Picasa:

Helló, a nevem Könyv… Jó Könyv!

Picasa:

Alapszabály: Soha ne indulj el olvasnivaló és könyvtárbérlet nélkül!!!

Fél évvel ezelőtt, ha valaki azt mondja nekem, hogy „könyvfüggő” leszek, valószínűleg igen furcsán néztem volna rá, sőt még fejbe is kólintottam volna ezért az ostobaságért. Pedig mennyire igaza lett volna…

Na jó. Az egész úgy történt, hogy igen sok ismerősöm nyafogott, hogy ilyen meg olyan nagyon jó az a valamilyen gimis ifjúsági regény. Gimnazistaként jót nevettem rajtuk. Állításuk szerint mindenki abba a suliba járna, hogy a gimi nem is annyira vészes. Még hogy nem vészes?! Badarság… De ez tényleg más. Mivel az agyamra mentek már ezzel a könyvvel, úgy voltam vele, hogy akkor elolvasom, és nem nyaggatnak majd vele, hiszen úgysem fog meghatni, vagy ilyesmi. Már előre figyelmeztettek, hogy teljesen meg fog változtatni (jó értelemben), és függővé fogok válni. Na persze. Jól kiröhögtem őket.

Ugyan volt könyvtárbérletem, de nem nagyon használtam, csak épp a kötelezőkre, de azokat is inkább a suliból vettem ki. Nos, hát előkerestem, és beüzemeltettem. Szerencsém volt, amikor ellátogattam a városi könyvtár gyerekosztályára, pont bent volt Leiner Laura A Szent Johanna gimi c. könyvének első része. Ez egy szerdai nap volt, és péntek délután nagy kínnal, de hozzáfogtam olvasni. Igazából fogalmam sincs, hogyan is történt, valamilyen időtörés következett be, vagy nem tudom, de hajnalig bújtam, és végig is olvastam. Döbbenten meredtem magam elé, amikor becsuktam. Te jó ég! Abszolút eluralkodott felettem a katarzis érzése. Nem tudtam visszatérni a valóságba, pedig minden valóságos, amit a sorok rejtenek. Ez a könyv egyszerűen… pompás! Az összes pozitív jelző kevés lenne a jellemzésére. Egyszerűen fantasztikus. Nem győztem betelni a szereplőkkel, a szituációkkal, a… mindennel… Felfedezem benne magamat, megoldást találok benne a problémáimra. Minden megvan benne, ami kell!

Ugye, mindez suliidőben történt, de teljesen bezsongtam, és a többi részt is azonnal el szerettem volna olvasni. A téli szünetet kihasználva jó párszor megfordultam a könyvtárban. Jelenleg a 7. részt olvasom, és azt kell hogy mondjam, eddig egyik rész sem hazudtolta meg magát. A Szent Johanna gimin kívül természetesen másféle könyveket is szívesen olvasok, de ez az első számú, a favorit, aminek utána jöhet csak a többi.

Nagyon örülök, hogy bedőltem ennek az „ostobaságnak”, és ezáltal az egyik legjobb dolgot fedeztem fel, az olvasást. Hiába, az ember mindennap tanul valami újat. Olvassatok tehát sokat, higgyétek el, nem fogjátok megbánni! (Tapasztalatból tudom.) Akár a neten is, de maga a nyomtatott papír fogása, illata az igazi, úgyhogy irány a könyvtár!

Ui.: Ez nem kifejezetten „lányos könyv”, szóval, fiúk, ne szégyelljétek olvasni ti sem. (Különben is, lehet, árulkodásnak tűnik, de sok mindent megtudhattok a lányokról…) Hajrá, fiatalok! :)

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Borítóterv: Berkes Miklós
Címoldal: Gergely József
Hátsó borító: Mester Anonymus
Cirkusz helyett Katarzist! Megvan az ideje a pihenésnek. Viszont azt se feledjük: „Az élet terhein nem Isten könnyít, hanem ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
JOHN McMURTRIE: IRON MAIDEN ft Lauderdale 2010
Iron Maiden-koncert 2014. június 3-án, a BudapestArénában! AZ IRON MAIDEN ÚJRA MAGYARORSZÁGON – A ZSENIÁLIS MAIDEN ENGLAND KONCERTJÜKKEL!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Amit a tehetséges Jones gyerekről még tudni kellenék… Vendégszereplés a holland televízió TopPop című műsorában, avagy egy újabb évforduló David Bowie ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Queen logója
A zenészből lett képregényrajzoló A mexikóiból lett amerikai: Pablo Stanley ma már az Egyesült Államokban él, de DJ-ként még mindig...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Norma Damkoehler: A Falco - Az ördögbe is, még élünk! című film plakátja
A tökéletesség bűvöletében Mintha egy nap alatt történt volna minden, avagy egy popzenész Mozart, Beethoven és Haydn városáb...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Kovács Attila :
Örökké élünk Beléptem a színház új ajtaján, és egy halom embert pillantottam meg. Rég volt ennyi ember a szính...

1 Hozzászólás | Bővebben +
: �
William S. Burroughs – A vörös éjszaka városai (részlet) A vörös éjszaka városai ezek voltak: Tamaghisz, Ba’dan, Yassz-Waddah, Waghdasz, Naufana, Ghadisz.

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Helló, a nevem Könyv… Jó Könyv! Alapszabály: Soha ne indulj el olvasnivaló és könyvtárbérlet nélkül!!!

0 Hozzászólás | Bővebben +
gionbaby:
Szójaszószba mártott neonkalandok 8. „Hája, mája, tepertője…”

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est feb12-18 Szemezgetés Vajdaság műsorkínálataiból

0 Hozzászólás | Bővebben +
Habram Éva:
Álomháló A házunk táján – értve ez alatt a Vajdaságot éppúgy, mint a Képes Ifit – szerencsére nincs hiány ...

0 Hozzászólás | Bővebben +