A Sikoly folyóirat Sziveri-számához

Karácsonyra meglepett egy Sikollyal. Régóta ígérte már, hogy megkapom, végül kivárta az ünnepélyes átadást. A folyóirat ezúttal megjelent tematikus száma eredetileg egy másik jeles eseményre, Sziveri János születésének hatvanadik évfordulójára készült. Már a borítóképnél elidőzök, arra gondolok, milyen hangulatban forgatná a lapszámot az ünnepelt, ha még közöttünk lehetne. Amennyiben hihetünk az összeállításban szereplő felmérésnek, néhányan most biztosan azt kérdezitek, ki is ez a fickó, és miért töltenek meg vele egy egész lapot. Vázolja hát fel röviden ő maga, Életregényem szinopszisa című művének egy részletével.

„Dióhéjban: bánáti/bánsági gyerek vagyok, akárcsak Bartók, vagy mondjuk Herczeg Ferenc. Nagybecskerek, ma Zrenjanin, mellett születtem, Muzslán, 1954-ben. A századelőn Nagybecskerek komoly magyar kultúrával rendelkezett. Itt közölte első írásait Fülep Lajos! Nekem persze ebből már semmi sem jutott. S bár szüleim ma is Muzslán élnek, én viszonylag korán elszármaztam onnan. Az általános iskola elvégzése után a Csontváry képeiről ismert Neretva menti Mosztárba mentem pilótaképző katonai gimnáziumba. A katonai szigor elől menekülni kellett, és a becskereki polgári gimnáziumban folytattam tanulmányaimat. Ott sem fogott sokáig a hely, s elmentem villanyszerelő inasnak. Ezt már befejeztem, bár igen nehezen, hiszen nem érdekelt engemet a villanyszerelés. Ekkor már közölte verseimet az Új Symposion, a Híd… Egy-két évet az újvidéki bölcsészkaron is lehallgattam, ahonnan Bori Imre riasztott el, aki 1978-ban vissza akarta vetetni tőlem a Sinkó-díjat, a Magyar Szó című napilapnak adott alkalmi kijelentésem miatt. Majd Pancsovára kerültem újságírónak, később pedig Újvidékre főszerkesztőnek, az Új Symposionhoz. Politikai okokból menesztettek. Ezután egzisztenciális mélypont következett. Temerinbe költöztem, majd – Csantavéren át! – Szabadkára, a színházhoz dramaturgnak. Bekalandoztam a Délvidéket, ám nemcsak tájait, hanem a szellem – szellemtelenség? – vidékeit is. Az ottani kultúra kellős közepéből zuhantam a margóra. Irodalmat szerveztem, éltem a bohémek életét, nyomorogtam, majd jött a súlyos betegség, a mérhetetlen testi szenvedés… Tájélményem kizárólag a Bánság: szikes, agyagos sík, a Bega folyó, és gyermekkorom gyöngyszeme – Lukácsfalva, Vajdaság legnagyobb halastavával s nagyapám gyönyörű gyümölcsösével. Ha időnként visszamegyek oda, alig is találok már valamit az egykori szépből, nem maradt egyéb, csak a szikes, agyagos sík, és néhány emléktöredék a fejemben.”

Vele van hát tele a friss Sikoly, érdemes beszerezni és átnyálazni, hiszen a költő versei mellett számos át-, szét- vagy emlékiratra és egyéb tanulmányra, esszére, vallomásra is bukkanhatunk. Ott van például Mák Ferenc írása, aki az 1970–80-as évekre emlékezve idézi fel a korabeli politikai helyzetet, felvázolja az akkori irodalmi törekvéseket, s történeteit a Symposion folyóirat és Sziveri alakja itatja át. Hasonló történeti áttekintést ad Pap (Peé) Tibor és Fenyvesi Ottó, előbbi egy véghez nem vitt rendszerváltásról és annak hatásairól, utóbbi pedig a kultúrpolitikai háttér felvázolásán túl a lázadó kamaszkorról, Újvidékről, zenéről és költészetről ír. Sándor Zoltán Sziveri politikai költészetének társadalmi hátterébe igyekszik betekintést nyújtani szövegével, Lábadi Lénárd geometriai formákat vizsgál a költő hermetikus költészetében, a Pintér Viktória–Ladányi István páros Sziveri Vajdaságon kívüli recepcióját veszi nagyító alá, Csányi Erzsébet tanulmányából pedig képet kapunk arról, hogy milyen mértékben foglalkoznak a Magyar Tanszék hallgatói a Sziveri-életművel.

Az értekezések sorát szépirodalmi betétek, Czirok Attila, Fenyvesi Ottó, N. Czirok Ferenc, Szabó Palócz Attila és Szögi Csaba versei, átiratai lazítják. A Kosztolányi Dezső Színház Az ember komédiája címmel előadást is készített, tovább éltetve a költő mítoszát; a lapszám utolsó szövegében többek között ennek keletkezéséről mesél a darab rendezője, Táborosi Margaréta.

Képgaléria: