Megjelent az új Meshuggah-album

Április elsején jelent meg a svéd extrém metál istenek, a Meshuggah kilencedik nagylemeze, Immutable címmel. Ez az első albuma a zenekarnak, ami nem a Nuclear Blast, hanem az Atomic Fire kiadó gondozásában látott napvilágot.

Nos, pár szó a zenekarról, annak, aki nem ismerné. A Meshuggah 1987-ben alakult a svéd Umeå városában. Első albumukat 1991-ben adták ki Contradictions Collapse címmel. Itt még jobbára az akkori korszak trash metál stílusa hallatszik a zenéjükön. Aztán 1995-ben kiadták második nagylemezüket, a Destroy Erase Improve-ot. Ez egy mérföldkő volt a metál zenei világban, hisz ennek az albumnak a hangzása teljesen elütött attól, amit addig hallani lehetett. A zenekar innovatív módon elkezdett nem megszokott ütemeket használni, ami egy nagyon jellegzetes hangzásvilághoz vezetett. Többek között beleszőtték zenéjükbe a poliritmikát, ami azt jelenti, hogy különböző ritmusok, eltérő ütemfajták egyidejűleg hangzanak fel a többszólamú zenében. Ez többnyire a jazzben gyakori jelenség. Ezenkívül a szinkópálást is beleszőtték a dalaikba, ami leegyszerűsítve a ritmus szabályos áramlásának zavarát vagy megszakítását jelenti, vagyis ritmikus feszültségek vagy hangsúlyok elhelyezését ott, ahol általában nem fordulnának elő. Ezeknek köszönhetően a Meshuggah-nak egy nagyon egyedi stílusa alakult ki. Az ezt követő lemezeik mind zenei mesterművek a maguk nemében.

Amit korábban érintettem, mégis érdemes külön figyelmet szentelni neki, az a banda stílusa. Alapvetően extreme metál, technical metál és experimental metál, vagy avant-garde metálnak szokták nevezni őket. Mindezek mellett a hét-, majd nyolchúros gitárok használatával, valamint azok lehangolásával lényegében a manapság divatos djent stílus ősatyjai lettek. A nem megszokott tempók miatt a zene mindenképpen egyfajta furcsa feszültséget kelt az emberben. Dalaik témái nagyon változóak, a zenekar tagjai általában filozófiai kérdéseket feszegetnek, de ihletet merítettek könyvekből, filmekből, a világ aktualitásaiból.

Az Immutable egy jellegzetes Meshuggah-album, egy zenei mestermű. A maga majd’ 67 percével hosszúnak mondható. Atmoszférikus, súlyos, sötét. Tizenhárom dal került fel a lemezre.

A nyitó szám a Broken Cog, ami egy jól megszokott Meshuggah stílusú dal, a maga dübörgő nyitó riffjével, majd Jens Kidman suttogó énekével igazán remek felvezetése ennek a zenei utazásnak. Ezt követi a The Abysmal Eye, amihez videoklip is készült. Brutális, djentes agymenés, ami a zsigerekbe hatol. A Light The Shortening Fuse és a Phantoms folytatja ezt a brutalitást, és valahogy mindig valami előre nem látható csavar kerül a dalokba. A Ligature Marks súlyossága már-már utánozhatatlan. A God He Sees In Mirrors hallgatása közben csak kapkodtam a fejem, hogy ez most milyen tempóban is van. A They Move Below egy akusztikusan induló szám, ami aztán átalakul valami elborult, djentes zúzásba. A Kaleidoscope egy torzszülött, ami a death metál, a djent és a groove metál istentelen szerelemgyereke lett. Ezt követi a Black Cathedral, ami egy instrumentális dal. Egy kicsit az az érzésem, mintha egy black metál szám lenne, ének, dob meg basszus nélkül. Az I Am That Thirst egy zúzós groove-os zenei döngölés. A The Faultless már-már súrolja a deathcore stílust, az Armies Of The Preposterous viszont egy tempósabb szám, nagyon izgalmas váltásokkal. Az albumot a Past Tense zárja, ami szintén egy instrumentális dal. A nagyon intenzív lemez könnyed, akusztikus gitáros lezárása tökéletes.

A Meshuggah sosem egyezett ki az egyszerű zenével. Az Immutable is egy igazi zenei remekmű. Tele van izgalmas tételekkel, zsigerbe markoló döngöléssel, mindenféle egyedi tempóval. Nem egy könnyen emészthető album, ahogy egyik lemezük sem az, viszont zseniális.