: A magyarországi underground császárok
A magyarországi underground császárok

A Hetedik pusztulás 1.

: A magyarországi underground császárok
A magyarországi underground császárok

Fekete Zajon Búcsúzott közönségétől a Nadir zenekar – Beszélgetés az utolsó élő fellépés előtti pillanatokban

A Dark Clouds zenekar lassan húsz évvel ezelőtti szerbiai fellépése egy új idő hírnöke volt. Az ország a bő tíz évnyi káosz után megindul a demokratizálódás útján, a budapesti death-doom zenekar pedig elsők között járt Újvidéken. Megjelenésük azt jelentette: Lesz itt még jó zene is, lesz itt még underground. 2005-től fogva ugyanezen zenekar működését már Nadir néven követhettük, és a jelenlegi állás szerint úgy tűnik, csak (?) további 16 éven át. A magyarországi zenekar ezen a néven többször is tartott felejthetetlen koncertet Vajdaság területén, sokan a szívükbe zárták tüskés-sötét-aggresszív-nyomasztó muzsikájukat. A rajongókat igencsak meglepte a közelmúltban megjelent hír, miszerint Magyarország egyik elpusztíthatatlannak tartott zenekara felfüggeszti a tevékenységét. Az együttes tagjai az idei Fekete Zaj fesztiválra hirdették meg utolsó koncertjüket, amellyel lezárják a több mint negyedszázados pályafutásukat.

Az alábbi interjú közvetlenül a fekete zajos utolsó fellépés előtt történt, Tauszik Viktort, a zenekar énekesét és Czetvitz Norbert gitárost tudtam mobilvégre kapni. A beszélgetés a sötétség árnyékában folyt az Osztálykirándulás színpad közelében. Elsőként az iránt érdeklődtünk, mit is várhatunk a ma esti fellépéstől...

Czetvitz Norbert (N): Vitya, te mondd inkább, mert én nem hallok semmit a hangzavartól. Valami koncert, azt értettem... (Röhögés)
Tauszik Viktor (V): Ami most következik körülbelül egy óra múlva a Fekete Zaj Osztálykirándulás színpadán, a jelenlegi helyzet szerint a Nadir zenekar utolsó fellépése lesz. Azért a koncerten, persze, nem erre helyezzük a hangsúlyt, hanem arra, hogy együtt van a megszilárdult igazi ötös Fekete Szabolcs dobossal, aki a próbák és a buli kedvéért hazautazott külföldről.

Egyéb hozzáfűznivaló? (Norbertre tekintek, aki zavartan ül, és látszik rajta, tényleg nem sok mindent hall az egészből.)
N.: Mi volt a kérdés? Ja... értem. Tehát a zenekar tagsága nagyon szanaszét került a világban, hiába nagyon nagy a szerelem, ha már nem tudjuk megoldani a rendszeres találkozásokat, és emiatt veszélybe került az élő fellépések minőségének a megőrzése, de persze a mennyisége is. Nem akarunk egy bizonyos szint alá menni. Inkább nem folytatjuk.
V.: Ezt annyival egészíteném ki, hogy a tagságon belül nincs szó összeveszésről, továbbra is imádjuk egymást, több mint ideális a csapathangulat. Ez egy álomszerű társaság, de a feltételek egyszerűen nem adottak ahhoz, hogy bármilyen formában folytatni tudjuk. Stúdiózhatunk mi és írhatjuk a nótákat a végtelenségig, de a koncertekkel szerettük volna a következő szintre emelni az élő produkciót. Ha ez a lehetőség nem adott, márpedig nem adott, akkor inkább befejezzük.
N.: Vitya profibb a magyarázkodásban, mint én. Én többet is ittam...
V.: Csak ennyi a különbség... (Röhögés)

Nadir

A Nadir utolsó felállása: Köves Hugó – gitár, Tauszik Viktor – ének, Gál Ferenc – basszusgitár, Czetvitcz Norbert – gitár, Fekete Szabolcs – dob

Koncert előtt megy a piálgatás?
N.: Hát ez kötelező, enélkül nem megy…

Mennyi a kötelező?
N.: Az pont annyi, hogy utána még tudjak vezetni. (Röhögés)

Nekem nagyon fasza, hogy pont itt lesz a búcsúbuli, mert egyébként ide én is rendszeresen járok...
N.: Tudom én, tavaly is találkoztunk, amikor a Ghostchant zenekarommal léptünk fel. Mindig örülök, amikor látom az arcod.
V.: Itt rengeteg olyan ismerőssel találkozunk, akinek nagyon örülünk…
N.: De hát te vagy az egyik legfontosabb. (Röhögés)
V.: Tehát ebbe, hogy nagyon örülünk itt mindenkinek, bele kell érteni a Fekete Zaj szervezőit is. Itt egy összeszokott brigád dolgozik, akiket e rendezvényt megelőzően is ismertünk már koncertekről és a klubéletből. Korábban is számos fellépést szerveztek nekünk.
N.: Hallod, Vitya, azért mondd már be a koncerten is ezt, hogy őket is nagyon imádjuk, mert tényleg kurva régi barátok, és nagyon jó, amit ők csinálnak a fesztivállal is meg egyébként...
V.: Rendben, persze, hogy bemondom. Szóval a fesztivál hátterét, az új tagságot, a régieket, Varga Balázst és a holdudvart, Tóth Balázsékat, akikkel a merch cuccokat intéztük, őket is nagyon régóta ismerjük, és nagyon jóban vagyunk velük.


Azt hiszem, amikor először zenéltem a régi zenekarommal a Nadir előtt Budapesten, azt is ők szervezték.
V.: Az még más volt, azt hiszem, a Rémálom a Nyár Utcában sorozat része volt.
N.: Uff, én már el is felejtettem ezeket az elnevezéseket...

Tehát mit várhatunk ettől a mai naptól?
N.: Minden lemezről játszunk ma egy dalt…


Akkor a The Hungarian Underground Lifestyle is lesz?
N.: Tudtam, hogy megkérdezed, de sajnos nem. (Röhögés)

Egyébként csörgessetek meg nyugodtan, most jut eszembe, hogy erre csörög a telefonom egy pár hónapja. Nem viccelek... (Röhögés)
N.: Háromszor tudtunk próbálni, tehát azokat játszottuk, amik jobban mennek mindenkinek, valójában kevés volt a lehetőség a felkészülésre.
V.: Bedobtunk a kalapba egy csomó dalcímet…
N.: Aztán húzogattuk ki, hogy ez nem megy… ez se megy. (Helyeslő röhögés) Aztán az a szűk keresztmetszet lett, amit most játszunk. Ahhoz azért tartani akartuk magunkat, hogy minden lemezről legyen valami, és ne 2-3 anyagra hagyatkozzunk, tehát minden korszak elevenedjen fel…


Magyarországi viszonylatban sok kiadványotok van, volt miből válogatni…
N.: Hát igen, hét lemez, 4-5 kislemez. Sőt ha a Dark Clouds-időszakot is beleszámítjuk, akkor talán 20 kiadványunk is van.

Nektek volt ezek közül, ami kedvesebb?
N.: Persze, nekem a The Sixth Extinction a kedvencem 2017-ből, a legkevésbé pedig az Exitus tetszik…
V.: Annak az anyagnak a hangzása más volt. Sokat kísérletezgettünk a stúdióban, de talán nem kellett volna. Mindenesetre szerintem a dalok kiállták az idő próbáját. Hozzáteszem, hogy véleményem szerint az Eco-Ethic lett az a kiadvány, amelyben kiforrt a Nadir-hangzás és a koncepció, arról rengeteget játszottunk. Most is jó néhány előkerül róla... Én kedvencként azt emelném ki, meg a Ventum Iam ad Finem Est kiadványt, mert ott a szöveg-koncepciót odáig fejlesztettük, hogy koncept albumban gondolkodtunk, és meg is valósítottuk ezt.

A Nadir elég jól tologatta a határokat zeneileg, szövegileg és koncepcióban egyaránt…
N.: Van, aki azt mondja, hogy olyanok vagyunk, mint a Bolt Thrower, ugyanazt a lemezt adjuk ki mindig, mások szerint pedig tök változatos, amit csinálunk. Én inkább ez utóbbiakkal értek egyet. Szerintem is változatos, mert azokon a lehetőségeken belül, amelyek között dolgoztunk, mindig igyekeztünk valamit újítani. A legutóbbi egy olyan lemez volt, ami, úgymond, teljesen kiforrt; a saját megítélésünk szerint. Akkor felvetődött az a kérdés is, most mi a fenének feszegessünk valamit tovább, ez így most kerek. Ha már úgysem tudunk játszani annyit, amennyit szeretnénk, akkor ennél a lemeznél engedjük el ezt az egészet. Ilyen egyszerű. Tök spontán jött egyébként...
V.: Amennyire spontán, azért ehhez még hozzátartozik, hogy ez megint egy kísérletezősebb lemez lett, nem olyan egyenes vonalú, zúzós, mint a korábbiak. Sokkal több a hangulatos, atmoszferikus rész, a Dark Cloudsot, vagy ha a saját hatásainkat kell megnevezni, a Tiamat, Anathema zenekarokat idéző megoldás. Van egy csomó billentyűs téma, ez leginkább Szabolcs érdeme, aki a saját stúdiójában rengeteget bűvészkedik.
N.: Ő dalszerző is, nemcsak dobolgat, hanem egy csomót hozzátesz a meglévő anyagokhoz, a változatosság sokban neki volt köszönhető. Az utolsó anyag tehát nagyon tömör lett, és nagyon büszkék vagyunk rá. Talán eljutottunk odáig, amikor már illik lelépni…

Nadir

Van-e kiút a teljes összeomlásból? – A Nadir utolsó lemezborítója, hamarosan bakelit lemezen is megvásárolható lesz

A jövővel kapcsolatban vannak már valami terveitek?
N.: Nem akarom túlragozni: mondtunk itt egy stopot. Ettől függetlenül zenélünk mi így-úgy, külön és együtt is…
V.: Van egy Our Existence Is Punishment nevű projektünk, abban benne vagyunk Norbival, Szabolccsal, de Kósa Dani is ott van, a volt basszusgitárosunk, aki most a Nova Prospectben és a Ghostchantben is nyomja. Ez egy industrial/doom keverék, meglehetősen erős death metál hangulattal…
N.: Nagyjából hét éve adtunk ki legutóbb anyagot, eddig a Nadir mindig háttérbe szorította, most lesz időnk ennek a projektnek a folytatására is.
V.: Akkor elmondom, hogy a következő OEIP-anyag már csak két dalszöveg véglegesítésére van a befejezéstől. Onnantól már a végső simítások vannak, a keverés, a borító, tehát jól állunk vele, szerintem jövőre kész lesz.
N.: Vitya, akkor mondd már a saját zenekarodat is, ha itt tartunk…
V.: Ahh, igen, a Before The Last Breathben (eddig Enter The Void néven működtünk) többek között Ferencz Zsolti van benne, aki a Dawncore, Penalty Kick, Zero Tolerance, Fallen Into Ashes bandákban dobolt azelőtt, ő a legismertebb arc a csapatból a színtéren. Az új minialbum jövőre már biztosan megérkezik. Az új néven kívül új basszusgitárost is avattunk Laczkó Peti személyében. Tökéletesen bevált, de a basszussávokat fel kell játszania, emiatt is csúszik egy kicsit minden nálunk.

N.: Nekem ugyanez van nagyjából a Ghostchanttel. A tavalyi évet átaludtuk, habár itt azért játszottunk egyet. Van körülbelül 10-12 dalunk, kijön tehát egy teljes lemez, amit persze mihamarabb be kellene már fejezni. Ez lenne a legközelebbi terv.

Fotók: Nadir Hungary archívum

(Folytatjuk)

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Az elfeledett spanyol bajnok Azt szokták mondani a futballvilágban, hogy aki nagyon magas szintre jut, az hosszú időn keresztü...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Dávid Andor a kórus tagjaként
„Az egyik legfontosabb dolog az életben, hogy ne másoknak akarjunk megfelelni” Dávid Andornak hívnak, és már a huszonegyedik életévemet élem Bácskossuthfalván

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jogi Kar, te drága! Day 313: Király professzor

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A magyarországi underground császárok
A Hetedik pusztulás 1. Fekete Zajon Búcsúzott közönségétől a Nadir zenekar – Beszélgetés az utolsó élő fellépés előtti p...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
80 fellépő jövőre a Brutal Assaulton

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa: A zenekar tagjai a maszkok mögött a rtanji fellépés alklamával: Martin Geček (gitár), Nikola Švenda (dobok), Tina Čatlaić (ének), David Lesjak (basszusgitár).
Fojtogató füst A völgyben megnéztük Tina Čatlaić & Zagušljivi Dim fellépését

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A létezés hiábavaló Megjelent a Cradle Of Filth új albuma

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Mínuszállapotok szorításában Kormányos Ákos: Töredezettségmentesítés

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levegőt! Az elmúlt hónapokban, a világjárvány megjelenése óta egyre gyakrabban hallunk az intenzív terápiá...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ragacsos almás-zabos keksz
Sporhetsztori 106. 106. rész – Almázoltán?!

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Szavíra híres halpiaca felülnézetből
Marokkó: Kedvetlen és túl kedves emberek Már majdnem három éve, hogy vettem egy jegyet Marokkóba, és a tíznapos utazásom végén akkreditált...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Herczeg Zsolt (fotó: Calbert Anita)
Aki választ: Herczeg Zsolt Herczeg Zsolt vagyok, 1989-ben születtem Szabadkán. A célom dokumentumfilm-rendező lenni.

0 Hozzászólás | Bővebben +