Megbolondult a világ, és vele hál’ Istennek mi is, így talán fel sem tűnik az a sok furcsaság, ellentmondás, hihetetlen, felháborító dolog, amit végső soron hétköznapinak fogunk fel, és már csak oda sem pillantunk, ha valamit meghallunk, meglátunk, észreveszünk, hanem megyünk tovább, mert nem éri el az ingerküszöbünket, vagy ha át is lépi, két nap múlva már elfelejtettük, huss, kiszállt a fejünkből, mintha soha nem is lett volna, minta csak álmodtuk volna, és az álmokra, ugyebár, csak a legritkább esetekben emlékezünk, és már a következő pillanatban keressük az újabb információt, amit azután megint csak figyelembe sem veszünk, hiába van egy népbetegség, ami félelem attól, hogy lemaradunk valami fontosról, de az az igazság, hogy nincsenek is fontos dolgok, illetve fontos dolgok vannak, csak ugyebár nem figyelünk fel rájuk, mert az agyunk átalakult, és mást tart lényegesnek, de itt van a baj, hogy nem látjuk, mi az, ami fontos, és ami fontosnak tűnik, például mondhatnánk olyan top témákat, amik mindenkit érintenek, mindenkinek van róluk véleménye, mint mondjuk a környezetvédelem, amit mindenki szeret nagyon a magáénak érezni, aztán amikor a tettek mezejére kell lépni, inkább a saját kényelmünket választjuk, inkább nem mondunk le semmiről, ami a kényelmünk szempontjából, legalábbis úgy érezzük, elengedhetetlenül fontos, hanem inkább csak siránkozunk, igyekszünk azt mutatni, hogy ez milyen fontos a számunkra, de valójában semmit sem teszünk, élünk tovább, élünk a megszokott módon, élünk, mintha már mindent megtettünk volna, mintha a lehető legtöbbet kiadtuk volna magunkból, és már nem lenne más dolgunk, mint hátradőlni és élvezni a munkánk gyümölcsét, azután a figyelmünk megint elkalandozik, és újabb dolgok felé irányul, és egy hét múlva már az ötödik témánál járunk, az ötödik témában járunk anélkül, hogy bármelyikben is elmélyedtünk volna, hogy a felszínt egy kicsit is megkapargattuk, egy kicsit is megsértettük volna, hogy legalább megpillantsuk azt, ami a mélyben hever, a mélyben hallgat és a mélyben hullámzik, ahol mindennek alapja és lényege van, ami mindenre kihat, ami mindent meghatároz, ami mindennek és mindenkinek parancsol, anélkül, hogy ezt észrevennénk, és megyünk tovább, elfordítjuk a fejünket, és haladunk, haladunk, haladunk a semmi felé, amely köszöni szépen jól van, és várja az új vendégeket, látogatókat, áldozatokat, és ha véletlenül másfelé indulnánk, kecsesen integet, hogy nehogy eltévesszük a bejáratát, amely tárva-nyitva, és világít ezernyi színben, vonzó illatokat eregetve magából, hogy gyere, gyere, s ne legyen más istened rajtam kívül.

Képgaléria: