Testet Ölt: Discontent (Lp)

Aki jártas a hazai undergroundban, az teljesen tisztába lehet vele, hogy Temerin egy szebb napokat is látott község, amely jelentős underground színtérrel rendelkezett, sőt egy Šupa nevű központi próbateremmel, ahol koncertek is voltak olykor, de az ottani zenész miliő összerázása is szolgált. Ez napjainkra sajnos már korántsincs így, de talán a Šupa hagyatékaként tekinthetünk a Testet ölt zenekarra, amelynek tagjai napjainkra szerteszét vannak szóródva Vajdaság területén. Ez az együttes jelenti tartományunk egyik legüdébb zenei színfoltját. Igaz, koncertjeik nem pogóorientáltak, de lehengerlő élő fellépéseikkel egészen eltérő műfajok kedvelőit sikerült már meggyőzni. Voltam olyan szerencsés, hogy az új kiadvány dalait élőben is hallgathattam, és el kell mondanom, vitt magával (és még egy Todesfall cédét is kaptam a koncert előtt a közönség között megbúvó black metál muzsikustól – „szép este volt, jó este volt”).

A 2021-es Discontent kiadvány egy kissé pajkos-szemtelen zenei kavalkád, hasonló szellemben készült, mint a 2011-es bemutatkozó anyag, majd az ezt követő 2014-es Wellness. Mit hallhatunk az új kiadványon? Hát nagyjából mindent, ami megtörtént a rockzenében az elmúlt 50 évben. Sodró lendülettel indít az új anyag, és marad is ez a hangulat végig. Egymást váltogatják a súlyos rock, punk vagy könnyedebb funky, blues, post rock, néhol jazz-es témák, megkockáztatom, a címnek megfelelően ezúttal valamivel emészthetőbb formában, mint az a korábbi anyagokon volt hallható. A dalok ezúttal rövidebbek, táncba hívóbbak, mint a korábbi teljesítmények, amelyek szerintem inkább a komorabb hangulatot preferálták. Több dalban is hallhatunk énekimprovizációt, a dadaizmus pedig automatikusan beugrik az anyag végighallgatása után. Talán a ropogós zene nem egy teljesen barom kifejezés az új anyagra, mert tényleg van egy olyan íze, mint egy jó, kellemes, friss, ropogós kiflinek (amihez azért nem olyan könnyű hozzájutni az ócskapék-dömpingben), csak itt ez a zenére is igaz. Üde és friss.

A zenekar felállása minimális változásokon esett át a kezdeti idők óta, a zene váza továbbra is Lenkes László őrült és játékos gitártémáiból áll, amihez kiválóan párosulnak Czini Ákos szinte bezöldült retro világba vezető billentyűtémái. Az őrület és a paródia között egyensúlyozó énektémákért Dalibor Grujičić basszusgitáros a felelős, a biztos dob alapokért Filip Đurović, valamint vendégként két dalban feltűnik Takács Faki Tibor is. Az egyikben szaxofonon, a másikban pedig klarinéton varázsolja el a hallgatót.
Habár találhatunk a zenekar műfaj-meghatározásáról ilyen-olyan jelzőket, de ez tényleg alternatív, mert műfajok elemeiből készítenek egy sajátos egyveleget, szerintem sikeresen. Aki nem ismerte eddig a bandát, azok számára ez egy remek bemutatkozás lehet, ahonnan vissza lehet lépni a kissé nyomasztóbb hangulatú korábbi anyagaikhoz is. Ja és hoppá-hoppá: aki szeretné, kazettán is megvásárolhatja a Discontent kiadványt.