:

A háború, amely véget vet minden háborúnak

:

Megjelent a Sabaton új albuma

Egy olyan időszakban, amikor mindenki a háborúról beszél vagy rajta gondolkodik, az új Sabaton-album megjelenése kevésbé szerencsés időzítés, persze erről a világ tehet, nem a zenekar.

Március negyedikén jelent meg a svéd Sabaton tizedik, The War To End All Wars című albuma, ami elődjének, a 2019-ben kiadott The Great War lemeznek a folytatása.

A svéd banda 1999-ben alakult Falun városában. A korai próbálkozások után az első nagy áttörést a Primo Victoria lemez hozta meg, amiben már egyértelműen látszott a történelmi témák nyomatékossága a zenében. Az énekes Joakim Brodén és a basszusgitáros Pär Sundström elmondása alapján miután közösen megnézték a Ryan közlegény megmentése című filmet, egyértelmű lett számukra, hogy a háborús történelmi eseményekről szeretnének zenét írni. A banda több jelentős albumot is kiadott. A The Art Of War (A háború művészete) lemezüket Sun Tzu ókori kínai generális, háborús stratéga, író és filozófus azonos című műve ihlette. A Coat of Arms album a második világháború történéseiből merít, a Carolus Rex című lemez dalai pedig a svéd katonakirály XII. Károly uralkodóról és királyságának felemelkedéséről és bukásáról szólnak. Heroes című albumuk nagy történelmi csatákat dolgoz fel, majd ezek után a The Last Standdel elkezdik feldolgozni az első világháború történéseit. Ezt folytatja a The Great War című lemez is. Stílusát tekintve a zenekar heavy metál, habár rendre tévesen a power metál stílushoz sorolják őket. Érdekesség még, hogy több együttműködésük is volt a Wargaming online játékkészítő céggel, s ennek köszönhetően a közismert World of Tanks, valamint a World of Warship játékban is feltűntek.

A The War To End All Wars a Sarajevo című dallal kezdődik. Nagyon hatásos a történelmi felvezető szöveg, aztán visszafogott, feszültséget keltő masírozós tempó következik, majd később igazi metálos gitár agymenés, csodás szólókkal. A dal a nagy háború kezdetét meséli el.

A Stormtroopers egy igazi pörgős szám, jellegzetes Sabaton-stílusban. Dallamosság, Joakim mennydörgő hangja és pazar szólók jellemzik. Címét a császári Németország egy speciális katonai alakulatáról kapta.

A Dreadnought egy lassabb, melankolikusabb dal, amely az Északi-tengeren zajló skagerraki csata eseményeit dolgozza fel.

A The Unkillable Soldier egy pozitívabb hangvételű, felemelő dal. Tempós, kórussal támogatott ének, és remek szóló jellemzi. Igazi Sabaton-himnusz.

Úgy tűnik, a zenekart is utolérte az 1980-as évek retrója, ezt mi sem mutatja jobban, mint a Soldier Of Heaven szintetizátoros alaptémája, ami vissza-visszatér a szám alatt. Nagyon alattomos, hisz nagyon könnyen megjegyezhető a dallama, emiatt hamar azon kapja magát az ember, hogy magában dúdolgatja. A dal az olasz fronton zajló eseményeket dolgozza fel, köztük az 1916-os, Fehér pénteknek nevezett eseményt, amikor az osztrák és magyar katonákból álló tábort az Alpokban több lavina is betemette. A becslések szerint a szerencsétlenségben 2000–10 000 fő vesztette életét.

A Hellfighters egy pörgős dal, ami az amerikai 369. gyalogezred, az úgynevezett „Harlem Hellfighters” történetét mutatja be.

A Race To The Sea egy közepes tempójú, súlyos nóta. A dal I. Albert belga király hősiességéről mesél, aki részt vett az Yser folyó mentén zajló csatákban, valamint brit és francia haderőkkel megerősítve visszaszorította az előrenyomuló német haderőket.

A Lady Of The Dark ismét egy felemelő dal. Milunka Savić szerb katona hősnőről szól, aki bátyja helyett vonult be a hadseregbe, és kiemelkedő teljesítményt nyújtott az első világháborúban. A lejegyzett katonai történelemben mind a mai napig ő a legkiemelkedőbben kitüntetett nő.

A The Valley Of Death a dojrani csatának állít emléket, ami 1917-ben zajlott a britek és a bolgárok között. A csatában tüzérségi ágyúk, gáztámadások és egyéb borzalmak követték egymást. A csata végül a bolgárok taktikai győzelmével végződött.

A Christmas Truce a háború első évének karácsonyát meséli el, amikor az ellenfelek tűzszünetet hirdettek, és a lövészárkokban együtt ünnepeltek és barátkoztak. A dal Joakim zongora intrójával kezdődik, és egy lassabb, igazán érzelemdús dallá teljesedik ki.

Az albumot a Versailles című szám zárja, amit szintén egy történelmi szöveg vezet fel. Lassabb, kórussal megtűzdelt dal. Egyértelműen a versailles-i békeszerződés aláírásáról és az első világháború befejezéséről szól, de már előrevetíti, hogy a háttérben valami készül, ezzel előrevetítve a második világháborút.

Ez egy remek lemez lett, és jogosan érinti meg érzelmileg azokat, akiknek a felmenői részt vettek az első világháború borzalmaiban. Egy élvezetes metálos történelmi utazás ez vissza a múltba, ami hol felemel, hol összeszorítja a torkunkat.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Kovács Pécskai Emese (facebook.com)
„Fontosnak tartom, hogy a tudásom itthon kamatoztassam” A csantavéri festőművész nápolyi tanulmányairól

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Erőleves a léleknek, avagy vizsgaidőszak, gyere, én nem félek tőled! Minden hallgató tudja, mivel jár egy vizsgaidőszak.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: medscicommunications.com
A kortársak hatása a személyiségfejlődésre Miután az ember elér egy bizonyos érettségi szintet, elkezdi magát önreflexíven, kívülálló személ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: rotterdamuas.com
Jogi kar, te drága! DAY 346: A VÉGZET(TSÉG)

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Cassoulet – Francia sólet
Sporhetsztori 112/II. Habozó – babozó – rotyizó

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Európai Szolidaritási Testület – fiataloknak Szeretnél változást hozni? Élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodni, miközben új emberekkel ism...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
ARTMania Festival Nagyszebenbenbenbenben, Batman! Egyszer életemben megismerhettem volna egy igazi, formát, testet öltött nagyszebeni embert.

0 Hozzászólás | Bővebben +