Picasa:

Világsztárok a debreceni Nagyerdőben

Picasa:

Az idén immár 14. alkalommal tartották meg Debrecenben a nagyszabású könnyűzenei rendezvényt, a Campus fesztivált, amely ahogy a neve is mondja, régebben az egyetem területén kapott helyet. Tavaly csak a hazai első osztály képviselői jelentek meg, ezúttal azonban a fáradhatatlan szervezők alaposan kihasználták a lehetőséget népszerű és – nem mellesleg – színvonalas külföldi előadók meghívására. Sorra meg is dőltek a rekordok, 2500 dolgozó látta el feladatát, a több mint 200 fellépő pedig 15 helyszínen szórakoztatta az összesen 116 ezer látogatót.

A mi Magdink itt már Rúzsa Magdolna néven szerepelt, de ugyanolyan jó hangulatot keltett, mint régebben. Nem volt nehéz dolga, hiszen számtalan fülbemászó dallam közül választhatta ki a legjobbakat 75 percben. Néha még énekelnie sem kellett, a közönség szívesen kántálta helyette is a szövegeket. A kitűnő zenésztársak egy-egy gitár- és dobszólóval leptek meg bennünket, addig is pihentetve az énekesnőt. Magdi nemrégiben 3 pici léleknek adott életet, így érthető, hogy jelenlegi turnéjának játékos címet választott: Papírsárkány. A nyitónapon ez a produkció vitte a pálmát a nagyszínpadon, amit legfeljebb a rap kedvelői kérdőjelezhetnek meg, ugyanis utána a Halott pénz kényeztette őket, ugyancsak közkedvelt alkotások sorozatával.

 

Debrecen bringa

A megrögzött bringásokról sem feledkeztek meg a figyelmes házigazdák. Tágas megőrzőben hagyhattam járművemet, előtte azonban jól megdolgoztattak, mert egy elismervényt kellett kitölteni névvel, lakcímmel, igazolványszámmal, a kerékpár típusával és színével, majd aláírással ellátva, amit aztán senki sem ellenőrzött, sőt a cédula alján ez állt: bármilyen kárért vagy lopásért a kerékpármegőrzőt üzemeltető céget semmilyen felelősség nem terheli. De legalább nyugodtan bulizhattam, és a bringám valóban nem tűnt el.

 

Debrecen Parno Graszt

A nyírségi Parno Graszt (Fehér ló) vérbeli roma zenészei még a legnagyobb színpadot is megtöltötték, mint ahogyan a közönség a nézőteret a rekkenő hőség ellenére. Autentikus cigánymuzsikára tapsolva feledhettük minden bánatunkat, ha volt egyáltalán. Zárásként pedig az AC/DC Thunderstruck riffjéből kigyúrt, őrült ritmusú mashuppal vettek le bennünket a lábunkról, amit hiába is próbálnék leírni, az ember (helyesbítek: a rocker) csak akkor értékeli igazán, ha saját fülével hallja. Fejrázás közben még egy érdekes filmbejátszást is láthattunk Indiáról és a zenekar tagjainak látogatásáról távoli rokonaiknál.

 

Debrecen 4S Street

Az erdélyi legények a 4S Street nevet választották, de nem kell bedőlni nekik, mert hát öten vannak, és nem is akármilyen utcazenészek. Kellemes pop-rock hangzásuk és rokonszenves megjelenésük ellenére csak mérsékelt érdeklődést váltottak ki a Park színpadon a délutáni órákban, de még így is hálásan megköszönték a lehetőséget.

 

Debrecen Tankcsapda

A Campus fesztiválról természetesen nem maradhat ki a helyi bajnokcsapat. Lukács Lacit mindig inspirálta a hazai pálya, ezúttal is teljes erőbevetéssel énekelte a Tankcsapda 33 éves pályafutásának a legjavát, gyakran kíséretre buzdítva nagyszámú rajongótáborát. Továbbra is rengetegen kedvelik Debrecen újabb kori szimbólumát, habár a „három rohadék rockcsempész” kiadványai az utóbbi időben igencsak megosztották a közönséget.

 

Debrecen Dévényi Tibi bácsi

Bármennyire is hihetetlen Dévényi Tibi bácsi nem sokat változott az utóbbi 40 évben, mint ahogyan az általa lejátszott diszkóslágerek listája sem, és ma is ugyanolyan vigyorral az ajkán osztogatja a piros pettyes labdákat a gyerekseregnek, igaz, most már egy kis konyhaszéken üldögélve.

 

Debrecen Azahriah

Napjaink hazai kedvence, a 20 éves pesti srác, Azahriah a nagyszínpadra került ugyan, de délután 5 órakor, amikor a tűző napon akár szaunamesternek is beállhatott volna, de ő inkább a gyakran rapbe hajló lágy énekhangjával legyezte a tekintélyes létszámú közönséget.

 

Debrecen Aurora Aksnes

A 26 éves Aurora Aksnes képviselte a sarki fényt ezen a sokszínű fesztiválon. A habkönnyű norvég pacsirta áttetsző ruhában, mezítláb röpködött, szinte vibrált a szemünk előtt, és gyönyörű szopránjával egyszerűen elbűvölt mindnyájunkat. Hangjából, mozdulataiból és szövegéből sugárzott a szeretet, kész csoda, hogy kezében nem olvadt meg a mikrofon. Kate Bush utódját immár nem kell kutatnunk, s egyben reméljük, hogy Aurora nem fog 37 évet várni a toplisták első helyére, mint ahogyan az angol énekesnő Running Up That Hill dalával történt mostanában.

 

Debrecen Toy Dolls

A Toy Dolls visszavarázsolt bennünket a punk aranykorába, megmutatták az öregfiúk, hogy két gitárral és egy dobszerkóval is lehengerlő zenei hatást lehet teremteni, amennyiben ügyesen kihasználják a hangszereikben rejlő lehetőségeket, ráadásul mindhárman szeretnek és tudnak is énekelni. Koruk ellenére felszántották a színpadot, Michael Algar és Tommy Goober a szecskavágót lepipáló pengetés közepette bámulatos összhangban galoppoztak le-fel a deszkákon, az alapító tag és fő ceremóniamester Algar ráadásul Olga becenévnek örvend, így csak a külalakjuk alapján tudtuk őket megkülönböztetni a szinkronúszó lányoktól. Mi pedig kénytelenek voltunk – ugyancsak korunkat meghazudtolva – őspunkok módjára szökdécselni a pázsiton.

 

Debrecen szivárvány

A Nagyerdei stadion körüli sétányon átmehettünk a szivárvány alatt –kedvünkre lubickolhattunk a színes fényáradatban.

 

Debrecen Majka

A plakátok még Majka és Curtis duóját hirdették. Az utóbbi ugyan ismét visszavonult, de méltóan helyettesítette őt a bájos Veres Mónika. A 40 fokos kánikula után épp a koncert közepén megjelentek az esőfelhők és viharos szél támadt, amire a szabadszájú Majoros úr természetesen azonnal talált megfelelő szavakat. A show-nak persze folytatódni kellett, a sokezres publikum is végig kitartott a szemerkélő esőben.

 

Fotók: Szőcs Attila

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Ótos Annabella
Nem tört el semmi Beköszöntött a szeptember, beköszöntött az új tanév.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Ótos Annabella
A mindent és semmit csapdája Kifejezetten fura érzés ekkora szünet után újra a számítógép elé ülni és a billentyűzeten koptatn...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: blog.apartmentsearch.com
A zújvidéki lány esete Pesten A KUTATÁS

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Melodeath svéd módra Megjelent az ex-In Flames tagok zenekarának lemeze

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Almát taposva – Készül a cefre
Sporhetsztori 115. 115. rész – Cefreláz

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Livia Sura koncertje nyitotta a rendezvényt pénteken
Színsziklák közt Rtanjban Az idén huszadik alkalommal tartották meg a Mount of Artan rendezvényt

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Világsztárok a debreceni Nagyerdőben Az idén immár 14. alkalommal tartották meg Debrecenben a nagyszabású könnyűzenei rendezvényt, a C...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Róka Fest 2022 Az első Róka Festet 2016-ban tartották meg. Akkor még Róka Bál néven futott, a hely és a hangulat...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Underground a Fabrikában Október 21-én és 22-én nyolcadik alkalommal tartják meg a szerb underground művészetek fesztiválját.

0 Hozzászólás | Bővebben +