: Molnár Alekszandra
Molnár Alekszandra

Mint egy nagy család

: Molnár Alekszandra
Molnár Alekszandra

Mi újság a VIFÓ tájékán? – Az idén újítások és új rendezvények is várhatóak

A Vajdasági Ifjúsági Fórum, azaz VIFÓ tavaly decemberben ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. Céljuk a vajdasági magyar fiatalok identitásának megőrzése, a közéletbe való bevonása, hétköznapi és kulturális életük fellendítése, egy összetartó közösség építése és ápolása, valamint olyan gyakorlati és elméleti tudás átadása, amely a magánéletben és a karrierépítés, munkavállalás terén egyaránt alkalmazható. Egyik legfőbb alapelvük a tudatos innováció. Az évek során a VIFÓ az ifjúsági és a közélet jelentős szereplőjévé nőtte ki magát Vajdaság- és Kárpát-medence-szerte egyaránt.

Molnár Alekszandra öt éve költözött Szabadkára. Immár három éve aktív és lelkes tagja a Vajdasági Ifjúsági Fórumnak, amelyben alelnöki és HR referens pozíciót tölt be. Beszélgetésünk során igyekeztem olyan információkat összegyűjteni, melyek hasznos tájékoztatást nyújthatnak egy-egy fiatal számára, illetve szerettem volna egy átfogó képet adni a több mint 20 éves ifjúsági szervezet fáradhatatlan és önzetlen munkásságáról is.

Mi a célja a VIFÓ-nak?

– Lehetőséget adni az itthon élő magyar fiataloknak, hogy lássanak is valamit. Egy esélyt adni arra, hogy az általunk szervezett rendezvények során kipróbáljanak új dolgokat, hogy megmutassák magukat és a tehetségüket. Igyekszünk arra buzdítani a mai fiatalokat, hogy megtartsák a magyarságukat, hogy büszkék legyenek arra, hogy magyarok. Célunk tehát a kultúránk fenntartása. Kisebbségként nagyon fontosnak tartjuk az összetartást és személyes kapcsolatok kialakítását. Az idén újítások és új rendezvények is várhatóak a szervezetben.

VIFÓ

Negyed évszázada VIFÓ

Milyen újításokat terveztek?

– Rendezvénysorozataink évről évre fejlődnek és megújulnak. Most úgy döntöttünk, hogy megszervezzük az első VIFÓ-s bálunkat, bár erről bővebb információval egyelőre nem szolgálhatok. Emellett újításokon megy keresztül a Kiállni sosem ART rendezvényünk és a Vajdasági Ifjúsági Konferencia is. A VIK hamarosan új névvel fog bemutatkozni, és idén vagy egy teljes vagy kétnapos kaliberű esemény lesz. Már eddig is számos vajdasági magyar fiatalnak volt lehetősége kipróbálni magát előadóként, megosztani a tapasztalatait, élményeit, történeteit, sikereit. A rendezvény fő célja összefogni a magyar ajkú ifjúságot Vajdaság területén. A Kiállni sosem ART elnevezésű kiállítást pedig szeretnénk nemcsak Szabadkán, hanem más falvakban és városokban is megtartani, illetve átvinni. A diákhétvégék évente kétszer kerülnek megrendezésre, tavasszal és ősszel, illetőleg vannak jótékonysági eseményeink és kezdeményezéseink is. Ugyanakkor minden évben rendszeresen szervezünk bulikat, amiknek általában nagyon sok résztvevője van. A legnagyobb rendezvényünk pedig a Szabadegyetem, amit szerintem nem kell bemutatnom.

Hogyan jönnek az ötletek? Miből merítetek? Hogyan találtok ki jobb, hatékonyabb vagy korszerűbb megoldásokat a fiatalok figyelmének a felkeltésére?

– Az idén külön alkottunk erre egy csoportot olyan kreatív emberekkel, akik szerettek volna belevinni valami változást a rendezvényeinkbe. Hogy hogyan jönnek az új ötletek? Igazából ez csak úgy kipattan valakinek a fejéből, majd ezt újabbnál újabb felvetések követik. De nagyon odafigyelünk az eseményeink látogatóinak a véleményére is. Például a Szabadegyetem utolsó napján minden évben kitöltetünk egy kérdőívet a résztvevőkkel, ezáltal is le tudjuk vonni a következtetéseket, hogy mi volt a legnépszerűbb, és mi az, ami kevésbé. Próbálunk ötletelni, hogy valójában mi tetszhet a fiataloknak, és ehhez mérten tervezünk a jövőre nézve.

VIFÓ

Akcióban

Hány tagja van a szervezetnek?

– Jelenleg az újakkal együtt 24-25 tagja van az ifjúsági szervezetnek. A VIFÓ-hoz tulajdonképpen bárki csatlakozhat. Aki szeretné kipróbálni magát önkéntesként, aki betöltötte a 18. életévét, de még nem múlt el 33, azt tárt karokkal várjuk. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a szorgalom, a komolyság és a kitartás fontos szempont körünkben. Az irodánk is mindenki számára nyitva áll. Bárki betérhet hozzánk, akit érdekel a tevékenységünk, a rendezvényeink, vagy esetleg vonzza az önkénteskedés. Rendszeresen vannak olyan csapatépítőink és képzéseink, ahol olyan tudást szerzünk, amit később is fel tudunk használni. A külhoni kapcsolatok úgyszintén fontosak számunkra, folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a határon túli barátainkkal. Emellett a kulturális programok sokaságát szervezzük, aminek egyik szépsége, hogy mindezt magyar nyelven és ingyenesen tekinthetik meg az érdeklődők.

Mit adott számodra a tagság?

– Sokat tanultam a VIFÓ és annak rendezvényei által. Rengeteg élményt szereztem, emellett olyan barátságok szövődtek, amiket lehet, hogy soha az életben nem találtam volna meg. Mi több, elkezdtem megtalálni a céljaimat. A képzések során megtanultam kezelni különböző helyzeteket, véleményt nyilvánítani, kiállni a saját igazamért, illetve elveimért, ráadásul rengeteg helyre volt szerencsém eljutni. Az utazások, képzések és csapatépítők nagyon jól össze tudják kovácsolni a csapatot. Igazából mi mindig azt mondjuk, hogy a VIFÓ egy nagy család, ahol teljes mellszélességgel támogatjuk és motiváljuk egymást.

VIFÓ

Szeretet és tisztelet

Mennyire lehet mozgósítani a mai fiatalokat?

– Ez a rendezvényektől is függ, illetve a fellépőktől, előadóktól vagy az előadás témáitól. A mai generációnak minden pillanatban változik az ízlése. Igyekszünk követni a trendeket, vagy a jelen pillanatban zajló eseményeket. Próbálunk minél fiatalosabb témákat találni, ami őket is érdekelheti. Mostanában az egyik legkedveltebb témakör a pszichológia, ami különösen tudja vonzani a fiatalokat.

Mi a legszebb élményed, ami megmaradt benned a hároméves tagságod alatt?

– Az első a szabadegyetemes rendezvényszervezésem. Az, hogy valaki Szabadegyetemet szervezhet a VIFÓ-ban, mindig is kiváltság volt. Azt, úgymond, ki kell érdemelni. De az egyik legszebb élményem, amit ki tudok emelni a három év alatt, ahhoz a csodálatos és felejthetetlen pillanathoz kötődik, amikor az esemény utolsó napján mindannyian átöleltük egymást, ezzel mutatva ki az egymás iránti szeretetet és tiszteletet. Az egy fantasztikus érzés és élmény volt.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: www.wallpaperflare.com
Hátsó oldal: www.bmz.de
Forradalom A múlt héten az 1848/1849-es forradalomra és szabadságharcra emlékeztünk itthon és otthon egyaránt.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Molnár Alekszandra
Mint egy nagy család Mi újság a VIFÓ tájékán? – Az idén újítások és új rendezvények is várhatóak

0 Hozzászólás | Bővebben +
: www.pwc.com
Generációs szakadék Hadd kezdjem el ezt az egészet úgy, hogy elmondom: igen, tisztában vagyok azzal, hogy minden gene...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jogi Kar, te drága! DAY 341: UTOLSÓ SIMÍTÁSOK

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Goran Lončarević
A bűntársak és felbujtók hegysége Goran Lončarevićtyal a Rtanj településen megrendezésre kerülő Mount of Artan rendezvény múltjáról...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Négy Megjelent Slash új albuma

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Plakátpályázat 2022 A Középiskolások Művészeti Vetélkedőjén hagyományosan a plakátpályázat eredményeit hirdetik ki le...

0 Hozzászólás | Bővebben +