:

Mount of Artan idén is

:

Évek óta kérdés a zene rajongók körében, lesz-e ismét PULJP, Stonerizer, illetve ahogy az utóbbi időben hivatkozunk rá, Mount of Artan fesztivál. A rendezvény a megszületése óta amolyan fél bizonytalanságban úszik, a tavalyi esős év után pedig a szokásosnál is nagyobb csend övezte a rendezvényt. Az első bejelentésig február 29-ig kellett várni, majd március eleje óta már heti szinten érkeznek a hírek. A bizonyosság és friss infók érdekében megszólítottuk Goran Lončarević főszervezőt, hogy mire kell számítanunk és mi újság a több mint tíz éve Rtanj településen székelő rendezvénnyel.

 Tavaly, a fesztivál történetében először fizetős volt a Mount of Artan. Milyen tapasztalatokról tudsz beszámolni?

– Erre a radikális lépésre 20 év belépőmentes fesztiválozás után kényszerültünk. Tavalyelőtt megpróbálkoztunk a donáció alapú működtetéssel, de fenntarthatatlannak minősült. Ezeknek a donációknak az alsó átlagát vettük alapul a tavalyi jegyárakhoz, hogy mindenki számára elérhető legyen. A belépős rendszer továbbra is marad. Idén 2500 dinár lesz a belépő a két napra. Továbbra is felhívjuk a figyelmet arra, hogy aki teheti, adományozzon a fesztivál fennmaradásának érdekében. Lényegében semmi sem változott, továbbra is minden szolidaritás alapú a zenekarok, a közönség és a szervezők között.

A rendezvény meglehetősen nagy zuhancsot kapott az égből múlt évben. Származott ebből valami nem előrelátott veszteségetek?

– Hát, nem tudtuk rögtön lefedni az alap kiadásokat. De bebizonyosodott, hogy az eső ellenére is fenntartható a rendezvény, mert a fesztivál mindig számíthat a barátok és közönség támogatására.

Az anyagi nehézségek mellett több egyéb problémával is küszködtök, mint a helyszín, felszerelés. Ezek a problémák megoldódtak?

– Továbbra is folyamatban van mindent, számunkra ez amolyan groundhog day. Reményeink szerint minden jól alakul július 5-ig. Az anyagiakat illetően pedig minden a látogatói donációkon és az eladott jegyek számától függ.

Az idén várhatunk-e valami újdonságot, ha igen, akkor mit?

– Sajnos semmi újítás nem jöhet szóba, mert évről-évre ugyanazokkal az alapproblémákkal küszködünk. De mindenképp lehet számítani 7-8 olyan zenekar fellépésére, amely eddig még nem vett részt a fesztiválon.

Az idén a Mount of Artan fesztivállal egyidőben lesz egy igen hasonló koncepcióval dolgozó rendezvény, nem is olyan messze, Horvátországban. Próbáltatok egyezkedni a szervezőkkel, hogy ne legyen átfedés a két rendezvény között.

– Nem volt választási lehetőségünk, mert ez a mi hagyományos időpontunk az elmúlt tíz évben. Ennek oka egyébként, hogy akik a hangosítást és a színpadot biztosítják a számunkra, évek óta csak ekkor érnek rá. Emiatt nem igazán van választási lehetőségünk az időpontokkal.

A Mount of Artan fesztivált idén is Rtanj településen tartják meg a nevezetes hegység völgyében július 5-én és 6-án. Az eddig bejlentett fellépők között olyan zenekarok szerepelnek, mint a tavaly igen sok esőt kapott Brodnik Szófiából, a csáktornyai (Čakovec) Zagušljivi dim együttes (Tina nélkül), a pulai My Pitbul Lucifer, a zágrábi Koridor. Természetesen idén is érkeznek olyan zenekarok, amelyek nem közvetlen a szomszédságunkban székelnek. A Jesss Örményország fővárosából utazik, az Ashtoreth Belgiumból, a Giöbia Milánóból. További három zenekar bejelentése még várat magára. Mindenki izgul!

A rendezvényt támogathatjuk Paypal rendeszeren keresztül (mountofartan@gmail.com), valamint bankszámlára való befizetéssel (200-2429930101931-89 Poštanska Štedionica, Primalac: UG “Nova alternativa”, Kralja Aleksandra bb, 19370 Boljevac. Svrha uplate: Donacija za Mount of Artan fest).

Mit várhatunk? Jó zenét, tiszta levegőt, egyre több turistát, ingyenes falusi kutya simogatást, gyógyító erejű sziklákat, szentjánosbogarakat, érdekes embereket.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: pixabay.com 
Hátsó oldal: Tijana Ivanić – Topolya a részletekben lakozik
Festeni a folyót Olyan langyos ez az egész, olyan semmilyen, olyan semmitmondó, sokszor unalmas, sokszor feleslege...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: pixabay.com
Főzz saját magadnak! Világéletemben gyűlöltem a főzés „intézményét”, pláne, hogy nagyon szerettem édesanyám főztjét, é...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Hulló Zsófia és Béres Szinita
Akik mellettetek állnak Hulló Zsófia és Béres Szinita neve bizonyára sokatoknak ismerős. A két szabadkai lány folyton len...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A boldogság nyomában Ti tudtátok, hogy március 20-a a boldogság világnapja? Én nem tudtam. Pedig milyen jó, hogy az év...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Káposzta Antónia
„A mindennapjaimat a munka és a tanulás tölti ki” Káposzta Antónia vagyok, szabadkai származású.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Testet Ölt koncert – 2023 (fo: Jelena Jovanović)
Testet Ölt-interjú kell a világnak! 3. Lenkes Lászlóval, a zenekar gitárosával beszélgettünk az együttes körüli (in)aktivitásokról – 3. ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mount of Artan idén is Kedvenc hazai fesztiválunk főszervezőjét szólítottuk meg néhány kérdés erejéig

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Maneki neko
Cirmos cica, haj…. avagy bársonytappancsúak a japán kultúrában Egy elmélet szerint bajszos kisbarátaink a Selyemúton keresztül jutottak el őshazájukból, Egyipto...

0 Hozzászólás | Bővebben +