:

Minden tanulónak legyen egy fája tanulóvárosában

:

A Rügyező hagyaték csapatának közösségépítő tevékenysége

A közösségi munka alapja az egyéni gyengeségeink emelése és az erős oldalunk visszaigazolása napi szinten. A cél elsősorban az, hogy önMAGam és csapattársam épülésére tudatosan megtanuljak figyelni, örömöm és hálám egyaránt kifejezzem. A közösség erősödésének kulcsa, hogy észrevéve az egymás még meg nem erősödött tulajdonságait, erősítsük azt Széchenyi, ill. Hunor és Magor módjára. Széchenyi sétái során az elsilányodó területen folyamatosan elültetett a földbe egy életerős magot. Az életerővel megtelő és nevelődő palánta alkalmassá, termővé tette leendő magja számára a területet. Tette ezt anélkül, hogy pusztított vagy tarra vágott volna, azaz letaglózó kritikától mentesen. Eredetmondabeli hőseink, Hunor és Magor az egymásért való küzdés példái, és nem az egymás ellenéi. Egymásban megerősítve az erősödésre váró tulajdonságot a közösség erősödését eredményezi. A világban jelen levő Káin és Ábel-féle fogat fogért harc, azaz saját érvényesülésemhez a másiknak el kell hullania – önpusztító folyamat, a rákéval megegyező. Saját életben maradásáért elpusztítja a körülette levő egészséges sejteket, nem gondolva arra, hogy mikor a végére ér, táplálék nélkül marad, és önmaga pusztulását készítette elő kezdettől fogva. Ilyen formában nemcsak a közösségi emelkedés marad el, hanem az egyéné is.

A szabadkai Rügyező hagyaték csapatszellemiség fő ápolója saját példaértékű viselkedésével Fehér Ildikó és Úri Szűcs Réka csapatvezetők. A csapattagok, Ábrahám Anasztázia, Bózsits Tímea, Brindza Ivett, Ceitler Mercédesz, Csévári Emese, Raicsity Ivana, Zélity Emese óvónőhallgatók és Kocsis Szignetta műépítész örömmel hangolódnak rá e szellemiségre. Példát mutattak a valós versengés terén: önMAGam eddigi teljesítményét önmagam gyengeségeit legyőzve szárnyaljam túl. Az önMAGamat és csapattársamat építő alkotófolyamat során a befelé figyelés, a lelkierőre való figyelés képezi a vezérfonalat. A teljesítményt nem egymáséval állítjuk versenybe, és nem egymás bírálata és hiánykeresése a célpont, hanem önMAGam erősödése révén küzdök a csapattársamért, megerősítve őt gyengeségében. Az iskola gyakorlóterepének keretében, a nyílt vizű életterepre bemelegítve, egyénileg próbára tehető: az időbeosztás kérdése, a feladatfelmérés, a feladatfelvállalás, a megtervezés, gondolataimat és szavaimat követik-e a cselekedeteim, szóbeli ígéretemhez méltón teljesítem-e feladatom, megszólom-e vagy erősítem csapattársam saját gyengeségében, a szépséget és az igyekezetet meglátom-e és illetem-e elismerő biztatással, beszéd- és íráskultúrámmal tudok-e a törekvésünknek hangot adni, képviseltetni a médiában, hogyan fogadom és viszonzom a hozzászólók véleményét, gondolatait, tudok-e mindvégig kitartó lenni…

Csapatszervező erőnk az Egy-ségben, Egész-ben való gondolkodás. A fát ne csak anyagában, tárgyi mivoltában lássuk, hanem a hozzá tartozó lelkületével és szellemiségével Egy-ségben. E gondolkozásmód tudatunkat megnyitja az önMAGunkról való Egy-ségszemlélet felé, mert ahogyan a bennünket körülvevő világról gondolkozunk, oly módon lakjuk be, érzékeljük, éltetjük önMAGunkat is. Érzelmeinkben mennyire gazdagabbá válunk, ha a testi valóságunkat tápláló lelki és szellemi létformánkat is magunkhoz öleljük, örömmel fogadjuk tudatvilágunkba. Ajándékba kapott életünket így teljes pompájában megélhetjük a bennünket körülölelő élővilággal egyetemben.

Közösséget építő, nemesítő és fenntartó gondolataink: Egység – test, azaz anyag, lélek és szellemiség összetartozó Egésze, maga a Szeretet; Egymásért való küzdés, egymás emelésével, és saját teljesítményünk folyamatos nemesítése; a szépség lélektápláló, lélekemelő esztétikuma.

A Rügyező hagyaték csapata az Életfa program keretében folytatja Szabadkán és Délvidéken a 2012-ben megkezdett európai rangú élet- és környezettudatos építő jellegű Közép-kelet-európai Környezetvédelmi és Civilizációs Játékot. A zöld színt az emberi életet éltető környezet, és a szív energiacsokrunk színeként éljük meg, mely a feltétel nélküli szeretetként termékenységet, gazdagságot, bőséget varázsol. Az ember ősi önértelmezéséhez tartozik, hogy egy kert közepén él. Így az élő természet megismerése, védelme, a vele való gondos együttélés az ember legalapvetőbb tevékenysége és felelőssége, mely során saját lelkét is legmélyebben megismerheti. A kapu világok közötti átjáró. Határa annak a kicsike világnak, amit lehetőségünk van személyes felelősséggel művelni, igazi otthonná tenni, de határa annak is, amelyik messze meghaladja lehetőségeinket, amibe kilépünk, vagy ami ellátogat hozzánk. Népművészetünk remeke, a székelykapuk dísze, a legsokszínűbben bontja ki a kapuk jelképrendszerét.

A természet egészéből kiinduló nevelési és oktatási programok elsődleges célja, hogy a gondolkozásmódunk középpontjába helyezze a teljes egy-éniséget (testi, lelki és szellemi szint) felölelő nevelést, oktatást, tanítást; a természetes élettel összehangolt egyetemes és örök érvényű tanítások jelenlétét, megélését és a tanulva tanítás / tanítva tanulás nemesítő folytonosságát az oktató részéről.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Minden tanulónak legyen egy fája tanulóvárosában A Rügyező hagyaték csapatának közösségépítő tevékenysége

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Wooden Ambulance a színpadon
A harmadik Wooden Ambulance-lemez elé - Interjú Goran Grubišićtyal Goran az első szerbiai vagy talán ex-YU térségbeli posztrockcsapat, az Ana Never egyik alapító ta...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
MONSTER MAGNET – LAST PATROL Mintha összebeszélt volna a Monster Magnet a Nine Inch Nailssel...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Case (soundofjapan.hu): fotó: Case (soundofjapan.hu)
Monster Magnet @ Club 202, Budapest „We are all here my friends...

1 Hozzászólás | Bővebben +
: Yoko Ono a hatvanas években
Beatlejuice A nyolcvanegy éves Yoko Ono Lennon köszöntése, avagy egy végzetes nap...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A lány, aki túl keveset tudott - Carrie (2013) A Stephen King-regények egyik alapköveként is elkönyvelt Carrie újabb feldolgozása...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mészáros Zita: Ez nem szerelem, csak mese Meglátni őt a trafikosnál, összenézni, és még ugyanolyan cigit is kérni felemelő érzés.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Könyvekről – röviden Könyvek rövid ismertetője

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Fish Stadion volt a megnyitóünnepség helyszíne
SZOCSI, TE DRÁGA! Oroszország felől többnyire politikai hírek érkeznek hozzánk...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Boldogság Érdekes, hogy miközben szinte mindannyian a boldogságra törekszünk...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Régen minden jobb volt (?) Tudod, hogy van ez...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
ATHEIST RAP, március 07., Clash Club, Szabadka Az Atheist Rap március 7-én, pénteken vendégszerepel a szabadkai Clash Clubban

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vajdasági est feb26-mar4 Szemezgetés a vajdasági műsorajánlókból

0 Hozzászólás | Bővebben +