:

A létezés hiábavaló

:

Megjelent a Cradle Of Filth új albuma

Október 22-én jelent meg a hírhedt angol metál banda tizenharmadik nagylemeze Existence Is Futile címmel. A Dani Filth vezette, sokat megélt zenekar idén ünnepli megalakulásának harmincadik évfordulóját. Az új albumban nem is csalódhatnak a rajongók, hisz egy igazán jól sikerült anyag lett.

Mint ahogy sok más zenekar esetében, ez a lemez is a Covid-járvány alatt készült el, de nem arról szól. Sokkal inkább, ahogyan a cím is mondja: a létezés hiábavalóságáról. A dalok a jelen világ sötét helyzetéről, az egyén pusztulásáról, a megélhetési terrorról és rettegésről szólnak. Mindezek mellé társul az egyre közelgő világvége képe, amit előszeretettel segít elő a modern társadalom. A zene baljós, súlyos és sejtelmesen sötét, ahogy azt a Cradle Of Filthtől már megszokhattuk.

A zenekar 1991-ben alakult meg Angliában. A zenei stílusuk leginkább extrém metál, amibe bele-beleépítenek szimfonikus metál és gótikus metál elemeket, sőt black és death metál stíluselemek is gyakran megjelennek a zenéjükben. Dalszövegeik többsége a mitológiából, horrortörténetekből és okkult szövegekből eredeztethetőek. Habár sátánistáknak vannak kikiáltva, a dalszövegeik nem ezt tükrözik, valamint ők maguk sem támasztották ezt alá. Persze érthető a feltételezés, aminek az alapja a korai években, hogy pontosak legyünk, az 1993-ban nyomtatott, híres Vestal masturbation elnevezésű pólójuk, amin egy maszturbáló apáca volt látható, és a hátulján a Jesus Is A Cunt felirat volt olvasható. Azóta, hogy napvilágot látott a botrányokat kiváltó ruhadarab, évtizedek teltek el, mégis a mai napig olvashatunk történeteket ennek kapcsán. Új-Zélandon hivatalosan betiltották, az Egyesült Államok több államában pedig jogi precedens volt azzal kapcsolatban, hogy valaki nyilvánosan viselte a pólót, arról nem is beszélve, hogy rengeteg amerikai diák kapott felfüggesztést az iskolában emiatt. Talán elsősorban ez volt az, ami leginkább hozzájárult ahhoz, hogy egy sátánista kép alakuljon ki a zenekarról.

Az Existence Is Futile albumra tizenkettő dal fért fel, kettő bónusz számmal. A sötét, dallamos vagy épp vad gitártémákat tökéletesen egészíti ki Dani választékos énekstílusa, valamint az új billentyűs-vokálos, Anabelle Iratni háttéréneke és játéka.

A nyitódal egy szimfonikus darab, aminek a címe The Fate Of The World Rests On Our Shoulders (A világ sorsa a vállainkon nyugszik), ami tökéletesen felvezeti az album hangulatát és témáját. A dalok közül kiemelném a Crawling King Chaost, ami Lovecraft inspirálta szöveggel és igazán baljós hangzásvilággal rendelkezik. A hozzá készült videó is remekül adja át a sötét hangulatot, ami átszövi az albumot. A Necromantic Fantasies tipikusan olyan dal, ami könnyen emészthető és befogadható. Sötét, dallamos, súlyos, szimfonikus. Az ilyen dalok miatt lett igazán sikeres a zenekar. A hozzá készült videó is igényes, remekül bemutatja, ahogy a fiatal és szép nő beleszeret a vérivó szörnyetegbe, az meg a nőbe, majd meghalnak egymásért. Klisének mondanám, valahogy mégis így, ebben a környezetben nem érződik annak. A videó pont olyan, mintha Bram Stoker Draculájának és Shaekspeare Rómeó és Júliájának lenne a szerelemgyereke. A Here Comes A Candle... (Infernal Lullaby) egy nagyon szép billentyűs dal némi női vokállal, ami nagyon szépen vezeti fel a Black Smoke Curling From the Lips of Hell című dalt, ami remek gitártémával indul, és elég komoly riffekkel van megerősítve. A női ének és vokál, valamint a ritmusváltások igazán színessé teszik ezt a dalt. A Discourse Between A Man And His Soul egy romantikus, sötét gótikus rockballada. Tele érzelmekkel, 3/4-es ütemben játszva, csodás szólókkal. Egy vámpírbálon tudnám elképzelni ezt a dalt, ahol a barokk és viktoriánus stílusú ruhákba öltözött párok lassúznak rá. A The Dying Of The Embers egy remek dal, ami tele van ritmusváltásokkal, súlyos riffekkel, nem is beszélve a női felvezető szövegről. Pazar és magával ragadó. A How Many Tears to Nurture a Rose egy remek egyveleg. A zenekar zeneileg nagyon jól ötvöz különböző stílusokat. Ez a dal nagyon remekül mutatja ezt be. Van benne Iron Maidenes galoppozás, black metálos zúzás, progresszív metálos elemek, éneket kísérő gitárszólók, minden, mi szem szájnak ingere. A Suffer Our Dominion egy kommentárral kezdődik, amit nem más, mint Doug Bradley a Hellraiser filmek kultikus figuráját, Pinheadet játszó színésze mond el. Lényegében egy felhívást tesz közzé, amiben felhívja a figyelmet az ökológiai katasztrófára és az emberiség pusztulására, valamint arra, hogy ha nem csökken a Földön az emberek lélekszáma magától, akkor a természet fogja elvégezni mindezt, és az brutális lesz. Maga a dal tempós, remek dallamos váltásokkal. Mr. Bradley kommentárja vezeti fel a Sisters Of The Mist című bónusz dalt is, ami egy elég pörgős, ütős dal, remek váltásokkal, csodás szólóval.

Összességében elmondható, hogy ez egy remekbe szabott Cradle Of Filth-album lett. A lemez hallgatása közben gyakran sejlenek fel olyan érzések, amiket a kilencvenes évek végén érzett az ember, mikor a Cruelty And The Beast albumot vagy a Midiant hallgatta az ezredfordulón. A zene összetettsége remek, nagyon jól sikerült eltalálni a dalokat. Bátran ajánlom a Cradle Of Filth rajongóinak, és mindazoknak, akik halloweenra igazi hangulatos zenét szeretnének.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Szalma Gábor
Hátsó oldal: Topolya a részletekben lakozik 2021 – Nádor-Virág Anikó
Szigorítgatunk, szigorítgatunk? Másfél évvel ezelőtt a semmiből toppant be ez a kis vírusocska az életünkbe, és azóta is itt kísé...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az elfeledett spanyol bajnok Azt szokták mondani a futballvilágban, hogy aki nagyon magas szintre jut, az hosszú időn keresztü...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Dávid Andor a kórus tagjaként
„Az egyik legfontosabb dolog az életben, hogy ne másoknak akarjunk megfelelni” Dávid Andornak hívnak, és már a huszonegyedik életévemet élem Bácskossuthfalván

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jogi Kar, te drága! Day 313: Király professzor

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A magyarországi underground császárok
A Hetedik pusztulás 1. Fekete Zajon Búcsúzott közönségétől a Nadir zenekar – Beszélgetés az utolsó élő fellépés előtti p...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
80 fellépő jövőre a Brutal Assaulton

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa: A zenekar tagjai a maszkok mögött a rtanji fellépés alklamával: Martin Geček (gitár), Nikola Švenda (dobok), Tina Čatlaić (ének), David Lesjak (basszusgitár).
Fojtogató füst A völgyben megnéztük Tina Čatlaić & Zagušljivi Dim fellépését

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A létezés hiábavaló Megjelent a Cradle Of Filth új albuma

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Mínuszállapotok szorításában Kormányos Ákos: Töredezettségmentesítés

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levegőt! Az elmúlt hónapokban, a világjárvány megjelenése óta egyre gyakrabban hallunk az intenzív terápiá...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ragacsos almás-zabos keksz
Sporhetsztori 106. 106. rész – Almázoltán?!

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Szavíra híres halpiaca felülnézetből
Marokkó: Kedvetlen és túl kedves emberek Már majdnem három éve, hogy vettem egy jegyet Marokkóba, és a tíznapos utazásom végén akkreditált...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Herczeg Zsolt (fotó: Calbert Anita)
Aki választ: Herczeg Zsolt Herczeg Zsolt vagyok, 1989-ben születtem Szabadkán. A célom dokumentumfilm-rendező lenni.

0 Hozzászólás | Bővebben +