:

Megérkezett az EXIT Fesztivál napi bontása

:

Szerbia legjelentősebb rendezvénye egyre profibb – így 22 év után talán nem is árt. Végre már hetekkel a rendezvény előtt megtudhatjuk, hogy melyik fellépő mikor áll színpadra.

A program egyelőre nem teljes, valószínűleg még több zenekarral is folynak egyeztetések, és a logisztika nagy úr.

Annyi azért már kiderült, a Napalm Death csütörtökön zúzza le a fejeket. Ezt a koncertet biztosan nem ússzuk meg anélkül, hogy ne tennék szóvá, hogy Putyin egy megalomán háborús agresszor, Szerbia pedig a csicskája. Remélhetőleg a jelenlévők közül senkinek sem fáj majd az igazság, vagy ha mégis, akkor remélem, nagyon. Ugyanezen a napon láthatjuk még az amcsi ős-death metál Incantation zenekart, valamint a szlovéniai Noctiferia együttest is. A szendrői Maduro, az utóbbi évek egyik legjobb hazai bandája is fellép füstös ős-fémzenéjével, az ellenpólusa a norvég avantgarde-metál Shining lesz, ami sajnos nem azonos svéd névrokonával.

Ha minden jól megy, akkor a legidősebb fiát nemrégiben elveszített Nick Cave-et pénteken láthatjuk, akit ezúttal a klasszikus, legnagyobb sikereket megélt Bad Seeds formáció kísér el. Ezen a napon lép fel az utóbbi években igen felkapott Molchat Doma, amely még Szerbiától is ócskább diktátor földről, Fehéroroszországból árkezik, hogy post-punk zenéjével szórakoztasson bennünket. Ezen a napon az Explosive Stage-en a punk és hardcore zenéké lesz a főszerep. Eljön a belgrádi Vox Populi, emellett az újvidéki Smrt razuma küld el mindenkit a jó fenébe.

Ugyanezen a színpadon másnap a War Engine, Bury Tomorrow lép fel, valamint szombaton láthatjuk a legendás ex-yu punk Paraf koncertjét is, amely zenekar az egykori szövetségi köztársaságban elsőként terjesztette a nonkonform zenét.

Már megszokhattuk, hogy a metál zene szempontjából a vasárnap a legerősebb. A rendezvény utolsó napján lép fel a kettévágott Sepultura azon fele, ahol már nincsenek Cavalera-testvérek. Szintén Brazíliából jön a Nervosa nevű nőstény-death veszedelem. A csinos hölgyek megmutatják, tudnak ők jobban zenélni a fiúknál! Rá is fér erre a férfiorientált színtérre, hogy a hölgyek is nagyobb hangsúlyt kapjanak. A germán sör-tharsh Tankard igazán viccnek számít majd a két előbbi banda mellett, de szórakozni is kell. Várhatóan elsőosztályú hakni-bulit csinál az utolsó napon Marky Ramone, aki büszkén viszi tovább a Ramones stílusát és dalainak jelentős részét. Aki ott lesz, örül, hogy Ramonesot hallgathat élőben, egy olyan személy részvételével, aki lehet, hogy nem alapító, de legalább a negyedik lemeztől végig ott volt a bandában.

Őszintén, ahogy itt most ezt írtam, és megismerkedtem a programmal, azt mondom, nem is néz ki rosszul az idei Exit programja. Az, hogy mi lesz a nagyszínpadon és az elektro- részlegeken, nem érdekel és nem is pazarolnám rá a szót.

A belépőket egyelőre igen barátságos, csaknem 7000 dináros áron lehet megvásárolni a négy napra. Várhatóan, ahogy lenni szokott, a rendezvény előtt ez brutális iramban emelkedni fog. Most talán még annak is, aki csak egy napra szeretne kinézni, jobban megéri a heti jegy. Az időpont július 7-10, Pétervárad, Újvidéki, Vajdaság, Bácska, Európa!

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Az új lány A Podolszki József Publicisztikai Pályázat idei kiírásának második helyezett alkotása

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Csákány Krisztina
„Én már itthon látom a jövőmet” A csantavéri Csákány Krisztina a modellkarrierjéről

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mitől férfi a férfi? Tapasztalataim azt mutatják, hogy a női nem képviselői előszeretettel dobálóznak olyan frázisokka...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Emlékeket gyűjteni, élni egy kicsit Hét év sok idő, ennyi idő alatt rengeteg dolog történik az emberrel… hát még egy egyetemistával!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vranjei metalacok Az egész országot átszelő fém-invázió

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A megváltoztathatatlan Megjelent az új Meshuggah-album

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Epres túrótorta
Sporhetsztori 114/I. Májusi nyalánkságok

0 Hozzászólás | Bővebben +