: Bronsons
Bronsons

KanizsAnderground

: Bronsons
Bronsons

Fotók: Bernáth Tamás

Nyilvános házibuli egy magyarkanizsai pincében a Bronsons, az Umreti fit, az Ana Never és a Szikes ideiglenes hajlékában

– Muszáj most ide neked elmenned, fiam? – kérdi tőlem édesanyám húsvét nagyszombatján, Óbecsén este nyolckor, amikor már felvittem arcomra a Pitralont. – Miért kell neked mindig menned valahova? – folytatja. – Édesanyám, megyek közönséget építeni! – mondom drámai pátosszal. Mert így lesz egyszer közösség – megszólal bennem a politikus. Majd így folytatja az idealista: – Anyu, néha le kell menni, hogy magasra tudjunk emelkedni. És a hang képtelen abbahagyni. Hogy dohosak és füstösek legyünk! Az igazi dolgok néha a föld alatt történnek. Míg csukom be a nagy zöld kaput, ennyi hagyja el a számat: Ó, igen! Bepárásodik szemem. A háttérben angyalok kürtszója kísér utunkra, hogy odaérjünk a kanizsai pincébe.

Kanizsán járunk. Magyarkanizsán. Húsvét nagyszombatján a föld alatt, egy tágas pincében, ahol rögtön első benyomásra, a doh első szippantásával az válik nyilvánvalóvá, hogy kijárna már ennek a helynek egy friss meszelés. A tüdőt biztos megterhelné, ha itt kéne élni, de csak egy estére válik családiassá a környezet. Annyira családias, hogy étel is van zenével, hacacáré, s vannak házi szabályok, amelyekhez tartani is kell magunkat. De nem fáj. Illendő este kilencig odaérni, mert zárják a kapukat. Italmérés nincs, mindenki hozza kedvenc bádogbögréjét, termoszát, azokban pedig italát. Az udvaron sem annyira ajánlatos kinn lenni, mert zavarhatjuk a szomszédok húsvéti nyugalmát. Dohányozni csak az előcsarnokban lehet, és nem a koncertfülkében, azaz a próbateremben. A vega hagymás bab is már megfőtt (a pincén kívül) a bográcsban. Szó szerint beleütközök. Természetesen a zenekaroknak készült, de az est vége felé az éhesebb vendégek is ehetnek belőle. A belépő támogatói jegy, amivel az együttesek útiköltségét fedjük. A kb. nyolcvanfős közönség tagjai nagyjából mind ismerik egymást, többéves jó barátok. A jókedv, ahogy a cigi füstje és a soha meg nem szűnő eszmefuttatások is, megtöltik a termet. Olyan hely ez, ahol a Smoki és a konnotáció egy mondatban kényelmesen megfér. Emberek ülnek, emberek állnak, mindenki jól érzi magát, és boldog, mert dobog.

Természetesen volt egy kis zenei apropója is, hogy ez a sok-sok barát a nagyszombatot ezen a helyen töltse. Este tíz után kicsivel a pince évek óta próbateremnek felszentelt egérlyuknyi helyiségében egy bajmoki trió, a Bronsons belecsapott zenéjébe. A próbateremről annyit, hogy akármennyire is kicsinek tűnik a helyiség, alkalomról alkalomra a fizikai törvényeket annál erőteljesebben megbontó tértágító lehetőségeit bizonyítja. A Bronsonsról pedig annyit, hogy felkészülten jöttek, izomból lenyomták saját dalaikat, amiért külön elismerés és tisztelet jár, hogy nem holmi feldolgozásokkal próbálnak közönséget szerezni. Zenéjük kellemes amerikai rock, röviden grunge (olvasd: grandzs-dzs-dzs). Sokszor a Nirvanát juttatták eszembe, majd a Pearl Jamet, majd megint a Nirvanát és így tovább. És ez pozitív kritika. A koncert után hallottam a Tankcsapda hasonlatot is, de én attól elzárkóznék. A csapat, amikor lejátszotta a repertoárját, egy lelkes visszázás után mivel is zárt volna, mint a Schoollal a Nirvanától.

Umreti fit

Umreti fit

Ezután jött a szegedi, szerb szövegekkel operáló Umreti fit zenekar. A stílus a szó legnemesebb értelmében punk. A kiállás, a buligenerálás, a pici kis hangya dallamok mind-mind punk. Vidám punk. A zentai születésű Farkas Tamásnak köszönhetően működnek a szövegek szerbül. Az énekes első látásra amolyan hipszter művészlélek forma, akiről lerí, hogy szereti az európai filmeket, húsz percen keresztül képes egy festmény előtt állni, és szabadidejében fotózgat, meg tanyákra jár koncertekre. Na most, különös ismertetőjegyei koncert közben: közönségbe ugrálás, közönségbe futás, közönség arcába kiabálás, közönséget táncba rántás, padlóra borulás, padlón éneklés, faltól falig pattogás, megőrülés, meghalás. Az együttes tagjai sem jámbor lelkek ilyenkor. Hangszerük kicsit megköti őket, de mondjuk a dobos srác kivette pergőjét, és a spontán kicsi a rakás hegyre ráugrott hangszerével, és ott püfölte azt. Bárány szellemem az elején még azt gondolta, hogy majd csupán végignézi ezt a kis koncertet, de 4 perc 44 másodperc után már benn voltam a táncforgatagban, és egyre jobban éreztem magam. Remek koncert volt. A térdeim meg lehet, tíz év múlva mesélnek, hogy nekik ez hogy is esett.

Ana Never

Ana Never

Jöhetett egy kis felfrissülés, majd átszellemülés. A szabadkai Ana Nevert sokan már úgy várták, mint egy jó papot, azt a bizonyos lelki fröccsöt, a pszichiátert, a fényt az égből. Mert valljuk be, koncertjeik alkalmával valahol képesek is súrolni ezeket a magasságokat, és ezt a merő következtetést a közönségben szereplő becsukott szemek arányából merem levonni. Állva alvó emberek közönsége! – mondaná talán egy fotó, de lehet, azon a fotón keresztül is kifolyna az Ana Never zenéje. Az Ana Never lelki implóziókig vezető meditatív zenéje után nehezebb feladat volt visszaállni a magyarkanizsai Szikes zsíros hangzásvilágába. A két banda sorrendjét talán megcseréltem volna. Az instrumentális zenekar, a Szikes nagyjából olyan hangzást művel, amit stoner rocknak lehet elnevezni. Tehát elég csak elképzelni egy disznóvágást a bánáti homokpuszta közepén 35 fokban egy jófajta tollkabátban. Meglepetésemre vissza tudtak billenteni a mozgékonyabb lelkek világába. Amíg az Umreti fit kellemesen és barátságosan bepörgetett mindenkit, itt már néhol egy 47-es lábú fiatalember lelkes örömujjongásával kellett megküzdeni a négyzetméterekben limitált koncertszobában. Magas ember, nagy láb, nagy öröm. Dióhéjban: várom a következő Szikes-koncertet, remélhetőleg egy tanyán, kint a szabadban, akár egy szikes közepén, 35 fokban, tollkabátban.

Szikes

Szikes

Nem tudom, mennyire tetszett volna ez az est egy ilyen összejövetelektől teljesen idegen embernek. Kíváncsi lennék rá, de azt leszögezhetjük, hogy négy teljesen különböző zenekart hallgattunk, és egy reprezentatív keresztmetszetét annak, mit lehet kihozni az erősített gitárokból, a hagymás babból és pár jó barát összefogásából. A dohos, omladozó falú pince nagyszombaton megtelt élettel. Újjászületett. Feltámadt.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Borítóterv: Berkes Miklós
Címoldal: tajfu.deviantart.com
Hátsó borító: Oláh Dóri
Becsén ünnepel a virgonc hetvenéves! Már-már feladtam volna az idei tavasszal kapcsolatos reményeimet, amikor eszembe jutott: két hétv...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A hallgatóság, középen Áronnal
Akik nem „szúrták el” Őszödön Délvidéki egyetemisták Gyurcsány helyén – de nem a nyomában

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Bronsons
KanizsAnderground Nyilvános házibuli egy magyarkanizsai pincében a Bronsons, az Umreti fit, az Ana Never és a Szike...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Kormányos Márk
Elektronikus zene vs. minden más „…a tulajdonosok nem élnek a lehetőséggel és a felelősséggel (!), hogy egy adott közösség zenei í...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
VOLT: Az első a sorban Ha nyár, akkor fesztiválok, ha pedig fesztiválok, akkor (legalábbis a nagyok közül Magyarországon...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Joey Ramone, az ikon
Sheena és a szeretője Találkozás egy New York-i lepukkant csehóban, avagy harsány emlékezés Joey Ramone-ra halálának ti...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Quentin Tarantino
Kutyaszorítóban – „A” Tarantino-film Nyitójelenet: Mr. Brown osztja az észt (részlet)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Teljesség felé Tanfolyamot vezeti: KATHARINA SEYFERTH - 2015. június 22- 27. - Kelebián, Vajdaság, Szerbia

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Petőfi fújta el a gyertyákat a tortán A költészet napján egy nem mindennapi ajándékkal lepte meg a közönséget a kArc-irodalmi kávéház.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A vajdasági értelmiség sikolt, de nem kiált Elolvastam a Sikoly című vajdasági irodalmi és művészeti folyóirat tavalyi őszi–téli számát.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A tökéletlenség tökéletessége
Sporhetsztori 6. Hatodik rész – Taste the waste

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sweatshop: halálos divat Tavaly áprilisban forgatták azt az öt részből álló norvég valóságshow-t, amely a Sweatshop címet ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levelek Japánból 15. 15. rész - Egy japán doktori képzésről

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Lengyel blues pszichedélia Szabadkán Jön a Wovoka! - 2015.05.06.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Gazda Albert
Gazda Albert Magyarkanizsán A magyarországi elektronikus sajtó egyik legtöbbet idézett, meghatározó alakja első ízben lesz ve...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
25 éves a Mediawave! Negyedszázados fennállását ünnepli idén a Mediawave

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est ápr15-máj5 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Talpalatnyi vizet Szabadkának Egyszer hallottam egy érdekes felvetést, mely szerint a ’80-as és ’90-es években azért volt annyi...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kocsma neve természetesen Delirium Tremens
Időutazások a képregények történetében A blogszférába révedve – Az összefüggések nyomában

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sugárpehely Vajon eshet-e sugárban a hó, illetve süthet-e a nap pelyhekben?

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
KSZFV. Zenta. Minden nagy dologra rá kell hangolódnia az embernek. Sokunk életében a KMV nagy dolog.

0 Hozzászólás | Bővebben +