Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2021. Vers, 3. hely

Válság

Minden megfelel,

minden kerek.

A fák virágoznak,

a hangyák dolgoznak.

A fekete megint fehér,

Az ember megint szegény.

A gazdag ismét zsarnok.

A leves zavarosan kavarog.

Feneketlen a hajó és a mély.

Érintetlen a villa és a kéj.

Puha már a páncél hangja.

Síró falak sírkő anyja.

Nem segít a vaj a késen,

elveszett a hit a résben.

Késik így a népszámlálás,

leszerepelt a hozzáállás.

Első és utolsó

Kiabálnak a falak, mert holnap már máshol alszom.

Máshol lesz a konyha, a tej, a méz.

Zsáknyi ruha, pirító és (vészhelyzet esetén) géz.

Máshogy nyikorog majd az ajtó, a kilincs, a kapu.

Nem lesz jelen a folytonos kérdés, hogy:

„Már megint hol van a fekete felsőm, anyu?”

Korgó gyomrom nem tölti ki a csend,

Szemem – meglehet –

kevesebbszer csukom le, nehogy úgy maradjon.

A koli, olykor nagy, koszos alom.

Ha akarom, majd kitakarítom, vagy csak úgy otthagyom.

Amikor már nem leszek se kicsi, se nagy:

19.

Diákmunka, Pest, sok gyors étel és kávé.

Előre is minden elismerésem a MÁV-é.

A Keleti vagy Nyugati már nem temető, hanem pályaudvar.

Több matek, kevesebb fal.

Magnézium, ginkgo biloba, emlékezetemnek a maximuma

(a foszló idegekhez járó hűségkártya).

Felelősség-, ön-, tudat,

mikor két személy egybefonódik.

Fehér galamb a hideg reggelekben.

Felkelek, megyek, esek, kelek, fekszek,

A Lipót pékségben kakaós csigát veszek, eszek.

Messzebb lesz már Anyám hangja,

A mértéktelen törődés ismerős illata.

A „menjünk haza”.

A reggeli fekete tea egy cukorral megtoldva.

Utolsó este az elmenetelem előtt,

Holnap viszek mindent, főleg magam.

Lehet, könnyezek majd induláskor,

de ennyi volt a 18 nyakatekert mámor.