INGÁZÁS

Megoszlottam két lakhely, két baráti társaság és mondhatni két élet között. A kettő egymást részben kizárta. Amint átértem a hátron, a mögöttem maradt élet megszűnt. Ha otthon voltam, simán el tudtam felejteni, hogy Pesten van egy teljesen másik életem. Fordítva viszont sosem működött.

Habár megadatott az a lehetőség, hogy nagyjából havonta egyszer hazalátogassak, még nem mondhatom, hogy a honvágy messzire elkerült. A családommal meg a barátaimmal még tudtam beszélni, ami azért orvosolta a dolgokat, viszont volt valami, aminek sajnos búcsút kellett intenem, amikor elhagytam Szerbiát. Ez a normális kaja. Megint csak előjön, hogy miért nem költöztem inkább Boszniába, abba az országba, ahol van rendes tejföl, van jogurt, burek, rendes rétestészta, plazma, jelen, görög túró, stb.

Már a költözési folyamat alatt elkezdtem érdeklődni egy ismerősömnél, hogy hol szerezhetem be a rendes külföldi cuccokat. Hogy esetleg tudja-e, hogy hol van a legközelebbi bolt, ahol árulnak plazmát. Jött is a válasz. Szabadkán. Hát nem voltam elragadtatva.

Azt hittem, hogy majd pont én leszek az, aki felfedezi a hazai javakat rejtő boltot. Fenéket. A dolgokat úgy orvosoltam, hogy otthon úgy bevásároltam, hogy nem csak a bankszámlámat nulláztam le, de egy hónapig semmit sem kellett vennem, és mondhatni, el voltam látva a következő hazalátogatásomig. Miután egy hétig ettem reggelire és vacsorára is a burek variációkat (mantija, uvijača, pita), már rá sem tudtam nézni. Nálam mindig van valami hazai finomság. Ebből is azt szögeztem le, hogy ki lehet a lányt vinni Szerbiából, de Szerbiát a lányból sosem. És ez a mai napig nem változott. Kaja nemcsak, hogy van, de emellett még rendes is. Az otthoni kajának párja nincs.

A POKOLNAK BUGYRAI VANNAK

Ezt nem Dante Poklából tudom, hanem onnan, hogy egyetemre járok. Ezek a bugyrok járatlan folyosók, eldugott kabinetek és egyéb sötét zugok. Ki tudja, hogy mi rejlik a mély sötétségben. Azzal tisztában voltam, hogy az egyik nem „felcímkézett” ajtó mögött a professzorom ült a monitora által nyújtott félhomályban, és azt várta, hogy elküldjem neki a szakdolgozatom első és egyben még nyers, de már befejezett verzióját. Közben persze megjártam a poklot.

Hogy egy teoretikusnak milyen véleménye van egy bizonyos kérdésről, azt kacifántosan meg tudom fogalmazni a saját szavaimmal is. A jog terén, főleg a jogi aktusok elemzésekor viszont nem igazán kreatívkodhat az ember, ugyanakkor a plagizálást meg valahogyan muszáj elkerülni. Ez pont olyan, mint amikor annak idején az iskolában azt mondták, hogy a házinkat nem másolhatjuk le a netről, de mivel mind ott kerestük a kellő anyagot, akkor gondba estünk, hiszen elképzelésem sem volt arról, hogy hogyan fogalmazhatnám meg máshogy azt a mondatot, hogy valaki 1950-ben született. A huszadik század első felét lezáró év egyik napján látta meg a napvilágot?

Nézzünk egy roppant egyszerű példát. A Szerb Köztársaság 2006-ban hozott alkotmányának a kilencedig szakasza magyarra fordítva így szól: A Szerb Köztársaság fővárosa Belgrád. A Büntető törvénykönyv 118. szakasza pedig így szól: Aki mást gondatlanságból megöl, hat hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetéssel büntetendő. Ezeket, esetleg egy bűncselekményt meghatározó „definíciót” mégis hogy a fenében lehet saját szavainkkal megfogalmazni? Megmondom. Sehogy. Nyakig ültem a slamasztikában. Viszont, van egy előnye annak, ha az ember ül a szarban. Jó a meleg szar, legalább nem kell fűteni. Amúgy is fázós típus vagyok. A baj csak az volt, hogy nemcsak, hogy nyakig ért, de még hullámzott is.

Látástól vakulásig a munkámat írtam, és végig azon járt az eszem, hogy nekem ez egészen pontosan minek is kellett az életembe? Tudnék én mit csinálni a szabad időmmel meg az egyetemezésre költött pénzzel. De nem, nekem kellett az a titulus, hogy száz meg száz álmatlan éjszaka után végre nyugodtan aludjak. Legalábbis ezt hittem. A kisördög viszont fáradhatatlanul bujkált a közelben.

OBAVEZNA PRAKSA¹

A kínai naptár szerint a patkány évében születtem, a tanulmányaimat illetően pedig afféle kísérleti nyúl vagyok. Én látok itt némi összefüggést, bár sosem hittem igazán az ilyenben. Nem arról van szó, hogy rossz csillag alatt születtél, vagy csak éppen rosszul állnak a bolygók. Lássuk be, magadtól vagy hisztis és saját magad szúrtad el az életed. Ne mutogassunk ujjal a csillagokra.

Szóval, újabbnál újabb oktatási programokat és rendszereket találtak ki, amik elvileg a mi érdekeinket szolgálja. De ki kellett tapasztalni, hogy működik-e az elmélet, szóval egy generációnyi diák oktatásával játszottak. Mert miért ne? alapon. Természetesen az egyetemen is utolért egy ilyen újítás, és ez nem volt más, mint a kötelező gyakorlat, ami, mint a neve is mondja kötelező, viszont az ég adta világon nincs olyan ember az egyetemen, aki a részleteket is tudja és mondana valami konkrétat is azon kívül, hogy igen, ettől az évtől kötelező a gyakorlat. És ez az, ami elől nem volt menekvés.

Az apróbetűs részlet emlékeztetett arra, hogy nyakamon a határidő, és nekem valahol jogászként le kell nyomnom egy megadott időnyi gyakorlatot. Na most, az én diplomámról annyit kell tudni, hogy nem fogadják el külföldön. Apróság. Tekintettel arra, hogy nem Budapesten, vagy máshol az országban akarok gyökereket engedni, eszem ágába sem jutott magyarra fordíttatni és honosítani a diplomámat. Egy, ez a folyamat rohadtul drága. Kettő, abban az időben még csak meg sem kaptam a diplomám, amit egyáltalán honosíthattam volna. Hát nem remek? Most nagyjából azt írtam le, hogy magyarországi szemmel nézve nincs is jogi végzettségem, ehhez képest jogi állásra pályázok.

Nekem nem szóltak, hogy amire készülök az lehetetlen, szóval megcsináltam. Van ez így. Rendszeresen megesik.

A GYAKORLOTT GYAKORNOK

Budapest a lehetőségek városa. Aki ott nem talál munkát, az biztos, hogy nem is akar dolgozni. Mondjuk én sem szeretnék, de sajnos senki sem akar eltartani... Álommunka? Milyen álommunka? Én nem álmodozok a munkáról, arról, hogy dolgozzak, eltartani viszont még mindig senki nem akar. Kérdeztem.

A munkakeresést illetően a bevált módszerekhez folyamodtam, amik eddig mindig sikert hoztak. Nem stresszeltem túl a dolgokat, hanem megvártam, míg az ölembe hullik valami. Méghozzá valami jó. Csak előtte elküldtem egy kupac meg még egy kupac e-mailt. Megnyitottam a Google Mapset, bepötyögtem, hogy notar², majd kitöröltem, hogy bepötyöghessem, hogy közjegyző, és minden egyes irodának küldtem egy e-mailt, amiben tájékoztattam a tisztelt hölgyet, illetve urat a gondomról/kérésemről, és reméltem, hogy elég cuki vagyok a Google fiókos képemen ahhoz, hogy valaki esélyt is adjon nekem.

A címzettek egyik fele válaszolni sem méltóztatott, a másik fele pedig lepattintott valamilyen átlátszó okra hivatkozva. Pedig lényegében ingyen munkaerőt ajánlottam, tudván, hogy legfeljebb csak a fenekemet tudom kitörölni a külföldön szerzett diplomámmal. De aztán egy nap meghallgatásra találtak imáim, amiket el sem mondtam és megcsörrent a telefon. Sikerült elgondolkodtatnom legalább egy embert a lehetőségről, és pár nap múlva be is toppantam a közjegyzői irodába, ahol már vártak. Elég volt annyit mondanom a recepciós hölgynek, hogy jó napot, és ebből már tudta is, hogy ki meg mi vagyok, és milyen ügyben jöttem a munkaidő után.

Az iroda mellékhelyiségéből kilépve ismertem meg a jövendőbeli főnököm, aki bemutatkozáskor arról bizonygatott, hogy kezet mosott, és csak azért vizes a keze. Vagy csak vizes a keze. Lássuk be, jól kezdődött a dolog, és már tudtam, hogy nyert ügyem van. Cuki vagyok, ez így megy. A rohanó határidő miatt szinte ez volt az utolsó esélyem, és minden ettől függött, de egy percig sem izgultam. Tudattam a főnökkel, hogy a döntés természetesen az övé, de már biztos voltam benne, hogy nyert ügyem van. Van, akinek az apróságokhoz is kapcsolatok kellenek, pénz, vagy egy a kirakatba kipakolt mell. Nekem elég csak annyi, hogy én én vagyok, hiszen mással nem is tudtam előrukkolni. Eddig mindig bevált.

Egy hét elteltével, ahogy meg is beszéltük, telefonon érkezett a hír, hogy én igenis kellek abba az irodába. A nővérem vette fel a telefont, mert én éppen benne voltam a dolgok sűrűjében. Így kell ezt csinálni. Ahhoz, hogy eljussak az irodába csak egy tömegközlekedési eszközt kellett váltanom, ha nem volt kedvem egy kilométert sétálni, akkor kettőt. De nagyon megfelelt. És amúgy is könnyű volt megjegyezni, hogy hol az iroda. Ott volt vele szemben egy szexshop.