:

Kamaszkori nyavalya

:

Az akne gyakori bőrbetegség. Akkor fordul elő, amikor a szőrtüszők eltömődnek faggyúval és elhalt hámsejtekkel. Az eldugulás pattanásokat, fekete vagy fehér fejű mitesszereket okoz. Az akne leggyakrabban a tizenévesek körében fordul elő, bár minden korosztály érintett lehet. Rendelkezésünkre áll számos hatékony kezelés, de az aknék egyes esetekben tartósak lehetnek. Lassan gyógyuló elváltozásokról van szó, és ahogy az egyik elmúlik, már meg is jelenik a másik. Súlyosságától függően az akne akár érzelmi szorongást is okozhat, nem ritka a bőrhegesedés sem. Ilyen esetekben minél korábban kell elkezdeni a kezelést, hogy csökkentsük ezeknek a következményeknek az esélyét.

Az aknénak több fajtája létezik. A leggyakoribb a fekete mitesszer vagy nyílt comedo. Ez a mitesszer úgy nézhet ki, mintha a pórusban elakadt volna valami szennyeződés. De valójában a pórusokat faggyú és baktériumok tömítik el, ami a levegő hatására megbarnul. A comedók lehetnek zártak is. A pattanások a bőr felszínéből kiemelkedő, fehér közepű piros foltok. Akkor alakulnak ki, ha az elzáródott szőrtüszők begyulladnak vagy felülfertőződnek. A szőrtüszők mélyén lévő elzáródás néha cisztaszerű csomókat eredményezhet a bőr felszíne alatt.

Az aknék általában az arcon, a homlokon, a mellkason, a hát felső részén és a vállon jelennek meg, mert ezeken a bőrterületeken található a legtöbb faggyúmirigy.

Ha az aknék a drogériában, gyógyszertárban kapható különféle készítmények hatására sem múlnak el, érdemes bőrgyógyászhoz fordulni. Egyes nőknél ez a bőrprobléma több tíz évig is fennállhat, és gyakran a menstruáció előtti héten jelentkezik. Az ilyen típusú aknék kezelés nélkül is hajlamosak elmúlni fogamzásgátló használata alatt. Időskorban a hirtelen megjelenő súlyos akné jelezhet háttérben megbújó betegséget.

akne

Bizonyos tényezők növelhetik az aknék kialakulásának esélyét, vagy súlyosbíthatják a helyzetet.

  • hormonális változások – az androgének olyan hormonok, amelyek serdülőkorban nagyobb mennyiségben termelődnek, és fokozott faggyútermeléshez vezetnek;

  • bizonyos gyógyszerek – ilyenek például a kortikoszteroidot, tesztoszteront vagy lítiumot tartalmazó gyógyszerek;

  • táplálkozási szokások – egyes tanulmányok azt mutatják, hogy bizonyos ételek – főként a szénhidrátban gazdag, mint például a kenyér – súlyosbíthatják az aknés bőr állapotát.

További tanulmányokra van szükség annak kivizsgálására, hogy az ezzel a bőrproblémával küzdő embereknek előnyös lehet-e valamilyen speciális étrendi korlátozás betartása. Tévhitnek számít, hogy a csokoládé vagy a zsíros ételek fogyasztása növeli az akne kialakulásának esélyét.

A genetika is fontos szerepet játszik az aknés bőr kialakulásában.

Az aknét nem a piszkos bőr okozza. Valójában a bőr túl erős súrolása, különféle készítményekkel történő durva tisztítása irritálja a bőrt, és súlyosbíthatja a pattanásokat. A kozmetikumok nem feltétlenül rontanak az aknés bőr állapotán. Ajánlott, hogy olyan sminket használjunk, ami nem tömíti el a pórusokat (nem komedogén), és fontos, hogy a sminket mindig megfelelően távolítsuk el.

A pattanás elleni gyógyszerek a faggyútermelés és a duzzanat csökkentésével vagy a bakteriális fertőzés kezelésével hatnak. A legtöbb vényköteles gyógyszer esetében előfordulhat, hogy az eredményt majd csak négy–nyolc hét után látjuk. Hónapokba vagy évekbe telhet, mire a bőr teljesen megtisztul. Az orvos által ajánlott kezelési mód függ az életkortól, az aknék típusától és súlyosságától. A gyógyszereket alkalmazhatjuk helyileg (gélek, krémek formájában) vagy szájon át, de kombinálva a leghatékonyabb. Az antibiotikumok elpusztítják az aknéban elszaporodott baktériumokat, erre a célra leggyakrabban tetraciklint használunk.

A pattanások megszűnése után az érintett bőr sötétebb (hiperpigmentált) vagy világosabb (hipopigmentált) maradhat, illetve hegek alakulhatnak ki.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Sétáló János
„Nálunk családi hagyomány az orvostudomány” Sétáló János vagyok. Bácskossuthfalváról származom, ott töltöttem a gyerekkoromat.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jogi Kar, te drága! DAY 258: EGYETEM VERSUS COVID–19

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Társadalmi igazságosság Nem sok olyan dolgot találhatunk a világban, amivel kapcsolatban a többség azonos véleményen van,...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A legutóbbi lemez borítója, Jacsó Balázs munkája
Kőbe vésett fém 2. Ahriman – Metál és misztika

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ezer forró pillanat
Nemsokára megszületik Red Hot Chili Peppers: Blood Sugar Sex Magik – 1991

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mindenki csinálja Icarus (2017)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Értetek A Kerülj Be Ifjúsági Közösségi Tér irodalmi pályázatának első díjas alkotása

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Csipkebogyó
Sporhetsztori 91. 91. rész – Emlékezz rám

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kamaszkori nyavalya Az akne gyakori bőrbetegség. Akkor fordul elő, amikor a szőrtüszők eltömődnek faggyúval és elhalt...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Stílus és luxus Sollentuna börtönében
Börtön – átok, vagy áldás? – 6. rész A szabadságvesztésnek több formája van, de mi e helyütt beszéljünk a börtönről.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Papp Katalin (fotó: Gwydion Zomer)
Aki választ: Papp Katalin Papp Katalin vagyok, 23 éves, jelenleg Szabadkán élek a szüleimnél, előtte a karantén alatt Holla...

0 Hozzászólás | Bővebben +