Kaméleon

Színes szélhámosfilm

Rendező: Goda Krisztina. Szereplők: Nagy Ervin (Gábor), Hámori Gabriella (Hanna), Trill Zsolt (Tibi), Kulka János (Dr.Marton), Csányi Sándor (Márk), László Zsolt (Szikszai).

Gábor és Tibi árvaházban nőttek fel, vágyaik netovábbja egy saját lakás a fővárosban. Van is ehhez egy ígéretes „vállalkozásuk”: az elbűvölő, charme-os Gábor profi szélhámos, bármilyen karaktert képes eljátszani – rendszerint gazdag orvost, ügyvédet vagy építészt – a gyanútlan egyedülálló nőknek, teljesen behálózza őket, a végén pedig természetesen kicsalja a pénzüket és faképnél hagyja őket. Aztán egy szép napon megunja a rutinfeladatokat, és a szépséges Hannát szemeli ki a következő áldozat szerepére. Hanna természetesen dúsgazdag – illetve a papája az –, bár az üzleti élet hidegen hagyja. Ígéretes balerinának számított mindaddig, amíg nem karambolozott s meg nem sérült a térde. Egyetlen esélye dr.Marton új módszere – ám a doktor úr nem a legkönnyebb eset. Valahogyan rá kellene venni, hogy vállalja a műtétet. S itt lép be a képbe Gábor. Minden követ megmozgat az ügy érdekében, pedig rövid időn belül rájön, hogy a nőnek nincs saját vagyona, az apja pedig a legsóherebb alak a világon. Tibi hiába figyelmezteti, Gábor az ügy megszállottjává válik. Egy idő után a néző felteszi magában a kérdést: ki is itt tulajdonképpen az áldozat…?

Első gondolatunk ellenére a 2010 március 5-én, az újvidéki Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben megrendezésre került Nőnapi bál nem csak egy újabb tradícionális összejövetel.

A reggelim negyedét nagy buzgalommal tömködve a számba próbálom elmutogatni anyámnak, hogy adja már a zsét, mert lekésem a buszt. Lepisszent, mivel a rádióban éppen egy két éve történt tűzesetről emlékeznek meg… Annyiszor mondtam már, hogy a jelenre kéne figyelni, nem arra, hogy mi volt mit tudom én mikor. A buszra lépve a kezemben tartott fülhallgatómat keresem. A környezet kizárása következik, bedugjuk a bogyókat a fülbe és mehetne is a zene, ha nem merülne le a discmanem. Mindegy, jöhet a rádió. Akármilyen csatornára váltok, mindenhol ugyanaz megy: Lounge.

Belegondoltam, tényleg ennyire hidegen tud hagyni nyolc fiatal halála? Bennégni valahol többed magaddal. Hallani, hogy más is éppen úgy haldoklik, ahogy te. Fuldokolva, hörögve. Előbb még csak-csak kijönne a szánkon valami hang, aztán eszméletünket vesztjük, kiforrunk, és csak perzselődünk, égünk el, elszenesedett, felismerhetetlen tárgyakká. Valahogy így halunk el mind legbelül, miután elfelejtünk gondolkodni. Továbbra is jó ez a reggel, mi?! Befutok az egyetemre, telnek az órák, fogynak a kávék, a türelem. Aztán valaki azt mondja, ugyan nézzem már meg azt a filmet, amit a Vajdasági TV készített a 2008. február 17.-én leégett Lounge caféról és a balesetet követő eseményekről. Jó, hadd lássuk a vadat, ha már frontálisan nekem jön.