:

Jövőre fesztiválozunk?

:

A Brutal Assault 25 éves jubileumi kiadása két éve késik

A nagy nemzetközi fesztiválokról bizonyossággal igen kevés dolgot lehet állítani. A Brutal Assault rendezvénysorozat is megakadt, mint annyi minden más az utóbbi években. A 2020-ra beharangozott jubileumi, 25. eseményre sehogyan sem akar sor kerülni. Pedig a névsor igencsak vonzó volt akkor is, most is. A elmúlt hetekben érkezett 2022-es beharangozó tanúsága szerint a zenekaroknak a 80 százaléka maradt a két évvel ezelőtti felhozatalból, egyesek természetesen kiestek, és újabbak kerültek a helyükre.

A Brutal Assault szervezői, akárcsak a legtöbb fesztiváléi, különféle eseményekkel, hírekkel, akciókkal igyekeznek továbbra is a köztudatban tartani a rendezvényt. A koronavírus megjelenése óta a Josefov-erődítményben már két alkalommal rendezték meg a Josefstadt rendezvényt, amely egyfajta miniatürizált változata az eredeti fesztiválnak, többnyire helyi, illetve szomszédos országok zenei felhozatalából szemezgetve.

A korábbi, vagyis 2020-as jegyek továbbra is érvényesek a fesztiválra, de természetesen vásárolhatóak is belépők 140 euróért.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Elszántság, kitartás és rengeteg munka! Általános iskolába jártam, amikor a zenetanárunk, a topolyai Radić Diana megmutatta nekünk a bale...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Az én Apukám elhagyott bennünket? A Podolszki József Publicisztikai Pályázat idei kiírásának első helyezett alkotása

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kölcsey magyarjai Egy személyes történetet szeretnék elmesélni, amely egy iskolai versenyhez köthető ugyan, mégis n...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jogi Kar, te drága! DAY 315: PARÁNYI TÉVEDÉS

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jövőre fesztiválozunk? A Brutal Assault 25 éves jubileumi kiadása két éve késik

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Agresszív, zsigerből jövő, szenvedélyes Megjelent a Bullet For My Valentine új albuma

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Nadir koncert a Fekete Zajon (fotó: Vígi László)
A hetedik pusztulás 2. Fekete Zajon búcsúzott közönségétől a Nadir zenekar – Beszélgetés az utolsó élő fellépés előtti p...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A túlélők plazmája Új betegség megjelenésekor mindaddig, amíg nem létezik hatékony gyógymód a kór legyőzésére, nem m...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Peter Fordos:
Sporhetsztori 107. 107. rész – Időtlen ötlettelenség

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Hongkongi látkép
A businessosztály farkastörvényei Egyszer valaki mutatott nekem egy e-mail címet azzal az instrukcióval, hogy küldjek rá egy levele...

0 Hozzászólás | Bővebben +