Horoszkóp

Kos (március 21. – április 19.)

Ebben az időszakban erőltesd a kommunikációt, még akkor is, ha úgy érzed, nem jól megy. Csakis így érheted el a célodat, és így lehetsz sikeres. Ez nem kellene, hogy problémát jelentsen neked, mert általában jól kommunikálsz. Épp csak olykor kevésbé vagy érhető, mint egyébként.

 

Bika (április 20. – május 20.)

Az új évben arra figyelj leginkább, hogy ne engedd mások által befolyásolni magadat. Gyakran ugyanis azért mondasz le egy-egy tervedről, mert másoknál nem tapasztalod azt a fajta lelkesedést, ami téged hajt. Tehát: ha valamiről jó előérzeteid vannak, akkor ne hagyd magad eltántorítani.

 

Ikrek (május 21. – június 21.)

Amennyiben elhatároztad, hogy az új évben változtatsz magadon vagy egyes dolgokhoz való hozzáállásodon, akkor itt az idő ehhez hozzáfognod. Ne folytass mindent ott, ahol abbahagytál. Talán nem megy minden simán, és nem sikerül elsőre, de hosszú távon biztosan megéri. Ezt te is tudod.

 

Rák (június 22. – július 22.)

Ebben az időszakban jobban teszed, ha tartod magadat azokhoz a dolgokhoz, amikhez a legjobban értesz. Ha eltávolodsz a megszokott útvonaladtól, könnyen a zavarosban köthetsz ki. Ez a periódus számodra most sajnos épp nem igazán felel meg az ismeretlennel való ismerkedéshez.

 

Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)

Megfeszített tempót diktálsz magadnak. Talán még túl korai ennyit stresszelned, mi lesz veled a tanév vége felé? Most a legfontosabb, hogy olykor egy kicsit lazíts is. Az nem árt, ha felkészülsz a legrosszabbra, de folyamatosan ezen rágódnod nem tesz jót neked. Kár ennyit idegeskedned.

 

Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)

Hirtelen a figyelem középpontjába kerülhetsz. Ne ijedj meg ettől, hiszen ez téged egyébként nem szokott összezavarni. Néha vágyol is az extra figyelemre, épp talán csak váratlanul ért. Szedd össze gyorsan magadat, és használd ki ezt a szuper alkalmat. Most több mindent elérhetsz, mint máskor.

 

Mérleg (szeptember 23. – október 22.)

Ahhoz, hogy jó munkát végezz, nem kell épp mindent elvállalnod. Nagyon jó lehetőségek találhatnak meg, de azért mindennek van határa. Ha túl sok mindent vállalsz magadra, akkor az a minőség rovására mehet, márpedig azt most fontosabb előbbre tartanod a mennyiségnél.

 

Skorpió (október 23. – november 21.)

Ha egy kihívással találod szembe magadat, a legrosszabb, amit tehetsz, hogy elkezdesz aggódni. Teljesen felesleges, nemcsak magadnak ártasz vele, de mások életét is megkeseríted. A túlzott aggódással egyébként sem érsz el semmit. Ha probléma elé kerülsz, a legjobb, ha felkészülsz rá.

 

Nyilas (november 22. – december 21.)

Mintha kivetkőztél volna önmagadból, de erről nem te tehetsz. Túl sok esemény zúdult rád, amelyek ráadásul érzelmileg is megviselnek. Ez sajnos jócskán kihatással lehet a teljesítményedre, úgyhogy szedd össze magadat mielőbb. Önsajnálkozás helyett vedd sorjában a történéseket.

 

Bak (december 22. – január 19.)

Itt az idő újítanod, legalábbis a hozzáállásodon egyes dolgokhoz, mivel túlságosan kiszámítható lettél. Ha a változás mellett döntesz, akkor szerencsédre ebben sem leszel egyedül. Olyan helyről kaphatsz segíthet, ahonnan nem is számítottál rá. Innentől pedig minden csakis rajtad múlik.

 

Vízöntő (január 20. – február 18.)

Ez az időszak a társasági életednek és a csapatmunkának kedvez. Ha egy jó közösségben találod magadat, akkor most remek dolgokat sikerül létrehoznotok. Az is előfordulhat, hogy maradandót alkottok, vagy legalábbis olyasmit, amiről a környezetetekben még sokáig beszélnek majd.

 

Halak (február 19. – március 20.)

Kipihent vagy, és ennek köszönhetően egyensúlyba hoztad a lelkivilágodat is. A kiegyensúlyozottságodat és a nyugalmadat mások is megérzik, ezért fordulnak hozzád segítségért. Ha másokon segítesz, azzal további jót teszel magadnak, mert elkezdenek jobban tisztelni.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

Véleményed az új oldalról?

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jókedvvel, bőséggel Valamikor a kétezres évek elején felkérést kaptam az Újvidéki Színháztól, hogy nyissam meg a magy...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ha nem tudod, hol folytasd… …bemutatom az én választásomat: Balassi Intézet egyetemi előkészítő, Budapest Épp végzős középis...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Fotópályázat Vajdaság építészete A FÓKUSZ – VAJDASÁGI ISMERETTERJESZTŐ ÉS TUDOMÁNYNÉPSZERŰSÍTŐ PORTÁL fotópál...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ez volt Kultúránkat ünnepeljük A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én, annak emlékére,...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Wendy O. Williams Plasmatics és Lemmy Killmister valamikor a 80-as évek elején
AntiKriszta, az anarchista Beszélgetés Botos Tűz Krisztával, az első igazi magyar punkénekesnővel

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Kistehén zenekar
Rockdaráló Megjelent a Vajdasági rockzenekarok képes enciklopédiája 1963–2013 (Ilustrovana enciklopedija rok...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: David Bowie az 1973-as Tokyo Pop fesztiválon
A tehetséges Jones gyerek A hatvanhét éves David Bowie köszöntése, avagy egy történet az álommanóról Csak képzeljük el, h...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Csapó Bucsi Réka Symphony no. 42 című diplomafilmjét beválogatták az idei berlini filmfesztivál rövidfi...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mit meg nem teszünk azért, hogy szeressenek! Mit meg nem teszünk azért, hogy szeressenek! Én például írok. De anyukám gyümölcsöket tesz el t...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Rocksmith 2014 A három éve megjelent Rocksmith bebizonyította, hogy játékosan is lehet gitározni tanulni. Az int...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Isaac Asimov jóslatai 2014-re 1964-ben Isaac Asimov, az orosz származású amerikai író és biokémikus professzor elgondolkodott, ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Játszva tanít programozni a Codecombat játék A Codecombat mászkálós szerepjátékban joystick vagy gombok helyett a szereplők mozgatásához, ill....

0 Hozzászólás | Bővebben +
További drágulások a memóriapiacon A memóriapiacon tavaly nagy átrendeződés ment végbe, amelynek eredményeként úgy tűnt, az év utols...

1 Hozzászólás | Bővebben +
:
Titok A kisgyerekek még ámulatba ejtő őszinteséggel válaszolnak minden kérdésre, meg se fordul a fejükb...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Viccek A cigány elsétál az építkezés mellett. Véletlenül megbotlik, és beleesik a meszesgödörbe. Kiabáln...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Horoszkóp Kos (március 21. – április 19.) Ebben az időszakban erőltesd a kommunikációt, még akkor is, ha ú...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Muzika Ćao drugari! Naše druženje ćemo nastaviti sa informacijama i zanimljivostima o rok grupama. Nema...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vétkes népség Nem hiszek Istenben. Legalábbis egészen biztosan nem úgy, ahogyan azt a keresztény hívők többsége...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est ADA Színházterem Január 22., szerda, 17.00 Magyar Elektra – a győri Forrás Színház előadása

0 Hozzászólás | Bővebben +
                                :
Iced Earth-koncertbeharangozó Ahogyan azt már megemlítettük, az amcsi power metal legenda Iced Earth február 4-én hazánkba láto...

0 Hozzászólás | Bővebben +