Ti tudtátok, hogy március 20-a a boldogság világnapja? Én nem tudtam. Pedig milyen jó, hogy az évből rászánunk egy napot arra, ami tulajdonképpen mindannyiunk célja az életben!

Nagyon jó önismereti gyakorlat elgondolkozni azon, hogy mikor szoktuk boldognak érezni magunkat. Amikor jól sikerül egy dolgozat? Amikor jól sikerül egy randi? Amikor pár szelet házi süti és egy kis forró tea társaságában a kedvenc sorozatunkat nézhetjük? Amikor végre egy igazán jó buli szerveződik a hétvégén? Sokat elárul rólunk, hogy mi tesz minket önfeledten boldoggá. Nem mintha a boldogsághoz vezető egyik vagy másik út értékesebb lenne a többinél. Teljesen rendben van az, ha az egyedüllét villanyoz föl, és az is, ha egy társasági esemény; ha egy lebujszerű kiskocsmában érzed jól magad, vagy ha egy képzőművészeti tárlat megnyitóján; ha a céltalan tengés-lengés közben kap el a boldogságérzet, vagy akkor, amikor kőkeményen harcolsz a céljaidért.

A boldogság keresése kicsit olyan, mint egy modernkori Odüsszeia: egy utazás, ami minden ember számára mást és mást jelent, de a cél mégis mindenki számára ugyanaz. Persze ebben az örökös törekvésben nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a boldogság nem egy távoli kincs, amit hosszú expedíciókon keresztül közelíthetünk meg. A boldogság velünk van: egy belső állapot, ami a pillanatnyi élményekben és a mindennapok apró örömeiben rejtőzik.
A tudomány szerint a boldogság nem más, mint biokémiai folyamatok sorozata. Ezeket a folyamatokat bizonyos tevékenységek vagy helyzetek váltják ki. Például kitartó testmozgás vagy nevetés során endorfin, a szeretetteljes érintés és a kedveskedés hatására pedig oxitocin szabadul föl a szervezetünkben. Ha tudatosan beépítjük a napunkba ezeket az apró örömöket, az hosszú távon szokásunkká válik, és hozzájárul a mentális és érzelmi jólétünk fenntartásához.

A boldogság pszichológiai megközelítése szerint a boldogság kulcsa a jelentéssel teli élet megtalálásában rejlik. Ez azt jelenti, hogy az emberek akkor érzik magukat a legboldogabbnak, amikor értelmesnek találják az életüket, amikor haladnak egy általuk kitűzött cél felé, amikor olyan életet élhetnek, ami összhangban van az önmagukról kialakított képpel.

A boldogság tehát nem csupán egy belső érzés, hanem egyfajta életmód is. Ez a megközelítés lehetővé teszi, hogy a boldogságot ne kössük a sikerhez, vagy a pillanatnyi örömhöz. Hiszen próbálkozás közben is lehetünk boldogok, még akkor is, ha kudarcot kudarcra halmozunk, hiszen nem a sikereink határoznak meg minket. És az is fontos, hogy az apró örömökön túl is megtaláljuk magunkban a boldogságot: ne csak akkor érezzük, amikor melenget a nap, hanem akkor is, ha beborul az ég. A cél az lenne, hogy a boldogságot egy mélyebb, tartósabb állapotként tapasztaljuk meg, ami átöleli és meghatározza az egész életünket. Ebben segíthet többek közt a hálanapló vezetése, a mindennapi apró örömök lejegyzése, vagy az is, ha mindennap végiggondoljuk, mit csináltunk jól aznap, legyen szó akár arról, hogy kedvesen szóltunk valakihez, vagy hogy rávettük magunkat egy régóta halogatott feladat elvégzésére.

Persze nem várható el senkitől, hogy állandóan, mindennap boldogságban ússzon. Aki ezt közvetíti magáról, az talán a mérgező pozitivitás csapdájába esett, és azt hiszi, a jókedv, a pozitív hozzáállás és a negatív érzések figyelmen kívül hagyása a kulcs a boldog élethez. Mindnyájan elfáradunk, kimerülünk, elszomorodunk, kétségbeesünk néha. Van, hogy nem látjuk, merre haladhatnánk tovább, kinek a kezét foghatnánk meg, és néha bizony az életünket is értelmetlennek és céltalannak ítéljük meg. Érdemes ilyenkor időt és teret adni magunknak az önsajnálatra, de egyben határt is szabni: ma délután befordulok, talán sírok is, de este ha törik, ha szakad, keresek valamit, ami felvidít, legyen az egy ölelés, egy fagyi, vagy egy alapos macskadögönyözés. Mert a legsötétebb időszakokban is látnunk kell a fényt ahhoz, hogy ne ragadjunk bele az önsajnálatba, és amikor készen állunk rá, újult erővel vethessük bele magunkat a boldogságba.

Képgaléria: