiáról általánosan elmondható, hogy borza...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Major Evelin
„Mindig az élményszerzés a cél” A nevem Major Evelin, 22 éves vagyok, és Zentagunarason élek.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: https://newayscenter.com/
Jogi kar, te drága! DAY 310: A 21-ES TEREM

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Trivium
Nincs megállás, dübörög a metál Október 8-án jelent meg a tizedik Trivium-album

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Csendes gyilkos – a szén-monoxid-mérgezésről A légszennyezés az iparizáció és a gyárak megjelenésével nagy lendületet vett, és a motorizáció f...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Egy szép vargánya
Sporhetsztori 105. 105. rész – Gombásztál vagy begombáztál?!

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Az imaidő felülírja a közlekedési szabályokat
Ahol majdnem mindent szabad csinálni Monaco után jöjjön egy újabb mítoszrombolás, miszerint a világ egy másik gazdag városát, Dubajt i...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Hamar Richárd
Portrizmus Számomra nem volt kérdés az, hogy amikor elkezdtük építeni, formálni és nevelni jelenleg 15 ember...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Berényi Emőke (fotó: Varga Zsuzsanna)
Aki választ: Berényi Emőke Voltam lapalapító, színjátszócsoport-vezető, kritikus, jegyzetrovat-tulajdonos, lektor/korrektor,...

0 Hozzászólás | Bővebben +