Az idén immár 14. alkalommal tartották meg Debrecenben a nagyszabású könnyűzenei rendezvényt, a Campus fesztivált, amely ahogy a neve is mondja, régebben az egyetem területén kapott helyet. Tavaly csak a hazai első osztály képviselői jelentek meg, ezúttal azonban a fáradhatatlan szervezők alaposan kihasználták a lehetőséget népszerű és – nem mellesleg – színvonalas külföldi előadók meghívására. Sorra meg is dőltek a rekordok, 2500 dolgozó látta el feladatát, a több mint 200 fellépő pedig 15 helyszínen szórakoztatta az összesen 116 ezer látogatót.

A mi Magdink itt már Rúzsa Magdolna néven szerepelt, de ugyanolyan jó hangulatot keltett, mint régebben. Nem volt nehéz dolga, hiszen számtalan fülbemászó dallam közül választhatta ki a legjobbakat 75 percben. Néha még énekelnie sem kellett, a közönség szívesen kántálta helyette is a szövegeket. A kitűnő zenésztársak egy-egy gitár- és dobszólóval leptek meg bennünket, addig is pihentetve az énekesnőt. Magdi nemrégiben 3 pici léleknek adott életet, így érthető, hogy jelenlegi turnéjának játékos címet választott: Papírsárkány. A nyitónapon ez a produkció vitte a pálmát a nagyszínpadon, amit legfeljebb a rap kedvelői kérdőjelezhetnek meg, ugyanis utána a Halott pénz kényeztette őket, ugyancsak közkedvelt alkotások sorozatával.

A megrögzött bringásokról sem feledkeztek meg a figyelmes házigazdák. Tágas megőrzőben hagyhattam járművemet, előtte azonban jól megdolgoztattak, mert egy elismervényt kellett kitölteni névvel, lakcímmel, igazolványszámmal, a kerékpár típusával és színével, majd aláírással ellátva, amit aztán senki sem ellenőrzött, sőt a cédula alján ez állt: bármilyen kárért vagy lopásért a kerékpármegőrzőt üzemeltető céget semmilyen felelősség nem terheli. De legalább nyugodtan bulizhattam, és a bringám valóban nem tűnt el.

A nyírségi Parno Graszt (Fehér ló) vérbeli roma zenészei még a legnagyobb színpadot is megtöltötték, mint ahogyan a közönség a nézőteret a rekkenő hőség ellenére. Autentikus cigánymuzsikára tapsolva feledhettük minden bánatunkat, ha volt egyáltalán. Zárásként pedig az AC/DC Thunderstruck riffjéből kigyúrt, őrült ritmusú mashuppal vettek le bennünket a lábunkról, amit hiába is próbálnék leírni, az ember (helyesbítek: a rocker) csak akkor értékeli igazán, ha saját fülével hallja. Fejrázás közben még egy érdekes filmbejátszást is láthattunk Indiáról és a zenekar tagjainak látogatásáról távoli rokonaiknál.

Az erdélyi legények a 4S Street nevet választották, de nem kell bedőlni nekik, mert hát öten vannak, és nem is akármilyen utcazenészek. Kellemes pop-rock hangzásuk és rokonszenves megjelenésük ellenére csak mérsékelt érdeklődést váltottak ki a Park színpadon a délutáni órákban, de még így is hálásan megköszönték a lehetőséget.

A Campus fesztiválról természetesen nem maradhat ki a helyi bajnokcsapat. Lukács Lacit mindig inspirálta a hazai pálya, ezúttal is teljes erőbevetéssel énekelte a Tankcsapda 33 éves pályafutásának a legjavát, gyakran kíséretre buzdítva nagyszámú rajongótáborát. Továbbra is rengetegen kedvelik Debrecen újabb kori szimbólumát, habár a „három rohadék rockcsempész” kiadványai az utóbbi időben igencsak megosztották a közönséget.

Bármennyire is hihetetlen Dévényi Tibi bácsi nem sokat változott az utóbbi 40 évben, mint ahogyan az általa lejátszott diszkóslágerek listája sem, és ma is ugyanolyan vigyorral az ajkán osztogatja a piros pettyes labdákat a gyerekseregnek, igaz, most már egy kis konyhaszéken üldögélve.

Napjaink hazai kedvence, a 20 éves pesti srác, Azahriah a nagyszínpadra került ugyan, de délután 5 órakor, amikor a tűző napon akár szaunamesternek is beállhatott volna, de ő inkább a gyakran rapbe hajló lágy énekhangjával legyezte a tekintélyes létszámú közönséget.

A 26 éves Aurora Aksnes képviselte a sarki fényt ezen a sokszínű fesztiválon. A habkönnyű norvég pacsirta áttetsző ruhában, mezítláb röpködött, szinte vibrált a szemünk előtt, és gyönyörű szopránjával egyszerűen elbűvölt mindnyájunkat. Hangjából, mozdulataiból és szövegéből sugárzott a szeretet, kész csoda, hogy kezében nem olvadt meg a mikrofon. Kate Bush utódját immár nem kell kutatnunk, s egyben reméljük, hogy Aurora nem fog 37 évet várni a toplisták első helyére, mint ahogyan az angol énekesnő Running Up That Hill dalával történt mostanában.

A Toy Dolls visszavarázsolt bennünket a punk aranykorába, megmutatták az öregfiúk, hogy két gitárral és egy dobszerkóval is lehengerlő zenei hatást lehet teremteni, amennyiben ügyesen kihasználják a hangszereikben rejlő lehetőségeket, ráadásul mindhárman szeretnek és tudnak is énekelni. Koruk ellenére felszántották a színpadot, Michael Algar és Tommy Goober a szecskavágót lepipáló pengetés közepette bámulatos összhangban galoppoztak le-fel a deszkákon, az alapító tag és fő ceremóniamester Algar ráadásul Olga becenévnek örvend, így csak a külalakjuk alapján tudtuk őket megkülönböztetni a szinkronúszó lányoktól. Mi pedig kénytelenek voltunk – ugyancsak korunkat meghazudtolva – őspunkok módjára szökdécselni a pázsiton.

A Nagyerdei stadion körüli sétányon átmehettünk a szivárvány alatt –kedvünkre lubickolhattunk a színes fényáradatban.

A plakátok még Majka és Curtis duóját hirdették. Az utóbbi ugyan ismét visszavonult, de méltóan helyettesítette őt a bájos Veres Mónika. A 40 fokos kánikula után épp a koncert közepén megjelentek az esőfelhők és viharos szél támadt, amire a szabadszájú Majoros úr természetesen azonnal talált megfelelő szavakat. A show-nak persze folytatódni kellett, a sokezres publikum is végig kitartott a szemerkélő esőben.

Fotók: Szőcs Attila

Képgaléria: