Forrás: AdMe.ru
A tehetséges író élete hatalmas kockázattal jár az ember legsebezhetőbb pontja, vagyis a tudata számára. A sikerhez vezető út, akármilyen egyszerűnek is tűnik, szinte mindig telve van az ismeretlennel, tiltottal és meggondolatlansággal való kacérkodással.
Az AdMe.ru olyan lélekben nem teljesen egészséges írók listáját mutatja be, akik nemcsak nagyszerű irodalmi műveket adtak a világnak, de zseniális alkotói ihlettel látták el azt az elkövetkezendő évekre.
Hatodik páciens: Jean-Jacques Rousseau
Francia író, filozófus (1712–1778)
Diagnózis: Paranoia
Tünetek: Üldözési mánia
Betegségének története: Az író egyházzal és kormánnyal szembeni konfliktusa (1760-as évek eleje, az Emil, avagy a nevelésről kiadása után) eredményeképpen Rousseau kezdeti gyanakvása már-már beteges formát öltött. Úgy tűnt neki, hogy mindenhol összeesküvés veszi körül, ezért kóborló életmódot folytatott, és sehol nem töltött el hosszabb időt, feltételezve, hogy minden barátja és ismerőse gonosz tervet forral ellene, vagy gyanúsítja őt valamivel. Egy alkalommal Rousseau kitalálta, hogy a vár lakói, amelyben vendégeskedett, az egyik szolga megmérgezésével vádolják, ezért annak boncolását követelte.
Világra hagyományozott eszmei öröksége: Pedagógiai újítás. A modern nevelési tankönyvek több pontban ismétlik az Emilt: a megtorló nevelési módszer felcserélésére Rousseau az ösztönzés és gyengédség módszerét ajánlotta; úgy vélte, hogy a gyereket fel kell szabadítani a száraz tények mechanikus ismétlése alól, és mindent élő példákon kell neki elmagyarázni egészen addig, amíg a gyerek pszichikailag kész lesz az új információ befogadására; Rousseau a neveléstudomány feladatának a természet által adott tehetség fejlesztését tekintette, nem pedig a személyiség korrekcióját. Új irodalmi hőstípus és új irodalmi irányzatok. Rousseau fantáziájának szülötte a panaszos vadóc megalkotása is, akit az ész helyett az érzelmek (de a magas erkölcsiség érzelmei) vezérelnek, és amely tovább fejlődik a szentimentalizmus és romantika keretein belül. A demokratikus állam eszméje, amely egyenesen következik a Társadalmi szerződés című munkájából. A forradalom eszméje (éppen Rousseau műveiből merítettek ihletet a harcosok a francia forradalom ideológiájához; Rousseau maga, mily ellentmondásos, soha nem volt pártolója az ilyen radikális intézkedéseknek).
Hetedik páciens: Nyikolaj Gogol
Orosz író (1809–1852)
Diagnózis: Skizofrénia, időszakos pszichózis
Tünetek: Hallucinációs képi élmények és hangok; apátiás periódusok és csökkentett ingerlékenységi állapot (egészen a teljes mozdulatlanságig és a külső ingerekre való reagálás képtelenségéig), amely idegrohamokkal váltakozott; depressziós állapot; erős hipochondria (az író meg volt győződve arról, hogy a testében minden szerv valamiféleképpen felcserélődött, a gyomra „felfordulva” helyezkedik el benne); klausztrofóbia.
Betegségének története: A skizofrénia különböző formái egészen élete végiéig kísérték Gogolt, de betegsége életének utolsó évében szemmel láthatóan előrehaladottá vált. 1852. január 26-án közeli barátjának nővére, Jekatyerina Mihajlovna Homjakova hastífuszban hunyt el, és ez a halál okozta az író életének legerősebb hipochondriás rohamát. Gogol szüntelen imádkozásba merült, gyakorlatilag az ételt is visszautasította; gyengeségre és rossz közérzetre panaszkodott, és azt állította, hogy halálos beteg, holott az orvosok enyhe gyomorrontáson kívül semmilyen betegséget nem diagnosztizáltak nála. A február 11-e és 12-e közötti éjjelen az író elégette kéziratait, további állapota pedig folyamatosan romlott. Gyógykezelése (nem túl professzionális: pióca az orrlyukakra, hideg lepedőbe bugyolálás, fejének jéghideg vízbe mártása) nem járt pozitív eredményekkel. 1852-ben az író elhunyt. Halálának valódi oka mind a mai napig ismeretlen, ugyanakkor az a legvalószínűbb, hogy Gogol egyszerűen eljutott a teljes fizikai és idegkimerülés állapotáig – nem kizárt, hogy a pszichiáter időben nyújtott segítsége megmenthette volna az életét.
Világra hagyományozott eszmei öröksége: Különleges szeretet a kisember iránt (nyárspolgár), amely félig az undor, félig a sajnálat irányába húz. Hihetetlen pontossággal eltalált, jellegzetes orosz ismertetőjegyek teljes tárháza. Gogol jó néhány szerepmodellt kidolgozott (a legnagyszerűbbek a Holt lelkek szereplői), amelyek manapság is aktuálisak.
Nyolcadik páciens: Guy de Maupassant
Francia író (1850–1893)
Diagnózis: Előrehaladott agyi paralízis
Tünetek: Hipochondria, szuicid hajlam, dührohamok, lázálmok, hallucináció
Betegségének története: Guy de Maupassant egész életében hipochondriától szenvedett: félt attól, hogy meg fog őrülni. 1884-től Maupassant-nál gyakori idegrohamok és hallucinációk kezdődtek. A szélsőséges idegroham állapotában kétszer is megkísérelt végezni magával (először revolver segítségével, másodszor papírvágó kést használva, de mindkét próbálkozás sikertelen volt). 1891-ben az írót dr. Blanche klinikáján helyezték el Passyban, ahol egészen élete végéig öntudatlan állapotban élt.
Világra hagyományozott eszmei öröksége: Fiziologizmus és naturalizmus (beleértve az erotikát is) az irodalomban. Lankadatlan harc szükségessége a lelketlen fogyasztói társadalommal szemben.
Kilencedik páciens: Virginia Woolf
Angol írónő (1882–1941)
Diagnózis: Depresszió, hallucináció, rémálmok
Tünetek: A mély depresszió állapotában Virginia arra panaszkodott, hogy egész idő alatt a „ókori Görögország olajfáin ülő madarak hangját hallja”. Gyakran és hosszú ideig nem tudott dolgozni az álmatlanság és a rémálmok miatt. Gyerekkorától fogva szuicid hajlam mutatkozott nála.
Betegségének története: Amikor Virginia betöltötte a tizenharmadik életévét, a házban vendégeskedő unokatestvérei megkíséreltek erőszakot tenni rajta. Ez az élmény megalapozta Virginia egy életen át tartó gyűlöletét a férfiakkal és a velük folytatott fizikai kontaktussal szemben. Nem sokkal ezután édesanyja hirtelen tüdőgyulladásban hunyt el.
Az ideges, érzékeny lány kétségbeesésében megpróbált végezni magával. Megmentették, de a mély depresszió tartósan az élete részévé vált. A pszichológiai zavar erős rohama 1904-ben, édesapja halála után érte el a fiatal Virginiát.
Virginia Woolf emocionálisan túlfűtött levelei és művei az írónő nem tradicionális szexuális orientációjára engednek következtetni, ugyanakkor ez nem ilyen egyszerű. A gyermekkorában a férfiakkal és azok közösségével átélt tragédia és félelem eredményeképp a nőkbe szeretett bele, de emellett arra is törekedett, hogy elejét vegye mindenféle érintkezésnek – nem tűrte el az ölelést, még a kézfogást sem. Az 29 évesen Leonard Woolffal házasságot kötő írónő (méghozzá ezt a házasságot példaértékűnek tartják a hitvesi odaadás és érzelmi támogatás szempontjából) így nem tudott házastársi kapcsolatba lépni férjével.
Az 1941-es év eleji éjszakai londoni bombázás elpusztította az írónő házát, leégett a könyvtár, és majdnem odaveszett szeretett férje is – mindez tönkretette Virginia idegrendszerét, ezért az orvosok pszichiátriai klinikára küldték kezelésre. Nem akarván, hogy férje élete hátralévő részét egy elmebajos nőről való gondoskodással töltse, 1941. március 28-án végrehajtotta azt, amiről soha, egyetlen művében sem írt, sőt soha nem is próbálkozott meg vele – öngyilkos lett az Ouse folyóba vetve magát.
Világra hagyományozott eszmei öröksége: Újító tevékenysége a múló világ hiábavalóságának leírásában, a hősök belső világának ábrázolásában, az egyéni felfogás számtalan útjában rejlik, mellyel az írónő beírta magát az irodalmi aranykorba, és elragadtatásra késztette számos kortársát. Tolsztoj igaz tanítványaként megalkotta és tökélyre fejlesztette a „belső monológot” az angol prózában.
Tizedik páciens: Szergej Jeszenyin
Orosz költő (1895–1925)
Diagnózis: Bipoláris affektív zavar
Tünetek: Üldözési mánia, hirtelen kitörő dührohamok, nem adekvát viselkedés (a költő mások szeme láttára zúzott össze bútorokat, tükröket és edényeket, sértő dolgokat kiabált). A jeszenyini elborulás néhány esetéről Anatolij Marienhof visszaemlékezéseiben olvashatunk.
Betegségének története: A gyakran ismétlődő mániás depressziós pszichózisai miatt, amelyet rendszerint a túlzott alkoholfogyasztás váltott ki, Jeszenyin gyakran vett részt gyógykezelésekben francia- és oroszországi pszichoneurológiai klinikákon. A gyógykezelés sajnos nem járt pozitív eredménnyel: egy hónappal a Gannuskin professzor klinikájáról való elbocsátás után Jeszenyin végzett magával a leningrádi Angleterre vendéglőben.
Világra hagyományozott eszmei öröksége: Új intonáció a költészetben. Jeszenyin könnyekkel és szomorúsággal, a falu és a falusiak iránti szeretetével (nem stilisztikai, hanem ideológiai követői a falusi próza képviselői) új stilisztikai normát alkotott. Jeszenyin, aki sokat dolgozott a városi huligándalok műfajának megalkotásán, lényegében a modern orosz sanzon kánonját hívta életre.
Az első rész itt olvasható.
0 Hozzászólás
Szólj hozzá