Kos (március 21. – április 19.)
Teljes erőbevetéssel kezdesz neki a második félévnek, viszont nem árt, ha egy kicsit spórolsz is az erőddel, így legalább nem purcansz ki rögtön az elején. Első lépésként tehát tanuld meg ismét beosztani az idődet és az energiádat, mert a szünidő idején ettől bizony jócskán elszoktál.
Bika (április 20. – május 20.)
Kipihent vagy, és emiatt egyszerűen kikészít mások lassúsága. Először is légy türelemmel. Igazán megérthetnéd, hogy nem mindenkinek sikerül egyből visszaállni az iskolai tempóra. Egyeseknek valamivel több idő kell ahhoz, hogy újból a régi, megszokott kerékvágásba tudjanak lendülni.
Ikrek (május 21. – június 21.)
Most, a második félév kezdetén főleg még a tervezésnél tartasz. Talán emiatt tűnhetsz szótlannak mások szemében. Nem gond, de ha így van, kérj haladékot a fontos dolgokat illetően. Ha viszont van véleményed, ne hagyd magadban pusztán lustaságból. Hallasd te is a hangodat.
Rák (június 22. – július 22.)
Amennyiben úgy ítéled meg, hogy az első félév, a jegyeidet illetően, nem épp úgy végződött, ahogyan szeretted volna, akkor itt az idő a változtatásokra. Próbálj ki egy újfajta tanulási módszert. Megkérdezhetnéd a sikeresebb osztálytársaidat is, nekik hogyan sikerül jó eredményt elérni.
Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)
A téli szünet minden bizonnyal feltöltött, és most tele vagy új ötletekkel. Ha ez így van, akkor ne habozz, és azonnal kezdj el dolgozni a megvalósításukon. Nincs mitől tartanod, nyugodtan előhozakodhatsz az ötleteiddel, mert nemcsak magaddal tehetsz jót, hanem a környezeteddel is.
Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)
Alighogy elkezdődik a második félév, máris időzavarban találod magadat. Mivel még egy kicsit kába vagy az ünnepek megpróbáltatásaitól, először is igyekezz kizárni a külvilágot, mert így csak arra összpontosíthatsz, ami neked igazán számít. Fontos, hogy ne kezdj el azonnal kapkodni.
Mérleg (szeptember 23. – október 22.)
Ha valamibe belefogtál a téli szünet idején, akkor végső ideje a végére járnod. A második félév teljes összpontosítást vár tőled, nem lenne jó, ha azonnal félbeszakadt dolgokkal nyomasztanád magadat. Először is tehát tegyél pontot, és csak azután kezdj bele valami másba.
Skorpió (október 23. – november 21.)
Alighogy elkezdődik a második félév, máris rengeteg tennivaló zúdul rád. Ha nem szeretnéd, hogy betemessenek, próbálj meg mielőbb kievickélni a tennivalók tengeréből. Először is szelektálj, mi fontos, és mi nem, utána pedig állíts fel egy számodra is elfogadható fontossági sorrendet.
Nyilas (november 22. – december 21.)
Mivel úgy érzed, hogy tele vagy energiával, sok mindent önmagadtól szeretnél megoldani. Ez teljesen fölösleges, ha olyanok vesznek körül, akiket hasonló cél vezérel. Együtt könnyebben boldogultok, ráadásul marad időd más dolgokkal is foglalkozni. Ezzel most többre mész.
Bak (december 22. – január 19.)
Mások még csak tervezik az elkövetkező időszakot, te viszont nemcsak kellő erővel, hanem kreativitással is rendelkezel egy tökéletes félévkezdéshez. Most még a művészi éned is előjön. Ha így van, ne fojtsd vissza. Adj neki teret. Amit most alkotsz, maradandó is lehet.
Vízöntő (január 20. – február 18.)
Ha hirtelen sok feladatot zúdítanak rád, ne ess kétségbe. A legrosszabb, amit tehetsz, hogy hagyod magadon eluralkodni a pánikot. Inkább próbálj meg lehiggadni, és gondolj arra, hogy a kezdeti nehézségek után ismét nyugodtabb vizekre evezhetsz. Ekkorra pedig jó formába lendülsz.
Halak (február 19. – március 20.)
Szinte rosszul vagy attól, hogy ismét a suliban találod magadat. Ne legyél ennyire negatív. Előbb belelendülsz a sulis dolgokba, mint azt gondolnád. Erről az osztálytársaid is gondoskodnak, nekik köszönhetően a tréfázás és az őrültségek megint mindennaposak lesznek, amikkel jól felráznak.
0 Hozzászólás
Szólj hozzá