: Fodor András (fotó: Fekete I. Alfonz)
Fodor András (fotó: Fekete I. Alfonz)

Aki választ: Fodor András

: Fodor András (fotó: Fekete I. Alfonz)
Fodor András (fotó: Fekete I. Alfonz)

Fodor András vagyok, író, kritikus, doctor, alelnök és hoppmester. Mindezeket angolul is szoktam művelni, sőt előfordul, hogy más néven teszem.

Szabadkán születtem, ugyanakkor félig hegyesi vagyok.

Kifejezetten nem szeretek bemutatkozni. Figyelj rám, ahogyan én is követem, mit csinálsz.

 

Melyik az öt legjobb könyv, amit olvastál?

1. Szomory Dezső: Harry Russel-Dorsan a francia hadszíntérről – Szomory úgy írt az első világháborús nyugat-európai harctérről, hogy soha nem is járt ott, csak elképzelte, milyen lehet, amikor hadseregek dúlják szét a megszokott élet kereteit. És mindezt olyan nyelven teszi, amitől valóban megborzongok. A távolság és a lehetetlenség teszi hihetővé regényét.

2. Susanna Clarke: A Hollókirály – Egy kellem- és jellemregény a 21. század elején megírva a 19. századról. Így is össze lehetne foglalni a kötetet, de akkor kihagynánk, hogy két varázsló torzsalkodása mozgatja a történetet a napóleoni háborúban. Elsőrangú szerelmes levél az angol irodalomhoz.

3. Darvasi László: A könnymutatványosok legendája – Egy siserahad kereng a törökök által szétdúlt Kelet-Európában. Apró töredékek egymás mellé helyezéséből alakul ki ez a firmamentum, amit láttak ők és láttunk mi. Darvasi ezt az összekapcsolódást veszi észre és mutatja meg nekünk, miközben bolyongunk, téblábolunk, bőcörgünk és kadargunk. Sajnos csak egyszer lehet először olvasni.

4. N. K. Jemisin: Az ötödik évszak – Talán ez áll a legtávolabb a realizmustól az eddig felsoroltak közül. A Jemisin írta világ onnan indul, ahol a legtöbb narratíva véget ér, az Apokalipszistől. Kizökkent az idő, elérkezett az ötödik évszak. Mit tesz egy nő, akit a világvégéért okolnak? Szembeszáll mindenkivel, és mindeközben igyekszik megmenteni a lányát. Így fest a vég alulnézetből az ő szemén keresztül.

5. George Orwell: Hódolat Katalóniának – A jobbat akarásnak az egyik könyve. Orwell személyesen vett részt a spanyol polgárháborúban, a köztársaságiakkal vállvetve harcolt, míg meg nem sebesült. Úgy dokumentálja a korabeli spanyol baloldal szétesését, ahogy talán egyetlen más európai önkéntes sem.

 

Melyik az öt kedvenc filmed, és miért?

1. Monsieur Ibrahim és a Korán virágai – Két nagyon-nagyon különböző világ (zsidó és szúfi) találkozik ebben a hatvanas években játszódó párizsi történetben, amit Eric-Emmanuel Schmitt könyvéből François Dupeyron forgatott le. Utóbbi a kötődés, barátság és család kialakítását állította a középpontba.

2. Én, Daniel Blake – Kortárs Anglia, szürkeség, steril urbánus terek és kilátástalanság. Mintha mindenkiből kiszippantották volna az emberségességet. Szabálykövetés és élre vágottság uralkodik. Ezzel száll szembe a címszereplő, Daniel Blake.

3. Sóhajok (mindkét verzió) – Az első változat az 1970-es években készült és Dario Argento rendezte. A második változatot 2018-ban Luca Guadagnino rendezésében mutatták be. Egy zárt, elit balettiskolában furcsa gyilkosságok történnek. Félelem és bolyongás egy összeszűkült térben, rendkívül megkapó díszletek között, hátborzongató zenei atmoszférában.

4. Alkonytájt – Állati stílusos, neo-noir mozi Kathryn Bigelow-tól 1987-ből középpontban cowboy-redneck vámpírokkal. Figyelemre méltó értelmezése a vámpír mitológiának.

5. Szürke senkik – Egy órára alámerülhetünk az Osztrák–Magyar Monarchia egy alakulatával, ahogy egy olasz távközlési tábort számolnak fel. A csukaszürke egyenruhások széthúzása etnikai származásuk miatt átfordul összekapcsolódássá a túlélés érdekében.

 

Nevezz meg öt zenekart, akiknek a zenéjét szívesen hallgatod! Miért szereted őket?

1. Orphaned Land

2. Rhapsody (of Fire)

3. Primordial

4. Napra

5. Arcturus

Elnagyoltan azt mondanám, hogy ez az öt zenekar összefoglal. A közel-keleti kultúrák találkozása és azok zenébe csatornázása, mert minden egy; a bombasztikus és epikus pozőrség, mert bármikor játszhat a hajaddal a szél a hegytetőn; a fogcsikorgatva is, de meg nem törés, mert menni kell tovább; a Kárpát-medence összes öröme, búja és minden, mi közte, mögötte, mellette van, mert inkább találkozzunk, mint váljunk el; az űr őrülete vagy éppen csendje, mert mindkettő ihletett pillanatot szülhet.

 

Öt kedvenc zeneszám!

1. Primordial: The Coffin Ships

2. Orphaned Land: The Wrath of God

3. Modern Talking: Brother Loui

4. Zsíroskenyér: 125 kilós a muzslyai bíró lánya

5. Arcturus: Fall of Man

 

Melyik az az öt étel vagy ital, aminek nem tudsz ellenállni?

1. Mandarin

2. Pálinka

3. Üszőpaprikás

4. Tojásos rizs

5. Kávé

 

Mondj öt rád jellemző tulajdonságot!

1. Nyakas

2. Állhatatos

3. Távolságtartó

4. Rugalmas

5. Empatikus

 

Sorolj fel öt tárgyat, amelyek nagyon fontosak a számodra!

1. Anyámtól kapott szakácskönyv.

2. Anyai nagyanyámtól örökölt kávéscsésze.

3. Apámtól kapott Adidas trénerkafelső.

4. A családom apai ágának története, amit apai nagyapám öccse írt meg.

5. A kutyám által megrágott olvasógyűrű.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Végső Vivienn
Hátsó oldal: Topolya a részletekben lakozik — Pető Anita
És menjünk A tavasz közeledtével, pláne így a nőnapon, nőnap alkalmából talán valami vidám dologról kellene ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
A mesterséges intelligencia korszakának küszöbén A tavalyi év utolsó negyede a mesterséges intelligencia alapján működő szolgáltatások megjelenésé...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: pixabay.com
Szálkás? Nagy? Mindkettő? Folytatva a lapunk legutóbbi számában megkezdett testépítésről való írást, úgy gondoltam, hogy va...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Végső Vivienn
„Szeretem a kihívásokat” Végső Vivienn vagyok Bácsfeketehegyről.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: pixabay.com
A zújvidéki lány esete Pesten IDŐKÖZBEN PERSZE BELEGYALOGOLTAM A POLITIKAI ÉLETBE

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Elejét véve Február 10-én jelent meg az In Flames új albuma, a Foregone

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Jó hangulatú koncert alakult ki a délutáni napsütésben is
Összhangban az anarchia Nem tervezett találkozás a Voivod zenekar dobosával

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fodor András (fotó: Fekete I. Alfonz)
Aki választ: Fodor András Fodor András vagyok, író, kritikus, doctor, alelnök és hoppmester. Mindezeket angolul is szoktam ...

0 Hozzászólás | Bővebben +