: Fenyvesi György és Novák Balázs Sátoraljaújhelyen
Fenyvesi György és Novák Balázs Sátoraljaújhelyen

Képviselet, kapcsolatépítés és szórakozás

: Fenyvesi György és Novák Balázs Sátoraljaújhelyen
Fenyvesi György és Novák Balázs Sátoraljaújhelyen

A VIFÓ aktivistái a nyáron több ifjúsági találkozón is képviseltették magukat

Az évek során a Vajdasági Ifjúsági Fórum az ifjúsági és a közélet jelentős szereplőjévé nőtte ki magát Vajdaság- és Kárpát-medence-szerte egyaránt. A VIFÓ-nak ugyanakkor a külhoni kapcsolatok ápolása és fenntartása is fontos küldetése. Ebből kifolyólag az egyesület néhány tagja az elmúlt két hónapban nekivágott a Kárpát-medencének, hogy megannyi ifjúsági találkozón képviselje a vajdasági magyar fiatalságot. Először a Magyar Ifjúsági Konferenciához csatlakozva Búcsú Ákos utazott el a Gombaszögi Nyári Táborba, majd Tusnádfürdőre, amely helyszíneken a Diákhálózat, valamint az erdélyi Magyar Ifjúsági tanács voltak a vendéglátók. Augusztusban, a VaMaDiSz képviselői társaságában, Győri Viktor és Péter Ervin aktivista utazott Felvidékre, az idén második alkalommal megrendezésre kerülő Fenyves Szabadegyetemre, a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának támogatásával. Végezetül pedig Novák Balázs és Fenyvesi György vett részt a Rákóczi Szövetség által szervezett Összmagyar Egyetemista Táborban Sátoraljaújhelyen.

VIFÓ

A Gombaszögi Nyári Táborban a résztvevők körbenézhettek a gombaszögi pálos kolostor romjainál folyó ásatási területen is

A gombaszögi és tusnádfürdői nyári tábor kapcsán Búcsú Ákossal, a Magyar Ifjúsági Konferencia alelnökével és a VIFÓ külügyi referensével beszélgettem.

Az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanáccsal és a Gömbaszögi Nyári Tábort szervező felvidéki diákhálózattal már hosszú évek óta szoros partneri viszonyban állunk, ugyanúgy mint a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetségével, valamint a Muravidéki Magyar Ifjúsági Szervezettel is. A VIFÓ partneri hálózata az egész Kárpát-medencére kiterjedt. Július közepén három napot töltöttem Gombaszögön. A már több évtizede megrendezésre kerülő tábor a szlovákiai magyar fiatalok hagyományos fesztiválja, találkozóhelye és szabadegyeteme. A festői környezetet a programok színes palettája fokozta. A szervezők igen csak kitettek magukért annak érdekében, hogy a több ezer fiatalnak változatos, érdekfeszítő, és természetesen szórakoztató programokkal álljanak elő. A táborban a közéleti előadásoktól kezdve a művészeti előadásokon át, mindenre sor került. Természetesen koncertekre is. A Felvidéken élő magyar egyetemisták élete nagyon dinamikus. A gombaszögi utazásom alkalmával azt tapasztaltam, hogy az az összefogás, ami ott megmutatkozik, példaértékű. Mi VIFÓ-sok is szeretnénk olyan szintre felfejleszteni a Vajdasági Szabadegyetemet, amely összefogja a Vajdaság egész területén élő magyar fiatalságot. Mivel látjuk az igényt rá, ezért a továbbiakban az a célunk, hogy még jobban kiszélesítsük és kibővítsük a Szabadegyetem programjainak a palettáját. A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (közismertebb nevén Tusványos) július végén került megrendezésre Tusnádfürdőn, ahol szintén három napot töltöttem el. A rendezvény célja olyan nyitott fórum biztosítása, ahol a kisebbségben élő magyarok, anyaországbeliek, valamint a szomszédos államokban élő többségi nemzet fiataljai találkozhatnak, és az aktuális társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális történésekről, a felmerülő problémákról és ezek megoldási stratégiáiról beszélgethetnek. Az előadások érintették a gazdaság, az energiapolitika, környezetvédelem, a kárpát-medencei magyar felsőoktatás, kultúra, sport témakörét, ezek mellett pedig időszerű nemzetpolitikai beszélgetésekre is sor került. Kárpátaljai, felvidéki, vajdasági fiatalok, illetve európai ifjúsági szervezetek képviselői egyaránt részt vettek a táborban, ezzel biztosítva a kapcsolatépítés folytatását. Az ötnapos szabadegyetem és diáktábor során emellett tartalmas szórakozási lehetőségek is biztosítva voltak, például sportrendezvények vagy vetélkedők, amelyek párhuzamosan folytak az előadásokkal, így kínálva alternatívát a résztvevőknek. E tábor kapcsán elmondhatom, hogy Kárpát-medence egyik, ha nem a leghíresebb közéleti rendezvényéről beszélünk, ahol bárki megtalálhatta azt a programot, ami számára kedves emelte ki Búcsú Ákos, aki az ifjúsági táborok fontosságára és hasznára kitérve hozzátette:

VIFÓ

A felvidéki Fenyves Szabadegyetemen

Úgy gondolom, hogy a Kárpát-medence mai magyar fiatalsága sokkal szegényebb lenne azon ifjúsági szervezetek nélkül, amelyek ezeket a különböző nyári táborokat megszervezik. Egy ilyen tábor vagy szabadegyetem olyan körülményeket tud teremteni, ahol a fiatalok nemcsak ismerkedni és bulizni, hanem szervezett körülmények között, de az egyetem falain túl tanulni tudnak olyan dolgokról, amik nem kerülnek be adott esetben a felsőoktatás tantervébe. Mi folyamatosan azért dolgozunk, hogy egy kiterjedt kapcsolati, partneri hálóval rendelkezzünk a Kárpát-medencében, és ezen találkozók alkalmával nagyon jó lehetőségünk adódik megismertetni magunkat mind az erdélyi, mind a felvidéki magyarokkal, ezzel azt is elérve, hogy beszéljenek rólunk és érdeklődjenek irántunk. Ha a VIFÓ, VaMaDiSz, a Vajdasági Magyar Ifjúsági Központ, a cserkészek vagy más vajdasági szervezetek nem folytatnák ezen tevékenységüket, akkor sokkal kevesebbet tudnának rólunk a Kárpát-medence fiataljai hangsúlyozta a VIFÓ külügyi referense.

VIFÓ

A kép Tusványoson készült, ahol a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) és az Erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács közös sátrában tartottak beszélgetéseket

Augusztusban, Bognár Emese a VaMaDiSz képviseletében, Győri Viktor és Péter Ervin pedig a VIFÓ által utazott Felvidékre, az idén második alkalommal megrendezésre kerülő Fenyves Szabadegyetemre. A négynapos rendezvénynek a koppánymonostori Fenyves Tábor adott otthont, ahová nem csupán Magyarország területéről, de Felvidékről, Erdélyből, Vajdaságból és Kárpátaljáról is érkeztek fiatalok. A tábor programjában a digitális tudásfejlesztő és a közösségi médiával kapcsolatos képzések kerültek középpontba. Továbbá az előadásokon és a kerekasztal- beszélgetéseken túl, koncertekre is sor került.

Szintén augusztusban Novák Balázs és Fenyvesi György részt vett a Rákóczi Szövetség által szervezett Összmagyar Egyetemista Táborban, Sátoraljaújhelyen. A rendezvényre több száz magyar anyanyelvű diák érkezett az egész Kárpát-medencéből, illetve a diaszpórából. Az eseményt nemzetpolitikai, gazdasági, tudományos és közéleti előadások színesítették a kirándulásokkal, kulturális és szórakoztató programokkal együtt. A tábor 1989 óta minden augusztus végén lehetőséget teremt arra, hogy a magyar egyetemisták közéleti, tudományos és gazdasági előadások során együtt gondolkozzanak a magyarság és Közép-Európa helyzetéről és jövőjéről.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Fenyvesi György és Novák Balázs Sátoraljaújhelyen
Képviselet, kapcsolatépítés és szórakozás A VIFÓ aktivistái a nyáron több ifjúsági találkozón is képviseltették magukat

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Személyi kultusz Aki nem egy kő alatt élt az elmúlt napokban, biztosan hallotta a szomorú hírt, hogy II. Erzsébet ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: assets-br.wemystic.com.br
A zújvidéki lány esete Pesten LAKÁSNÉZŐ

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Csalók Megjelent a rég várt új Arch Enemy-album

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Azért közel sem volt egy nyugdíjas-rendezvény
A mánia nem vaj 1. Artmania-fesztivál volt Nagyszebenben – 1. rész

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Nick Cave and the Bad Seeds
Exit is ex-it? Az idén is ott voltunk a legnagyobb szerbiai zenei megmozduláson Újvidéken

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Red Corner (fotó: Lukács Melinda)
Ne féljünk táncolni Az Interetno fesztiválon diszkóest is volt a Red Cornerrel

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fáva
Sporhetsztori 116. 116. rész – Variációk sárgaborsóra

0 Hozzászólás | Bővebben +