: Egy remek rajongói grafika Freddie-ről
Egy remek rajongói grafika Freddie-ről

Amikor a Queen ellopta a show-t

: Egy remek rajongói grafika Freddie-ről
Egy remek rajongói grafika Freddie-ről

„Real eyes realizes real lies.” (A Facebook ismeretlen bölcse) – Koncert a vasfüggöny mögött: avagy egy Queen-lemezben és egy Asterix-képregényben jutányosan megszámítom neked az idei telelésed

 

Love Of My Life: Freddie Mercury (1946–1991) a Smile együttes rajongójaként ismerte meg a nálánál öt esztendővel fiatalabb Mary Austint, aki akkoriban még Brian May gitáros barátnője volt. S történt, ami történt, ne firtassunk hálószobatitkokat, de egyszerűen csak lenyúlta későbbi zenésztársa csaját. A történet pedig odáig kanyarodott (sikamlósodott…), hogy bizony Mary lett élete nagy s legnagyobb, elidegeníthetetlen szerelme, akinek és akiről – Brian May szarvára mondom! – a Queen zenekar legendás dalát is írta.

 

Freddie Mercurynak nagyon tetszett a budapesti parlament épülete. „House of parliament? Is it for sale? How many bedrooms?” – kérdezte, amikor magyar vendéglátóik dunai hajókázásra vitték a Queen tagjait 1986-ban. Zsombolyai János olyan nagyszerű, remekbe szabott koncertfilmet készített a zenekar vendégszerepléséről – amellyel szinte hihetetlen módon betörtek a vasfüggöny mögé –, hogy annak nyomán méltán jegyzi majd nevét az egyetemes filmtörténet is. Merthogy a zenetörténetben a Queen históriájában máris benne van. A Port.hu azonban még így sem szószátyárkodott az ismertetőjében: „Koncertfilm a Queen Népstadionbeli fellépéséről. Az egyes számok között láthatjuk az együttes tagjait »civilben« is: megérkezésüket a Dunán, szentendrei és budapesti sétáikat, vagy gokartozásukat a Hungaroringen.” Oszt nekik ennyi…

Nekünk azért jelentősen több!!!

 

Zenéjük a Led Zeppelin tapasztalataira épült

 

Főleg a Pablo Stanley ceruzája által vezetett kalandtúránkban – ennél jóval több.

No, hát nézzük csak… Történetünkben odáig már eljutottunk a legutóbb, hogy Beder Attila, az egykorvolt zentai ifjúsági lap, a Scarabeus 1986. VIII–IX-es, vagyis augusztusi–szeptemberi kettős számában, a Queen budapesti fellépéséről készült beszámolójában áttekintette a zenekar karriertörténetét. Lazuljunk csak el szépen, menjünk le alfába, és engedjük hát meg neki, így huszonnyolc esztendő távlatából is, hogy kézen fogjon bennünket, és végigkalauzoljon ezen a történeten: „A zenekar 1971-ben alakult, felállása mindmáig nem változott (ami szinte egyedülálló a rockzene történetében): Freddie Mercury – zongora, ének; Brian May – gitár; John Deacon – basszusgitár; Roger Taylor – dobok. 1972-ben léptek közönség elé, zenéjük akkoriban a Led Zeppelin tapasztalataira épült. Még ugyanebben az évben szerződést írtak alá a TAP (Trident Audio Productions) céggel. 1973-ban megjelent az első nagylemez, a Queen I. Ekkor a Mott the Hopple előzenekaraként járták a világot. [Csak érdekességként szúrom be most ide, hogy az 1980-ban feloszlott Mott egy kevéssé sikeres 2009-es próbálkozás után tavaly óta újra aktív… – szpa megj.] 1974-ben jelent meg az első N°1-es Queen-dal, a Killer Queen. Nemsokára ezután a Queen II is napvilágot látott. Az 1975-ös év már önálló koncertkörutat hozott: Anglia, Amerika, Japán. Az év novembere a ma már legendák övezte, kirobbanó sikerű nagylemez, A Night At The Opera megjelenésének ideje. A lemez legismertebb szerzeménye, a Bohemian Rhapsody olyan mély zeneiségről árulkodó összetett muzsika, amely mégis elemi erővel hatott még a nem túl komplikált melódiákra beállított fülekre is. Ezt a sikert 1976-ban is meg tudták ismételni a Day At The Races nagylemezzel, s róla a Somebody To Love című számmal. 1977 a punkeufória éve, a Queen még tartja magát a News Of The World két kirobbanó sikerű szerzeményével, a We Will Rock You-val és a zenekar névjegykártyájával, a We Are The Champions című számmal. 1978-tól azonban leáldozóban a Queen csillaga. A Jazz már nem éri el az előző lemez nívóját. Megjelenik a Live Killer koncertlemez. 1980-ban ismét tárt karokkal várja a zenekart a közönség a The Game nagylemez megjelenése után, a kritika azonban csak erős másolatnak könyveli el a Crazy Little Thing Called Love vagy az Another One Bits To Dust szerzeményeket. Ugyanebben az évben filmzenét írnak a Flash Gordon című produkcióhoz. 1981-ben David Bowie-val is együttműködnek, 1982-ben megjelenik a Hot Space, majd a Body Language, a Queen azonban még mindig trónfosztott. 1984 az az év, amelyben a zenekar ismét pályázik a trónra. A The Works két sikerszáma, a Radio Ga Ga és az I Want To Break Free után a kritika ismét szuperlatívuszokban méltatta a Queent. A trónfoglalás pillanata a tavalyi év mamutkoncertje, a Live Aid volt, ahol a Queen »ellopta a show-t«, kiemelkedően a legjobb volt. Decemberben jelent meg a Live Aid emlékére írt One Vision, amely egyike a legnagyobb Queen-számoknak. 1986 tavaszán napvilágot látott az A Kind Of Magic, és egy »rapszódiás« szám, a Friends Will Be Friends, majd elkezdődött a világ körüli turné. Ennek július 27-i állomása a budapesti Népstadion volt.”

 

Asterix, Talpraesett Tom és Queen a szállítmányban

 

Nem tudom, mai szemmel, mai ésszel mérlegelve mennyire érzékelhető azok számára, akik nem éltek a szocializmusban, illetve a vasfüggöny időszakában – tehát Magyarországról nézve a rendszerváltás, Vajdaság viszonylatában pedig a kilencvenes évek délszláv háborúi előtt –, hogy mekkora áttörést jelentett azokban az években, hogy egy brit, tehát nyugati rockzenekar, ráadásul egy tömegeket megmozgató szupercsapat bejutott a keleti, vagyis a szovjet blokkba. Nekünk akkoriban ugyanolyan hihetetlen és szenzációs, szinte felfoghatatlan élmény és esemény volt ez már önmagában is (a Queentől és a rajongástól függetlenül…), mint amennyire – feltételezem – érthetetlen és felfoghatatlan az újabb generációk számára az is, hogy miért kellett ebben bármiféle különlegességet látni. Miért nem volt ez természetes dolog? Ugyanolyan kézenfekvő, mint manapság… Amikor pedig immár a legnagyobb világsztárok adják egymás kezébe a kilincset a budapesti koncertarénákban vagy éppenséggel a Sziget Fesztiválon is.

Márpedig nem volt az!

Magyarországon a Kádár-rezsim puha diktatúrája, ha nem is irtotta tűzzel s vassal, de gyakorlatilag tiltotta a rockzenét. Ebből az időszakból ismert a három t-re alapozott felépítmény, illetve a TTT rendszere: a Tilt, Tűr, Támogat. Vagyis, aki átment a rostán, annak lemeze jelenhetett meg, az koncertezhetett, az szerepelhetett a tévében, annak játszhatták a dalait a rádiók – azt Támogatták. Aki nem ment át a rostán, de nem is zavart túl sok vizet, azt nem bántották ugyan különösebben, tehát elTűrték – de nem is engedték lehetőségekhez jutni, találja fel magát, ha tudja, evickéljen a mély vízben úszógumi nélkül. Aki pedig bántotta a hatalom szemét, vagyis a rostának még a közelébe sem juthatott el, azt kegyetlenül kicsinálták, Tiltották, semmilyen lehetőségről még csak nem is ábrándozhatott, sőt olyan esetekről is tudunk, hogy bebörtönözték. Nos hát, mindazok, akik az utóbbi két kategóriába tartoztak, jószerivel nem is ábrándozhattak arról, hogy egyszer majd lemezük jelenik meg, felléphetnek a tévében, vagy sugározza dalaikat a rádió. (Ezt a TTT-t azonban nem szabad összetéveszteni egy másik TTT-vel, vagyis a magyar állami televíziónak a rövidítésben azonos néven jelölt Tízen Túliak Társasága című ifjúsági műsorával! Nos hát, épp ez utóbbi volt az a játszótér, amelyen felnőhettek, felléphettek azok az előadók, azok a – legtöbb esetben művileg megcsinált, futószalagon gyártott – „sztárok”, akik átjutottak a rostán, vagyis beküzdötték magukat a Támogatott kategóriába, s a rendszer, a rezsim pátyolgatott kis kedvenckéivé váltak…)

A régi Jugoszláviában azonban egészen más volt a helyzet. Ha voltak is betiltott zeneszámok, mellőzött vagy hátráltatott zenekarok (mert bizony voltak!), nálunk mégis ott álltak/állhattak a polcokon, s nem is csak a lemezboltokban, hanem otthon, a szobánkban is mindig a legújabb, legfrissebb nyugati nagylemezek, amelyekhez olcsó pénzen hozzájuthattunk. Sőt, elsősorban Belgrád és Zágráb volt az a két nagy központ, ahol rendszeresen felléptek az Európában turnézó nagy nyugati és amerikai sztárok, sztárzenekarok is, amelyek főleg nyáridőben, olykor-olykor, néhanapján végigportyázták akár az adriai riviérát, a horvát tengerpart kisebb településeit is. S akik közül azonban többen eljutottak Ljubljanába, Splitbe, Szkopjéba, Szarajevóba… Olykor Újvidékre is.

Sokszor elmeséltem már különböző helyeken – élőszóban és írásban egyaránt –, ezért tartózkodnék az önismétléstől, így csak röviden foglalom most össze. Azt, hogy: gyermekkoromban a szüleimmel minden télen Gyulára utaztunk a szünidőben; remek gyógyfürdő, pazar élmények. Akkoriban azonban a határon még szigorúan ellenőrizték ám azt is, hogy mennyi készpénzt visznek magukkal az utasok, túl sok tehát soha nem lehetett nálunk. (S mellesleg épp ebből az időszakból ered a zokniba rejtett bankjegy legendája is, vagyis, hogy „annak a pénznek bizony szaga volt”, amikor később, immár a cipőt levetve elővették…) Üdülésen pedig mindig többet költ az ember, mint a hétköznapokban… Nagyanyám kombinékkal (kombinétokkal), melltartókkal, farmernadrágokkal, ruhákkal üzletelt, amiket előzőleg levélben rendelt meg nála a gyulai szállásadója. (Ma már akár nyugodt lélekkel kortörténeti dokumentumoknak is tekinthetjük ezeket a levelezéseket, amelyeknek néhány darabját még mindig őrzöm.) Édesanyámékkal pedig mindig hanglemezeket és képregényeket vittünk magunkkal – kvázi ajándékba – a megszokottnál és az ésszerűnek mondhatónál talán kissé nagyobb mennyiségben. No mármost, a Led Zeppelin, a Queen, a Deep Purple, a Whitesnake, a Black Sabbath, a Rainbow, az Iron Maiden, az AD/DC lemezeit vitték, mint a cukrot… De az újvidéki kiadású, magyar nyelvű Asterixeknek és Talpraesett Tom képregényeknek is igazán nagy volt a keletjük. Mert a kádári kultúrpolitika az sem szerette… Így hát, miközben híre ment a gyulai kisvárosi közegben, hogy mi milyen „kincseket” terjesztünk – alternatív forgalmazókként –, szépen túladtunk a szállítmányon, aminek köszönhetően a telelés végéig aztán volt épp elég költőpénzünk.

Queen-lemezekkel vagy Asterix-képregényekkel fizetni azért pedig mégiscsak egy különleges élmény, akárki akármit is mondjon…

 

Billy the Pljuc legyen rá a garancia

 

Irgalmatlanul jó rajongói grafikákat, rajzokat, valóságos kis műalkotásokat lehet találni a Queen zenekarról és persze az együttes vezéregyéniségéről, frontemberéről, Freddie Mercuryról is az interneten; ezeknek az ábrázolásoknak pedig egyik legfontosabb, mondhatni „központi” gyűjtőhelye a csapat hivatalos Facebook-oldala. Ezek közül láthattatok egy remekbe szabott darabot a Képes Ifjúság két héttel ezelőtti számának belső borítóin is (remélem, a poszter Vajdaság-szerte kint van már a falakon…), korábban pedig ugyanitt tették közzé – amikor az internetes közösségi portálon működtetett profil szerkesztői felfigyeltek rá – Pablo Stanley képregényének, a Don’t Stop Me Now című szám megrajzolt, képiesített változatának egy részletét is.

Az egyik ilyen rajongói grafika pedig egy másik Queen-dal szövegrészletét idézte meg: a Love Of My Life címadó sorát illusztrálta az anonim szerző egy olyan értelmezésben, mintha Freddie Mercury örök életében csakis és kizárólag saját magába lett volna szerelmes. Szóval csinált belőle egy önimádó nárciszt… A képen egy táncoló – heteroszexuális felállású – pár látható, azonban a kompozíció mindkét alakja, a társát úgymond „bedöntő” férfi és a partnere karjában hátradőlő nő is ő maga – az utánozhatatlan és megismételhetetlen Freddie Mercury. A rajz egyébként meggyőződésem szerint teljesen rendjén is volna, van benne egy kis gúny, egy kis pátosz, sőt még egy kis szerzői bizonytalanság is… De mindegy! Mindez egyre megy, hiszen egy jópofa próbálkozás ez (is…), Freddie pózai között méltó helye lehet. S itt tegyük ki a pontot erre a témára. Nem kell továbbmennünk ennél a megállapításnál, és főleg nem kell ezen megsértődniük Freddie nevében az elszánt rajongóknak sem. Gondoljunk csak bele: ha túlságosan vagy kirívóan sértő lenne, a Facebook-profil szerkesztői sem engedték volna ki az oldalra, törölték volna, ha valaki illetéktelenül feltölti… De nem! Vélelmezem: ők maguk is jót röhögtek rajta. És konstatálták, hogy Freddie image-ébe ez még vígan belefér. A kellőképp fel nem világosított rajongók egyike… többike! pedig szóvá tette ezt… Tiltakozott, kommentelt és érvelt, hogy ez így nem is igaz, Freddie nem saját magába volt szerelmes, hiszen épp az a Mary Austin volt élete nagy szerelme, akihez/akiről a Love Of My Life című dalát is írta…

Mindez így igaz, csak hát megsértődni és tobzódni – no persze elsősorban kommentelni – teljesen felesleges, hiszen a rajongásunk tárgyáról kialakult közképbe mindez még vígan belefér. Még akkor is, ha érzékenyek vagyunk ám a vele kapcsolatban elejtett szemernyi, apró kis megjegyzésekre is… És innen kellenék majd alkalmasint továbbmondanunk történetünket, amelyben – és ezt Billy the Pljuc is bátran garantálná nektek – még bőven van muníció…

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Borítóterv: Berkes Miklós
Címoldal: vhm-alex.deviantart.com
Hátsó borító: Bartha Ármin
Éljen február 19.!* Éljen február 19.!*

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Egyetemisták képes magazinja, a Stúdium A STÚDIUM vajdasági magyar felsőoktatási magazin a Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium kiadá...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Egy remek rajongói grafika Freddie-ről
Amikor a Queen ellopta a show-t „Real eyes realizes real lies.” (A Facebook ismeretlen bölcse)

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Genesis 1970-ben
A Genezis koronája A hatvannégy éves Peter Gabriel köszöntése

0 Hozzászólás | Bővebben +
Matt: Asztalos Ildi
Sznobok Vajdaságban - Interjú Asztalos Ildikóval Asztalos Ildikó az az egyetlen magyar punkénekesnő, aki jelen volt a magyar punk hőskorában – és ...

1 Hozzászólás | Bővebben +
Szerda Zsófi:
Tükrök és flamingók Urbán András: Rózsák (Tolnai Ottó A kisinyovi rózsa c. poémája nyomán)

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Gergye Krisztián
„Nincsenek határok” - Interjú Gergye Krisztián koreográfus-rendezővel – Mesélnél egy kicsit a kezdetekről? Jávai táncosként kezdted...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A nyolcarcú (?) színház (Az Éva, 89. oldal c. előadásról)

0 Hozzászólás | Bővebben +
Tóth Eszter: A kollégium
Itt lakom - Levelek Japánból Az elkövetkező időszakban lakhelyem egy kollégiumi szoba lesz a Tsukubai Egyetem campusában.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
INSOMNIA + Septic birthday – február 28., péntek, 21.00, Clash Club Szabadka A szabadkai Clash Clubban, február 28-án, pénteken, 21 órától, INSOMNIA + Septic birthday

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est feb19-25 Szemezgetés vajdasági műsorajánlókból

0 Hozzászólás | Bővebben +