Interjú Baumann Eszter Annával új zenei projektje kapcsán

Október 22-én jelent meg az Ann My Guard énekesnője, Baumann Eszter Anna és párja, a holland groove rock zenekarból, az Outside Revelationből ismert Davy Knobel közös projektjének debütáló lemeze.

A zenei együttműködés a Light By The Sea nevet kapta, bemutatkozó korongjuk pedig az Only Death Makes Icons címet viseli, és tíz dalt tartalmaz. A zenészek a lezárások idején alkották meg a dalokat, amelyek a rock, az avantgárd, a folk és a pop stílust ötvözik. Olyan zenekarok inspirálták őket, mint a Dead Can Dance, U2, Phil Collins, Fleetwood Mac vagy Dandy Warhols. A duó célja az volt, hogy visszahozza ezeknek a zenekaroknak régi „elfeledett hangzását”.

Anna korábban elmondta a Light By The Sea kapcsán, hogy az album közös megírása a legnagyobb zenei kaland volt, amit valaha átélhettek. A lezárások alatt a lakásukban ragadva, gondolatban nagyszerű zenei ikonokkal vették körül magukat, és ők ihlették a zenéjüket és a szövegeiket. Ment a nosztalgiázás a múltról, a járvány pedig egyfajta rögeszmét váltott ki bennük a „régi szép idők”-ről. Úgy gondolták, hogy ez sok emberrel volt így. Ezért szeretnék, ha velük együtt merülne el mindenki ebben az elfeledett hangzásban, és élvezné ezt a zenei utazást, Anna és Davy örök hőseit dicsérve. Mert ne feledje senki: csak a halál tehet ikonná, az emberek csak istent játszanak.

Baumann Eszter Annát az új zenei projektről, annak fogadtatásáról, készítéséről kérdeztük.

Az Only Death Makes Icons egy teljesen más stílus, mint amit tőled az Ann My Guarddal megszokhattunk. Klasszikus pop, klasszikus rock, valamint egyéb hangzások is megjelennek az albumon. Miért ezeket a műfajokat választottátok?

– Én sohasem tagadtam, hogy nem kizárólag kemény zenéket hallgatok, már kiskoromtól kezdve nagy rajongója voltam édesapám kedvenc zenekarainak, úgymint a Uriah Heap, a Yes vagy épp a Dire Straits, ezenkívül a partneremmel, Davy Knobellel fanatikus bakelitlemez-gyűjtők vagyunk, és mindig rákattanunk egy-egy ikonikus előadóra. Sokszor Kate Bush-, Phil Collins-, George Harrison-, The Cure- vagy Joan Baez-lemezeken szeretünk filozofálgatni órákon át, főleg így a lockdown alatt, és azon voltunk, hogy egy időgépet építsünk magunknak, amellyel vissza tudunk csöppenni az 1970-es, 1980-as évek zenei színterébe. Így nem csoda, hogy a lemez is úgy szól, ahogy régen a lemezek szóltak: szalagra rögzítettünk mindent, és az eredmény szerintem magáért beszél.

Az 1980-as évek amúgy is reneszánszukat élik. A diszkó és a klasszikus pop világa volt az. Említetted, hogy legalább három albumnyi zenei anyag készült a lezárások idején. Mikor tervezitek kiadni a többi számot? Maradtok a klasszikus hangzásnál, vagy lesznek poposabb dalok is?

– Az elmúlt hetek hatására, no meg az első lemezkritikákból tanulva, igyekszünk egy konkrétabb irányt becélozni az új dalainkkal. Óriási hatással volt ránk a Vive la Fête duó, amellyel együtt koncerteztünk többször is októberben, és elhatároztuk, hogy a következő dalainkban a pszichedelikus, illetve az avantgárd vonalat szeretnénk wave-es, populáris irányba elvinni. Már elkészültek az első demók, és várjuk, hogy mikor térhetünk vissza a stúdióba felvenni őket.

Említetted, hogy próbáljátok visszahozni a régi nagy sztárok és zenekarok, mint Phil Collins vagy a korai U2, régi „elfeledett hangzását”. Pontosan mire gondolsz ez alatt? Szerinted milyen volt ez a hangzás? A mai modern technikával hogyan lehet ezt megvalósítani?

– Gondolom, simán lehet, egy bizonyos szintig, de mi pont mindent régi cuccokon vettünk fel, olyan effekteket használtunk, amelyen maga George Harrison is játszott a legendás Sound City stúdióban, vagy megemlítendő még az a hangfalszett, amelyen a Genesis-lemezek keverése történt. A producerünk, Eddy Bopp igazi zeneirelikvia-gyűjtő, és az egész stúdió úgy néz ki, mint egy múzeum. Óriási élmény volt ezekkel felvenni a lemezünket, s ahogy említettem, szalagra rögzítettünk. Elmondhatatlanul tökéletes a végeredmény, már ami a mi ízlésünket illeti: ha felteszed a bakelitlemez-játszóra az albumot, ki lehet hallani az összes sávot kristálytisztán, és úgy csilingelnek, mint a varázscsengettyűk.

Így, pár hónappal a megjelenés után mit tudsz mondani, milyen volt az Only Death Makes Icons fogadtatása? Beváltotta a hozzá fűzött reményeket? Mik a terveitek a jövőre nézve?

– A lemez fogadtatása kitűnő volt, és engem is meglepett, hogy a magyar szakma részéről óriási érdeklődés övezte. Talán mert egy nemzetközi produkcióról van szó, talán mert a magyar hallgatóság imádja ezt a hangzást, nem tudom, mindenesetre nagyon szívet melengető dolog. A nagy áttörés még jóval odébb van természetesen, hiszen ez csak a bemutatkozó anyagunk, de nem szeretnék panaszkodni, hiszen olyan kiváltságos helyzetben vagyunk azzal, hogy az első koncertünkön több százan voltak a teremben, szóval ennél ideálisabb kezdőlöketet elképzelni sem tudok magunknak. Végre meglett az irány, ahová szeretnénk tartani zeneileg, szóval még kicsiszoltabb lesz a hangzásunk, és így írjuk az új dalokat.

Light By The Sea és Ann My Guard. Két nagyszerű zenekar, két külön stílus. Melyikben érzed magad igazán önmagadnak? Kell-e aggódniuk az Ann My Guard-érajongóknak a Light By The Sea felbukkanása miatt?

– Nem kérdés, hogy mindkettőben. Én sohasem vettem részt olyan zenei projektben, ahol nem önmagam adhatom. Az Ann My Guard az én sötét zenei énem, a Light By The Sea pedig kihozza belőlem a modern hippit. Az AMG hallgatói pedig nagyon jól tudják, hogy jelenleg is új dalokon dolgozunk, az elkövetkező időszakban maximálisan azokra koncentrálok, szóval a két dolog remekül kiegészíti egymást, és egyensúlyban tartja a lelkemet.

Jelenleg Hollandiában élsz. Ez hogyan befolyásolja az Ann My Guarddal való dalszerzést? Hollandia és Magyarország, két külön kulturális-társadalmi közeg. Szerinted mennyire van kihatással a zenédre az, ami körülvesz?

– Amikor Magyarországon éltem, akkor is folyamatosan ki-kikacsintgattam külföldre, 2015-ben Spanyolországtól kezdve Angliáig többhetes turnékon vettünk részt, amit nem sok hazai metálzenekar mondhat el magáról, de mi már akkor így nyomtuk. Amikor pedig 2017-ben először léptünk fel Hollandiában, tudtam, hogy ez az én közegem, és onnantól kezdve minden erővel azon volt az univerzum, hogy engem ide csöppentsen, s ez meg is történt 2019 nyarán. A dalszerzést online oldjuk meg, a fiúknak pedig már előkészítettem egy kis szobát, ahová folyamatosan várom őket, mivel sokszor egy hétvégére fognak kijönni játszani az Ann My Guarddal, majd repülnek vissza Magyarországra. Tiszteletben tartom a magyar metál színtért és a rengeteg zenekar kitartó és minőségi munkásságát, de én soha nem éreztem otthon magam ebben a közegben, ami sokáig szíven ütött, amíg Magyarországon éltem, most viszont megbékéltem vele, mert végre megtaláltam az otthonomat, ami inspirál, tisztel, és nap mint nap feltölt új energiával. Ettől függetlenül most fordult a kocka, és készülök valamivel, amire nem lett volna példa, ha továbbra is Budapesten élnék. Pár hét, és kiderül, miről is van szó…

A Light By The Sea a facebookon és az instagramon

Fotók: Light By The Sea

Képgaléria: