:

Négy

:

Megjelent Slash új albuma

Nem hiszem, hogy nagy bemutatást igényelne Soul Hudson, ismertebb nevén Slash. Pár szót mégis érdemes csak úgy érdekességként ejteni róla. Az 1980-as évek végén lett híres a Guns’N’Rosesszal. Később, belső konfliktusok miatt, hivatalosan 1996-ban elhagyta az akkorra már legendássá vált zenekart. Első szóló projektje 1994-ben indult, és a Slash’s Snakepit nevet kapta, amivel kiadta az It's Five O'Clock Somewhere című albumot. Mindeközben egy másik formációval is turnézott, ami pedig a Slash’s Blues Ball nevet viselte. Ezzel a felállással klasszikus blues nótákat játszott. 1999-ben újraszervezte a Slash’s Snakepitet, és elkészített még egy albumot, az Ain’t Life Grandet, amit az ezredfordulón adott ki. Ezt követően 2002-ben ismét találkozott két korábbi G’N’R-os zenésztársával, Duff McKagannel és Matt Sorummal, és egy közös fellépés után úgy döntöttek, hogy megalapítják a Velvet Revolver nevű bandát. A formáció kiadott két albumot: a Contrabandet és a Libertadot. 2008-ban belső különbözőségek miatt a zenekar megvált az énekesétől, a Stone Temple Pilotsból jól ismert néhai Scott Weilandtól. Próbáltak más énekest keresni, de nem jártak sikerrel, a tagok pedig egyéb zenei projektjeikkel kezdtek el foglalkozni. A Velvet Revolver sorsa azóta is tisztázatlan.

Slash 4

A 4 alternatív albumborítója (gibson.com)

Slash 2009-ben elkészítette szólóalbumát, aminek a saját nevét adta. Sok nagyszerű zenésszel dolgozott együtt, mint Ozzy Osbourne, Iggy Pop vagy a néhai Lemmy Kilmister és Chris Cornell. A lemez sikere után folytatta szólókarrierjét, amiben segítségére volt Myles Kennedy, az Alter Bridge zenekar énekes-gitárosa, valamint Frank Sidoris gitáros, Todd Kerns basszusgitáros és Brent Fitz dobos. A zenei formáció a Slash feat Myles Kennedy and The Conspirators nevet kapta, és három lemezt is kiadott: az Apocalyptic Love-ot, a World On Fire-t és a Living The Dreamet. 2016-ban mindenki nagy meglepetésére Slash visszatért a Guns’N’Rosesba.

Slash

Slash feat Myles Kennedy and The Conspirators (billboard.com)

Ennek ellenére új G’N’R-lemez helyett a cilinderes gitáros új szólóalbumával örvendeztetett meg bennünket, ami sorban a negyedik, így a 4 nevet kapta. Slash szólóprojektjeiről elmondható, hogy nem a kényszer szülte őket, vagy valamelyik kiadóval kötött szerződés miatt készültek el. Ezek pusztán egy remek gitáros és zenésztársainak örömzenélése. A 4 esetében sincs ez másként. Sőt, az album érdekessége, hogy Nashville-ben vették fel, és lényegében élőben játszották fel. Pont emiatt van egy nagyon kellemes, igazi rock’n’rollos atmoszférája a 4-nek. A lemez felvétele során Dave Cobb producerrel dolgoztak együtt.

A nyitódal, a The River Is Rising remek, grunge-os, rockos nóta, míg az ezt követő Whatever Gets You By-t leginkább groove-osnak mondanám. Feltűnik az igazi blues rock is az Actions Speak Louder Than Words dallal. A Spirit Love egy meglepően súlyos, groove-os nóta lett, viszont nagyon tetszetős. Aztán ott van a Fill My World. Ez a dal tisztelgés a Sweet Child’O Mine előtt, vagy az is lehet, annak 2.0-ás verziója – ezt még nem sikerült eldöntenem, de piszkosul remek egy szám. Az April Fool és a Call Off The Dogs számok pedig igazán tökös kis rock’n’roll nóták. A lemezt a Fall Back To Earth című dal zárja, ami egy lírai lassú szám, sikító Slash-szólóval.

Összegezve, ez egy remekbe szabott, igazi rock’n’roll album, amit élvezet hallgatni. Nem akarja megváltani a világot, szimplán csak jó.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Molnár Alekszandra
Mint egy nagy család Mi újság a VIFÓ tájékán? – Az idén újítások és új rendezvények is várhatóak

0 Hozzászólás | Bővebben +
: www.pwc.com
Generációs szakadék Hadd kezdjem el ezt az egészet úgy, hogy elmondom: igen, tisztában vagyok azzal, hogy minden gene...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jogi Kar, te drága! DAY 341: UTOLSÓ SIMÍTÁSOK

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Goran Lončarević
A bűntársak és felbujtók hegysége Goran Lončarevićtyal a Rtanj településen megrendezésre kerülő Mount of Artan rendezvény múltjáról...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Négy Megjelent Slash új albuma

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Plakátpályázat 2022 A Középiskolások Művészeti Vetélkedőjén hagyományosan a plakátpályázat eredményeit hirdetik ki le...

0 Hozzászólás | Bővebben +