:

Idén augusztusban is jó zene vár a mátrai lombok alatt

:

A Fekete Zaj Fesztivált szerencsére, a maga szerény módján ugyan, de a járvány ideje alatt is megtartották. Nagy kárpótlás volt ez sokak számára, kezdve az egyszerű zenekedvelőktől a kihangosítón és a sarki fűszeresen keresztül az együttesekig. Valami történt, még ha a rendezvény a külföldi fellépők elmaradása miatt nem is tudott a maga teljességében pompázni. De legalább mindenki jobban oda tudott figyelni a magyarországi zenekarokra, emellett megerősítést kapott az, hogy a zene és az ember csodálatos együttesét a járvány sem tudja tönkretenni, sőt, tavaly nézőszámrekord is született, köszönhetően a Thy Catafalque-dalokat előadó, igen sok muzsikust felvonultató Mezolit produkciónak.
Az idén persze már külföldi előadók is jönnek. Az tavalyi év végén, majd idén tavasszal érkeztek az első bejelentések, és persze időközben volt egy mostanra már befejeződött zenekari jelentkezés is. Az együttesek bejelentése továbbra is zajlik, és mire ezeket a sorokat olvassátok, a Fekete Zaj Facebook-profilján már valószínűleg kiderültek a részletek a napijegyekről, valamint az újabb fellépőkről.
Ami jelenleg is tart, az a jelentkezés a Fekete Zaj Fesztivál és a Malter Vándor Filmfesztivál közös vetítésein való részvételre. A kisfilmek bemutatása már az utóbbi évek szerves része a fesztivál kísérőprogramjának, idén pedig (lehet, így volt ez korábban is, csak mellettem ment el az infó) július 1-jéig bárki beadhatja produkcióját. Az alkotások októberig maradnak versenyben, az eredményhirdetésre pedig decemberen kerül sor.
Ami persze a leginkább számít a látogatóknak, a jó és érdekes zene. Az első bejelentés során kiderült, valóban láthatjuk az angol démonszabadító industrial betegséget, vagyis az immár három X-en is túlmutató Godflesh zenekart. Eljön a török She Past Away, amely az elmúlt években nagy népszerűségre tett szert post punk zenéjével.
Érdekes előadásra számíthatunk a norvég Sturle Dagsland formációtól, ez így lesz az olaszországi Lili Refrain koncertjén is, amelynek elvarázsoló fellépését talán a környékről is elcsípték néhányan az egykori szabadkai Studio 11-ben jó pár évvel ezelőtt. Az angol Antimater a videók alapján nem igazán mulatós zenét ad át nekünk, de hát nem is ezért megyünk oda.
A keményebb zene rajongóinak a finn progresszív black metal Oranssi Pazuzu kedvez, de talán a japán Melt-Banana teljesen agyament, nem is tudom, milyen, talán digitális rajzfilm-punk zenéjével is. A fiatalabb sötétzene-gyárosok is ellátogatnak a Zajra, itt lesz ismét az izlandi Kælan Mikla, Svédországból pedig az Isolated Youth. Kissé más vonalon, sokkal inkább az elektronikus hangzások felől közelít majd a az olasz Master Boot Records, a Data Animal, a Mala Herba.
A magyarországi zenekarok közül ott lesz természetesen a VHK, a magyar dark rock legendája, az F.O. System, valamint a Platon Karataev. Emellett persze mostanra már biztosan bejelentettek további magyar fellépőket is.
A hetijegy ára 23 990 forint, napi belépőről ebben a pillanatban még nem lehet sokat tudni. Tekintettel a Mátra-Sástó Kemping korlátozott befogadóképességére és a tavalyi telt házas napra, nem árt, ha mindenki bebiztosítja magát mihamarabb egy jeggyel.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Lázár Lea – Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2022 – Plakátpályázat, 1. hely
Tanévzárás No. 2 A napra pontosan két héttel ezelőtt megjelent legutóbbi lapszámunkban az idei Középiskolások Művé...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ateisták jönnek az újvidéki kultúrközpontba

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Teljes a Fekete Zaj idei programja

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
VIII. MALOMFESZTIVÁL 2022. augusztus 11-13.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Idén augusztusban is jó zene vár a mátrai lombok alatt A Fekete Zaj Fesztivált szerencsére, a maga szerény módján ugyan, de a járvány ideje alatt is meg...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Pásztor Réka Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2022. Publicisztika, 3. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Molnár Edvárd
Barna Léna Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2022. Publicisztika, 2. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Leopold Ilona
Rekecki Vivien Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2022. Publicisztika, 1. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Nagy Anikó Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2022. Értekező próza, 3. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +