Artmania fesztivál volt Nagyszebenben – 2. rész

RENGETEG FENYVESEK

A lakásban hőség ébreszt bennünket. Votós kolléga már nem küzd az életéért, viszont nagyon tudatos főző projektbe kezd egy alapos bevásárlás után. Az elkészített levesben több gyógyhatású zöldség és egyéb volt, mint egy gyógyszertárban. Ő nem jön velünk, hanem inkább marad regenerálódni. Nem teszi kockára a ma estéjét.

Molozsvár tanácsát követve a nagy hőség elől a közeli hegységbe menekülünk. Talán a porumbák fenyvesébe indultunk, de ha mégsem, bocsássa meg mindenki a tudatlanságom. Utunk gyönyörű kisvárosokon és tájon vezetett át. Odafent kiléptünk a túraösvényre és egy új utazás vette kezdetét, immár gyalog. Séta közben a patakok, a vízesések feltöltenek bennünket. Tüdőnk friss levegővel telik, de olyannal, amilyet talán gyerekkorom óta nem éreztem. A csúcs előtt feladjuk, mert jó lenne enni, és időben visszaérni a rendezvényre. Fotókat kapunk az elkészült levesről és a kérdést, mikor érkezünk. Ha a Votós türelmetlen, az jó.
Amikor már azt hittem, mindent láttam, amit kellett, az étteremben megcsodálhattam, hogy a megrendelt pisztrángjainkat hogyan veszik ki a tóból és ütik agyon, mielőtt elkészítik nekünk – még jó, hogy nem marhasültet kértem.

HOLDKULTUSZ

Ismét taxi, indulunk a második nap eseményeire. A Votós nagyon örül, hogy végre láthat valamit az egészből. A Vintage Caravant sajnos pont lekéstük. Pedig a rendezvény így is csak 19 óra, vagyis délutáni mise után indulhat.
A Leproust talán már kétszer láttam, és mindig végignéztem a koncertjüket, de soha nem hagytak mély benyomást bennem. Ennek oka, hogy nekem egyszerűen túl lágy a zenéjük, pedig tényleg amolyan léleksimogató minőségi rock-metál, egy arany torokkal a zenekar élén. Őket követi egy beszélgetés a Stoned Jesus zenekarral egy másik helyszínen. Persze a háború sújtotta övezetből származó zenekar nem túl sok pozitívumot tud mondani nekünk. 
A Cult of Luna fellépését nagy várakozás előzi meg. Az elmúlt évek egyik leghangulatosabb bandája, és nem értem, miért is nem örvendenek nagyobb népszerűségnek. Lassú és kemény muzsikájuk hol a földbe döngöl, hol messzi vidékekre visz. Mindeközben kicsit szenvedtem a benti sörrel, majd inkább italt váltok. Ez a rendezvény sem arról híres, hogy részegek esnek-kelnek körülötted.
Az éjszakát a Meshuggah fellépése zárta, amely hozta a szokásos professzionálisan beteg színvonalat. Továbbra is nagymesterei a nyomasztó muzsikának. Teljesen standard best of programot kapunk tőlük is. A hangzás agyonvág.

Hazafelé belebotlunk egy kis román különlegességbe. A taxit vezető hölgy tiszta erőből üvölteti az ottani ócska mulatós zenét. Kocsijában annyi feszület lóg világító giccs lámpákban úszva, hogy tiszta karácsonyi hangulatunk van az éjjeli 30 fokban.

EMBEREK TRÉNERKÁBAN

Kissé gyorsan érkezik az utolsó nap. Mit is tehetünk, mit is tegyünk? Végül városnézésre és a kiállítások megcsodálására indulunk. Az ebéd elfogyasztása során arra leszünk figyelmesek, Mercyful Fate szól a térről. Gyorsan odasietünk, mint a tinédzserek, néhány szintén nem tinédzserkorú ősmetál arccal, és leselkedünk a leeresztett függönyön át. Hát, a szervezők jól odafigyeltek, hogy semmit se lássunk, de az kiderül: az évekig Kecskeméten is élő, magyar asszonynak gyermeket nemző dán metál legenda hangja semmit sem kopott, és trénerkában tornáztatja torkát. Ennyit sikerül látni. Igen. Trénerka. Tehát mégis ember.

Az Artmania idején több kulturális intézményt is ingyen lehetett látogatni a városban és környékén. Ezt kihasználva úgy döntünk, megnézzük a Goya-Dali metszetekből álló kiállítást. Erről csak annyit, a hátborzongatást sem a XX. században találták ki. Van mit látni, majd a 40 fok elől inkább visszamegyünk kicsit a lakásba.
Minden erőnket összeszedve, komoly gazdasági-beruházási tanácskozást követően időben indulunk a rendezvényre. Van aki a fesztiválra, van aki a templomba. Mise után nem lehet baj, de egy Mercyful Fate koncert után se.

Erdélyi barátaim jönnek velünk szembe Nagyszeben utcáin. Csak most esik le, Erdélyben vagyok. A számonkéréseket követően, hogy ki miért nem jelzett, hogy ide is jön, igen mély témákba kezdtünk, majd átadjuk magunkat a zenének.
Az előző napok tapasztalatai nyomán úgy döntünk, inkább átállunk a szarvasos csodára, miután többen is cédékbe ruházunk. Dordeduh, Mercyful Fate, Grave Pleasures. A cél Cult of Luna lett volna, de van egy nálunk is nagyobb rajongó, és az orrunk elől elviszi az összes cédét.
A Dor De Duh kezdése hét órakor kissé korai, de teljes beleéléssel tudjuk követni zenéjüket. Az igen sajátos hangulatú muzsika sötét szárnyain visz bennünket fel a fenyvesek magasságába. Eközben lázasan küszködünk az izzadsággal, a Votós a fényképezéssel is. Következik a Pineapple Thief, ami szintén messze áll tőlem, de a koncert nagyon meggyőző és élőben nagyobbat harap, mint felvételen.
Időközben az is kiderül, van mögöttünk egy pici színpad is. Itt egy nagyon lelkes helyi band lép fel szemtelenül fiatal tagsággal. Lelkesen és jól játszanak.
A Testament a szokásosnál jobb formát hoz. Nem emlékszem, hallottam-e őket ilyen meggyőzően szólni korábban. Mivel holnap utazunk, lazábbra akarjuk venni ezt a napot. Nem megy. Pandóra szelencéje kinyílik. A Bofőr szinte lestoppolta a szarvascsodaárust. Jobb lett volna kihozni az egész frigót a hordó asztalunkhoz, ahol többnyire cövekelünk. Molozsvár csak nézi, hogy folyhat le ennyi nedű a torkunkon. Ő ehhez a látványhoz nincs hozzászokva.

A TEMPLOM ÁRNYÉKÁBAN

Az idei metálfesztivál-idény legnagyobb szenzációja a Mercyful Fate visszatérése volt a deszkákra. Mindenhol nagy érdeklődést váltott ki a fellépésük. Nem alaptalanul. Kizárólag az első korszakból, vagyis az első két lemezről, valamit mini albumról játszottak dalokat, habár nekik a későbbi lemezeik is mind jók voltak.
A színpadi látvány hátborzongató. Egy szentély vezetett szinte fel a trónig, ahová olykor a King Diamond, a frontember is fel-felsétál a koncert során, miközben sátáni himnuszokat énekel a templom tövében. Nemcsak fotó van, hanem még egy dobverő is Votós kezébe került. Ezért állítólag tisztességesen megküzdött, sőt még a hordónkon is sikerült dobolnia vele.
A kellemes-eufórikus visszaúton még találkoztunk a Dordeduh zenekar tagjaival. Votós nem állhatta meg, hogy ne menjen oda elpanaszolni, a cédéik drágák voltak. A kismadár repül, a fotó készül.

*

Összességében ez egy nagyon kellemes pár nap volt, nagyon nem szokványos körülmények között. Talán elsőre kicsit fura, hogy naponta csak 4-5 fellépő van, de ami van, az legalább koncert. A rendezvény műfajközpontú. Annak kell mennie, aki a minőséget szereti és az érdeklődési körét fedi. Az árak hasonlóak ahhoz, amit Szerbiában megszoktunk, kulturális különbségek nem igazán észlelhetőek. Maga a környék is megérdemel egy utat.

Találkozunk jövőre.

(Vége)

Fotók: Vigi László

Képgaléria: