Egyszer valaki mutatott nekem egy e-mail címet azzal az instrukcióval, hogy küldjek rá egy levelet, írjam bele, hogy el akarok menni Hongkongba, és ők majd elvisznek oda teljesen ingyen. Elég furcsán néztem arra az emberre.

Ennél már csak a reptéri check-in pultnál néztek furcsábban, amikor nagyjából egy hónap múlva egy klasszikus vajdasági öltözködésjegyeket viselő figura lestrapált hátitáskával elbotladozott az öltönyös-aktatáskás üzletemberek sora mellett, lobogtatva az elsőbbségi beszállásra jogosító jegyét a Hongkongba tartó járat businessosztályára. Igen, valami furcsa körülmények összejátszása folytán ez én voltam, és nem, hiába is adnám nektek tovább ezt az e-mail-címet, mert azóta kitört a hongkongi polgárháború, beköszöntött a világjárvány, meg amúgy sem rendezik már ott meg azt az autóversenyt, aminek a fedőneve alatt megejthettem eddigi legszürreálisabb utazásomat. Természetesen a következő évben is bepróbálkoztam, de akkor már nem voltak ilyen segítőkészek azok a titokzatos jótevők az éter másik végén.

Még sok órára és 8500 kilométerre volt tőlem az úti cél, de máris olyan eldugott bugyraiban mélyülhettem el a légi közlekedésnek, amiket a fapados járatokon szocializálódott utasok csak az amerikai filmekben láthatnak, ott is csak díszletként. Az a kezemben lévő papírdarab hirtelen felértékelte az árfolyamomat a húspiacon, mert rögtön az elszeparált váróterembe, a lounge-ba tessékeltek, ahol nem sikerült maradéktalanul elvegyülnöm, mert ez is öltönyös emberekkel volt tele, akik keresztbe tett lábbal ültek, és csak akkor dugták ki a fejüket a New York Times mögül, amikor a CNN a tőzsdeárfolyamokat mondta be. De legalább lehetett ingyen enni – ahhoz pedig én is értek. Mondjuk, teljesen felesleges volt, mert aztán az út során is nonstop ezt kellett csinálni, de hát ekkor ezt még nem tudhattam, nem ártott felkészülni minden eshetőségre.

Az igazi dőzsölés csak ez után vette kezdetét, először ugyanis a Budapest–Bécs repülőre kellett felülnöm, Ausztriából indult közvetlen járat a Távol-Keletre. Nem lepődnék meg, ha ez az útvonal szerepelne a szótárban a fennhéjazás szinonimájaként, mert józan embernek biztosan nem jut eszébe légi úton megtenni a távot e két közeli főváros között. Tényleg elég átgondolatlan dolog, hiszen mindössze fél óra állt rendelkezésre, hogy a légi kísérők elvégezzék a szokásos dolgaikat, majd kihozzák nekem a kaját, én meg gyorsan bekapkodjam. Jó bemelegítés volt ez a fő járatra, ahol a tizenegy órás útból az első kettő azzal telt el, hogy folyamatosan hoztak valamit, én meg az ehetők közül sem ismertem fel mindent, pedig már igazán végigböngésztem volna, milyen zenéket és filmeket rejt az előttem lévő kijelző. Amikor végre nyugalom tört a fülkére, hirtelen azt kezdtem érezni, mintha valaki hátulról rugdosná az ülésem, és kellett egy kis idő, mire rájöttem, hogy ez fizikailag nem is lehetséges, és csak véletlenül bekapcsoltam a masszázsfunkciót a kéztámlámon lévő gombbal. Egy másikkal egyébként teljesen vízszintesbe is lehetett állítani ezt az alkalmatosságot, de eddigre már annyira lesokkolódtam ettől a sok modern technikától, hogy egy percet sem bírtam aludni. Azt amúgy is akkor kellett volna elkezdeni, amikor landoltam Hongkongban, hiszen itthon akkor volt éjfél, ott viszont már reggel hét óra. A helyiek számára a nap indult, nekem viszont az ismerkedés a komolyabb jetlaggel.

Hongkong a világ egyik legkülönlegesebb autonóm területe. Egy félszigeten és számos kisebb-nagyobb szigeten elterülő, nyolcmillió lakosú városrégió, ami hivatalosan Kína része azóta, hogy 1997-ben visszakapták a területet a 150 évig azt irányító britektől. Az eltérő kulturális fejlődés miatt a tartomány és az anyaország között több a különbség, mint a hasonlóság. Eltérő a pénznemük, az államformájuk, de még az útnak is ellentétes oldalán közlekednek. Ekkor, ebbe az új világba csöppenve nem is tudatosult bennem, hogy az általam valaha látott legnagyobb karácsonyfák között húzom el a bőröndömet két ásítás között, miközben a buddhizmus és a taoizmus különféle válfajai a legnépszerűbb vallási tanok, meg egyébként is még csak novembert írunk. Az igazi furcsaságok sora viszont még csak itt kezdődött…

Képgaléria: