:

Jogi kar, te drága!

:

DAY 361: A MI KIS TITKUNK

Nem kevesen tették fel a kérdést az utolsó vizsgám után, hogy no, és a szüleid mit szóltak? Biztosan nagyon örülnének, ha tudnák.

Sokan a szememre is hányták, hogy magamnak való vagyok, amiért nem szaladtam fűhöz-fához a diplomázás után, és nem álltam neki dicsekedni, hogy végre diplomáztam, mert ez mekkora öröm. Nem is volt akkora öröm, mint amekkora megkönnyebbülés, hogy végre ezt a marhaságot is kihúzhatom a teendők listájáról. De emberek, hadd mondjak el valamit! Én ezt magam miatt csináltam. Nem osztottam meg másokkal a gondolataimat azokon a pokoli éjszakákon, amikor rettegve vártam a hajnalt, amikor majd megszólal az ébresztőm, és meg kell mutatnom egy mogorva professzornak, hogy igenis megtanultam az anyagot, így a jó dolgokat is magam élveztem. Ha senkivel sem osztozom az örömömön, akkor nulla az esélye annak, hogy valaki elrontja azt. Az emberek nem tudnak örülni mások sikereinek. Pont ezért engem nem is érdekelnek mások.

Természetesen volt még egy ok, ami miatt akár még most is titokban tartanám az egészet. A jövő kérdése – ami megint csak nem tartozik másra. Én egyszerűen még nem állok készen a kérdésekre, hogy no, beiratkozol a mesterképzésre, mikor mész férjhez, ketyeg az óra, gyereket is kéne szülni, mikor kezdesz dolgozni...? Megmondom. A mesterképzésre akkor iratkozom be, ha majd valaki kifizeti helyettem, és magára vállalja a tanulást és az idegeskedést, ami ezzel jár. Férjhez majd akkor megyek, ha lesz elég pénzem a válásra. Gyereket meg majd akkor szülök, ha lesz kinek és lesz hova. Szerbiában még kutyát is kár tartani, nem hogy gyereket nevelni. Dolgozni pedig majd akkor kezdek, ha találok olyan munkát a szakmámban, ahol a fizetésem magasabb lesz egy pincérnőénél. Arra sem voltam kész, hogy istennek hálálkodjanak az én sikereimért. Amúgy meg, senkinek semmi köze semmihez. Én olyan gondtalanul szopogattam az üveg bort a barátnőmmel az egyetem előtt, tudván, hogy egyelőre senki sem fogja feltenni ezeket a hülye kérdéseket, melyeket amúgy is törvénnyel kéne tiltani.

DAY 362: MOST ÉN KÉRDEZEK

Diplomirani pravnik. Vagy valami ilyen. Egy pillanatig úgy éreztem, hogy beléptem valami felső körbe, és elértem valamit az életben. De annak a nyavalyás életnek persze más elképzelései voltak. Legalább adott volna citromot, ahhoz szereztem volna sót meg tequilát. De neeeem, citromok helyett olyan kérdésekkel dobott meg, amire szerintem nem sokan tudnának válaszolni. Ki vagyok én most? Hová tartozom? Mit csinálok? Nem tudom. Eddig sok mindent megmagyarázott az a kijelentés, hogy abszolvens vagyok. Most viszont... Nem is tudom, hogy magamat keresem, vagy valami mást. Egy darab papírtól még nem lettem jogász. Ma sem tudok többet, mint tegnap, pedig egy nagy dolog történt az életemben. Legalábbis így mondják. Én meg azt se tudom már, hogy melyik egészségházhoz tartozom, milyen a státuszom.

Éveken át a professzorok voltak azok, akik faggattak minket, és egyik kérdés követte a másikat, még mielőtt sikerült volna kinyögni a választ az előzőleg feltett kérdésre. De most nekem nem világosak a dolgok, és én akarok kérdezni, de sajnos nincs kit. Amúgy meg kit is izgatna? Diplomáztam, most már felnőtt vagyok, és tudnom kéne valamit, nem?

DAY 363: EGY JOGÁSZ ÚTJAI KIFÜRKÉSZHETETLENEK

Ki kell lépnem a nagybetűs életbe, és meg kell küzdenem az előttem álló kihívásokkal. Persze, ennyi év tapasztalat után, no meg ennyi éves fejjel az embernek már nagyon jól kell tudnia, hogy az élet tele van megpróbáltatásokkal. Nekem meg a tököm van tele. Csipp-csepp, és hamar betelt a pohár. Legalább vodka lenne benne, vagy valamilyen mézédes bor.

DAY 364: A BÚCSÚ

Ebédidőben, ebéd helyett mentem el vizsgázni. De estére azért még egyszer visszamentem arra a helyre, ahol az elmúlt néhány évben vagy az én hülye eszemet szidtam a döntésem miatt, vagy pedig a professzorokét, na meg a tudományukat is. Egy üveg bort akartunk elkortyolgatni a barátnőmmel a kellemes nyári estén. A baj csak az volt, hogy a bor színtiszta etanol volt festékkel meg cukorral, az egyetem előtt pedig diplomaátadás zajlott. Professzorok sétáltak fel és alá, drónok repültek, kint volt a tévé, meg egy csomó vendég ült a székeken. A dékán feje is kikandikált a tömegből, én pedig nyugodtan ittam a boromat az egyik közeli padon, hiszen már semmi sem számított. Diplomáztam, s ezek engem már úgysem látnak többet.

DAY 365: A VISZONTNEMLÁTÁSRA! SZTRIPTÍZTÁNCOSNŐ LESZEK

A kezdetek kezdetén azt mondtam magamnak, hogy ha nem megy az egyetem, akkor sztriptíztáncosnő leszek. Most, hogy látom, milyen a helyzet az egyetem után, aktívan tartom magam a valahai elképzelésemhez, és sztriptíztáncosnő leszek.

(Vége)

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Jackie Saccoccio: Le Puits Noir (www.vogue.com)
Hátsó oldal: bbc.com
Jó volna egy jóga Az utóbbi időben vidékünkön is elszaporodtak a különféle jógaoktatók, jógainstruktorok, akik a vi...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az új lány A Podolszki József Publicisztikai Pályázat idei kiírásának második helyezett alkotása

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Csákány Krisztina
„Én már itthon látom a jövőmet” A csantavéri Csákány Krisztina a modellkarrierjéről

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mitől férfi a férfi? Tapasztalataim azt mutatják, hogy a női nem képviselői előszeretettel dobálóznak olyan frázisokka...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Emlékeket gyűjteni, élni egy kicsit Hét év sok idő, ennyi idő alatt rengeteg dolog történik az emberrel… hát még egy egyetemistával!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vranjei metalacok Az egész országot átszelő fém-invázió

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A megváltoztathatatlan Megjelent az új Meshuggah-album

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Epres túrótorta
Sporhetsztori 114/I. Májusi nyalánkságok

0 Hozzászólás | Bővebben +