Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2023. Vers, 2. hely
Még egy folyóról írt szonett
Csend ölelésében hűvös évszakok.
Elmerülök, hogy a békém megleljem.
Iszapszínű, vajdasági tengerszem,
ami látott felnőni. És én vagyok
elég ragaszkodó, hogy még mindazok
után is, mit mások mondtak: szeretem.
Nyár végén nem kell, és nincs is egyebem,
csak mesék, miket a víznek súghatok,
miközben csukott szemmel ott lebegek
a nádas közelében, olyan könnyen,
mintha feloldozást nyertem volna, mert
felettem a felhők nyitott ketrecek,
ajtajuk becsukódik, záruk zörren,
s bezártam mindent, mi egykor fájni mert.
az elveszített körvonalakat.
Amikor jön a front,
elveszítem a körvonalaim.
Út menti sárba mosott
rózsaszín krétacsíkká olvadok.
És nem is akarok több lenni.
Jó ott elfolyva a koszban.
Valaki áttapos rajtam,
de nem haragudhatok rá –
mert ő még hisz abban,
hogy nem végzi a sárban.
Mire az eső visszavonul
központozatlanná válok,
akárcsak ez a vers.
Szeretnék így maradni,
de ózon illatú lesz a levegő,
élőbeszédben: esőszag van;
s mocorogni kezd bennem valaki –
Karinthy azt mondaná, hogy Énke.
Rájövök, hogy nyomokban
még tartalmazom önmagam.
Megszáradok,
és magamhoz csalogatom:
0 Hozzászólás
Szólj hozzá