Fotók: Vajda Emese

Újvidéken a Fórum épületében, egy kis irodában fiatalok dolgoznak: fiatalokért. Programokat szerveznek, bulikat rendeznek. Körutakon, előadásokat tartva és asztaloknál az utcán, íratkozásokkor karolják fel az egyetemistákat és a gólyákat. Fáradságot és idegszálakat nem kímélve. Lelkesen, kacagva. A Vajsagási Magyar Diák Szövetséget (röviden VaMaDiSz) próbáltam nagy vonalakban felvázolni nektek. Egy karját nyújtó szervezet az egyetemistákért. Egy családias csoport. Csupaszív társaság.
E szervezet néhány tagjával beszélgettem egy hűvöskés koraesti órán. Egy kerek asztalt körül. Arról, hogy kik is ŐK. De még mielőtt elkezdtük volna a beszélgetést, az alanyok tették fel nekem az első kérdést, hogy a jegyemet a Gólyabulira megvettem-e már. Mintha felkészültségemet ellenőrizték volna. Ami maximálisnak bizonyult, miután közöltem, hogy tizenhatodikként, az elsők között. Utána jöhettem is én. Elsőként Szabolcski Szabolcshoz fordultam. Mivel Sóti Attila fogmosás miatt késett a találkozóról.

Te mint az újvidéki iroda frissen megválasztott elnöke mesélj nekem a programjaitokról!

– 14-15 személy aktívan törekszik arra, hogy a kitűzött céljainkat véghez tudjuk vinni, itt Újvidéken. Az évet a Gólyabállal nyitjuk. Aminek a megszervezése kb. egy hónapnyi munkát jelent a tagoknak. 650 fős buliról beszélünk. A terembérlés, a hangosítás, az együttesek, a lemezlovasok, az ital beszerzése, a pultosok, a gardróbosok, a beléptetés, a biztonsági emberek, a rendőrség, a tűzoltók, a mentők felkeresése, szerződések megkötése zajlik az előmunkálatok során. Illetve az, hogy eljusson az információ a fiatalokhoz. Az aktivistáink ezen dolgoznak, illetve a média és a Facebook segítségét kérjük. Plakátolunk az egyetemeken, a Művészklubban.

Az a hír járja, hogy az idei Gólyabuli rendhagyó lesz. Miben nyilvánul ez meg?

– 16 év hagyományát bontottuk meg azzal, hogy megcseréltük a helyszíneket. Eddig a földszinti nagy teremben léptek fel az együttesek, és az emeleti kisebb teremben a lemezlovasok. Viszont az elmúlt két év tapasztalata azt mutatta, hogy a fenti programra nagyobb volt az érdeklődés, ezért döntöttünk úgy, hogy idén lent lépnek fel a lemezlovasok, fent pedig a zenekarok. A fellépőket a zenei munkásságuk alapján és az anyagi kereteinket figyelembe véve választottuk ki. Így hívhattuk meg a Sequence, a Phrenia és a Chameleon együtteseket. A lemezlovasoknál, Katapult DJ esetében, a mérvadó az volt, hogy a hangulatteremtő megjelenésük mellett szeretik őket, és megfizethetőek is. DJMartinez pedig egy feltörekvőben lévő lemezlovas. És ennek az újításnak köszönhetően telt házunk is lett.

Visszatérve a programjaitokhoz: a Gólyabuli után mibe/mikbe vágjátok a fejszétek?

– Következik a Felsőoktatási Tájékoztató Körút megszervezése, ami keretein belül értesítjük a vajdasági középiskolák negyedikeseit a továbbtanulás lehetőségeiről, itthon. Azután a Gólyafüzet, egy praktikus kis zsebkönyv megszerkesztése, amiben minden benne van, ami a Tájékoztató Körút hivatalos részéből kimaradt. Szórakozási, sportolási lehetőségek, tanácsok egyetemistáktól egyetemistáknak. Ezt követi az Egyetemista Játékok, májusban. Ahol ötfős egyetemista csapatok műveltségi, ügyességi játékokban mutathatják be rátermettségüket. Egymással vagy akár külföldi csapatokkal szemben. Az évet pedig a HelpMe programmal zárjuk, ami az Újvidékre érkező, itt felvételiző gyólyák útbaigazításából áll.

És mivel megékezett Sóti Attila, bocsánatot kérve, hogy késett, és a hidegtől pirospozsgás arccal, mielőtt felmelegedhetett volna, kérdésemet neki szegeztem: Hogy lettél a VaMaDiSz elnöke?

– Ez egy sok éves történet, aminek a végére most tettünk pontot. Volt nekünk egy szövetségi elnökünk, Saláta Zoltán, aki már kb. tíz éve vezette ezt a szervezetet. Nem azért, mert diktátor volt, hanem mert jól működött, és nem volt olyan, aki a helyébe lépjen. Itt ugye két tagszervezetről van szó (újvidéki és szabadkai), és kicsit a szerencse kérdése az, hogy milyen emberek csoportosulnak, és ezek után hogyan is tudnak együttműködni. Én már 5-6 éve vagyok a VaMaDiSzben. Négy éve vezettem az újvidéki irodát. Ez is, de az elnökség alapvetően fokozottan irgalmatlan nagy felelősséggel járó pozíció. Két diákirodát is működtetni teljesen olyan, mint egy céget vezetni. Papirológiával jár, fenntartási nehézségekkel. A nagy pénzeket meg kell teremteni ahhoz, hogy az emberek egyáltalán összeülhessenek, és beindulhassanak a munkafolyamatok. Nem nagyon volt olyan ember, aki ezt merte volna vállalni Zoli helyett. Kicsit én is hadakoztam ellene, mert félelmetes feladatnak tűnt.

Most így utólag hogyan emlékezel vissza arra az időszakra, amíg csak az újvidéki tagszervezet elnöke voltál? És milyen tanácsot adnál Szabinak mint utódodnak?

– Hát, nehezen indult. Döcögősen. Mert előtte nem ismertem meg minden lépcsőfokot. Nem voltam például koordinátor, nem tudtam, hogyan kell embereket összehangolni. Nehezen tudtam a konfliktusokat kezelni. Vagy azt, hogy hogyan is kell bánni a sok pénzzel. És megválasztásom után belecsöppentem mindebbe. Fura volt. Félelmetes. És fokozásként jött a Gólyabál, rá egy hétre. Életemben annyi pénzt még nem láttam, mint akkor, ott. Ettől azért mindjárt egy kicsit felnőttem.
Igazából Szabi esete más lesz, mert közösen fogunk vezetni. A barátság mellett most alakul ki egyfajta üzleti partnerség. A staféta átadásának időszaka ez. Ami neki sokkal jobban megy, mint nekem. Annak idején. Énrólam ilyen jó vélemények nem voltak a csapatban, mint Szabiról.

Egy kis kacagás után, megjegyezvén, hogy ez Szabinál is változhat, a témát afelé tereltem, ami egy egyetemistát érdekelhet: Hogyan is lehet tagosodni a VaMaDiSz-hez?

– Legtöbb esetben – válaszol Szabi – az emberek a tagoktól értesülnek a szövetségről, ismerőseiktől vagy a programjainkon keresztül. Én pincérkedtem egy Gólyabálon, és ott ismerkedtem meg a legtöbb személlyel a csoportból. De konkrétan egy barátomtól hallottam róluk. Eljöttem egy gyűlésre. És tetszett. Nyitottak voltak, és most is nyitottak vagyunk mindenki felé. A kritérium az, hogy egyetemista legyen.

És ennél a pontnál fordultam oda Kanyó Fruzsinához, akinek, mint új tagnak, értelemszerűen az első benyomásaira voltam kíváncsi.

– Kb. 1 éve, amikor első éves voltam, egy buszozás alkalmával megismerkedtem egy taggal, Oláh Csongorral, és ő beszélt nekem erről az egészről, láttam rajta a kedvet és a lelkességet, és amikor megkérdezte, hogy miért nem jövök el egy gyűlésre, hogy megnézzem, fekszik-e a dolog, boldogan beleegyeztem. De mivel ez elég későn volt, és a szervezés már nagyban folyt, nem tudtam volna csatlakozni a munkafolyamathoz. Így ez év októberétől társultam a csapathoz. Hú, az első élmény nagyon furcsa volt. Itt volt egy csomó ember, akik összeszokott társaságot képeznek, és jöttem én, a kis újonc, és belecsöppentem a munka tengerébe. Az elején elég félénken mertem bármit is hozzászólni a dolgokhoz, de a sok pozitív visszajelzés és bátorítás és az, hogy nyitottak voltak az ötleteimre, nagyon szimpatikussá tette ezt a kis világot.

Neked mint új tagnak mennyire kristályosodott ki a feladatod a munkálatok során?

– Tulajdonképpen jegyeket árultam. Közelebb állok az elsős és a fiatalabb generációkhoz, mint a többiek, és így talán nagy hasznomat vették. És abban is segítkeztem, hogy találjunk megfelelő zenekarokat. Igazából azt mondták nekem, hogy mivel még új tag vagyok, annyira nem szeretnének leterhelni nagy feladatokkal. De természetesen ha segítség kell a buli alatt, ugrok. Meg majd díszítek.

Fruzsi bájos zárómondata után már csak egy dolog érdekelt engem, hogy a sok munka után egy diákszövetség hogyan jutalmazza meg magát, és hogyan vezeti le a felesleges energiákat. De erre csak kuncogással és egy rövidke mondattal válaszoltak. ,,Mutathatunk fényképeket.” A fényképnézegetés ugyan elmaradt, de egy kicsit úgy éreztem, hogy én is belépési engedélyt kaptam a Világukba a beszélgetés során. Családias, jó kis társaság ez.

Képgaléria: