:

Német idealizmustól halálos az iram

:

(Furious 7)

Kell a filmbe 8-9 főszereplő, a csapat, akik közül a férfiak mind tenyésztett alfahímek, kivéve az egyiküket, mert a producerek jól tudják, hogy minden csapatba kell egy mókamester is, nők is kellenek, akik kivétel nélkül legyenek bombázók. Ezenkívül szükség van még nagyon spéci verdákra, sok fegyverre, gyors kameramozgásokra és rövid vágásokra. Ha ezen komponensek mindegyike rendelkezésünkre áll, akkor biztosak lehetünk benne, hogy rengetegen jegyet fognak váltani a több mint kétórás videoklipünkre. Azt már csak a szerencsének köszönhetjük, ha az egyik főszereplőnk éppen autóbalesetben hal meg röviddel a premier előtt. Úristen, mennyi fogunk mi evvel kaszálni! Az a sok paraszt úgy fogja érezni, mintha a kiskutyája döglött volna meg. Paul Walker minden suhogó bőrkabát házi kedvence volt, ha ezt nem fogják zabálni, akkor semmit!

Csak vicceltem, persze. A fent leírtak csupán színtiszta irónia. Minőségi, maradandó alkotásról van itt szó, amitől fényévnyi távolságra van a hatásvadászat és az autós pornó fogalma. Valójában mélyenszántó gondolatok egész sorát zúdították a nézők homloklebenyébe. Szellemi bravúrokban és a klasszikus filozófiát kortárs formában tolmácsoló gondolatokban annyira bővelkedik ez a film, hogy a megtekintése után többnapos kutatómunkára és könyvtárban töltött órára volt szükségem, hogy elemi és közérthető formában tolmácsolni tudjak néhányat. Íme a film három legerősebb jelenete és annak visszafejtése társadalompszichológiai és filozófiai vonatkozásban:

1.

Vin Diesel és csapata egy felhőkarcoló tetejéről lopnak el egy autót, de mivel kutyaszorítóba kerülnek, csak úgy tudják lenyúlni a verdát és a benne lévő spéci chipet, ha az épület üvegfalát átszakítják, aztán a kocsival bezuhannak a szomszédos toronyba, majd onnan a következőbe. Mivel nincs negyedik torony, kénytelenek a harmadikban gyorsan kikapni a szupertitkos infókat rejtő USB-t a verdából, kiugrani az autóból, ami kizuhan az épületből, és ripityára törik. Ekkor a néző átérezheti a katarzist, és ebben a magasztos pillanatban a kamera Vin Dieselre közelít, aki zilálva ezt mondja: „Ahogyan elpusztíthatatlan a lélek, ugyanúgy elpusztíthatatlan maga az állat is, habár gépezete részlegesen gyakran tönkremegy, és szerves burkát ledobva újat ölt helyette.”

Igen, először én sem hittem el. Vin Diesel valóban Leibnizet idézte! Azt a Gottfried Wilhelm Leibnizet, aki a ma már minden tudományterületet átható matematikai logika megalapozója volt. Leibniz, mint tudjuk, racionalista felfogású filozófiai tanításait a szubsztancia fogalmára alapozta, ezt szimbolizálja tehát a filmben a hatalmas felhőkarcoló és a modern kor egyik legértékesebb matériája, a sportkocsi. A film készítői evvel is üzenni kívántak a tömegeknek, mondván, az univerzum valójában „egy”, akárhogy robbantjuk, törjük is az általunk észlelt világot, az nem veszítheti el soha önnön elemi formáit.

2.

Dwayne „The Rock” Johnson begipszelve fekszik a kórházban, de amikor a tévében látja, hogy barátai bajban vannak, letépi magáról a gipszet, elköt egy mentőautót, amivel később nekivezet egy drónnak. A drón az alagútban üldözte társait, ő pedig a felüljáróról érkezik, átszakítja a korlátot, és a levegőben szedi le a repülő robotot. A robbanás következtében legalább tízen meghalnak, harmincan könnyen, kilencen súlyosan megsebesülnek, Dwayne „The Rock” Johnson viszont előmászik a roncsok közül, megropogtatja a törött csontjait, és már megy is a dolgára. A lángok és a füst csak lassan takarják ki az arcát, a néző kőkemény beszólást vár az igazságosztótól, ő azonban nem beszél, csupán megcsókolja a pólóját, amin Szókratész arcképe és neve látható.

Furious 7

Hát persze, Szókratész! Az ókori görög filozófus, akinek nemcsak a munkássága időszerű még ma is, hanem mint ember is nagy tiszteletnek örvendett. Köztudott, hogy filantrópiája igencsak elütött Periklész és társai kigondolt humanizmusától, mindig alkalmazkodott a köznéphez, nem munkált benne bántó szándék, nevezetes utolsó szavai is erről tanúskodnak: „Áldozzatok kakast Aszklépiosznak!” „The Rock” Johnson tehát evvel a gesztusával tisztelgett nagy példaképe, Szókratész előtt, ugyanis nem csupán kakast, hanem emberi életeket, egy mentőkocsit és egy drónt is feláldozott a nagy humanista emlékére.

3.

A film zárójelenetében Paul Walker és Vin Diesel pöpec járgányaikban megállnak egymás mellett, keményen, de mégis barátságosan egymás szemébe néznek, hogy aztán ráadhassák a gázt, és csak menjenek bele a vak világba. Az autók süvítenek, majd madártávlatból láthatjuk, ahogy a két kocsi egy darabig párhuzamosan szeli az aszfaltot, mígnem Paul Walker elkanyarodik a messzi távolba, ahova már nem követi őt országos cimborája. A fenti látószögből tisztán kivehető, hogy ahol már csak Walker kocsija veret az autóúton, ott a betonút és a mellékút találkozási pontjánál egy nagy K betű lesz kivehető. Majd a film legutolsó kockája következik: a való életben szerencsétlenül elhunyt Walker képe, ami alá búcsú gyanánt egy Immanuel Kant-idézetet választottak az alkotók: „Ha viszont egészen elhagyjuk a természetet, vagy ha a benne fellelhető összefüggést követve túllépünk minden lehetséges tapasztalaton – tehát puszta eszmékbe merülünk –, akkor nem állíthatjuk, hogy a tárgy felfoghatatlan számunkra, és a dolgok természete megoldhatatlan feladatokat állít elénk.”

Ehhez nincs mit hozzáfűznöm. Kant neve ismert és magáért beszél. Legalább olyan ütős brand, mint a Halálosabb iramban. A párhuzam érthető, a művészi elgondolás méltó. A film tudja kommunikálni azt, hogy a tolvajtempó izgalmas adrenalinfröccs, de a belső utak fontosságának a nyomába sem ér.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Exit 2015. Pétervárad, Újvidék, július 9-12.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
15 éves jubileumi Nightbreed fesztivál Ecsegfalván Ecsegfalva idén 15 éves nosztalgiában fog fürödni

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Brutal Assault 20. Augusztus 5-8, Jaromer, Csehország

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Naná, hogy megtartom!
Kóbor lelkek az erdők mélyén, összhangban a világegyetemmel Beszélgetés Negruval egy kocsmaasztal mellett

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Sikoly
Sikoly a Kontaktzónában Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke egy rendezvénys...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Versposztolás a GITTEGYLET-tel a költészet napján 2015. április 11-én József Attila születésének immár századik évfordulójára ébredtünk.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Maratont (csak) pálinkával! Idén több téren is különlegességekkel szolgált az immáron 38. alkalommal megrendezett Tarcal-hegy...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levelek Japánból 16. 16. rész - Szilvafavirágzás a Tsukuba-hegyen

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Irigység Az irigység azt jelenti, hogy valami olyasmit akarunk megszerezni magunknak, ami valaki másnak me...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Tengergyümölcsei-saláta
Sporhetsztori 7. Hetedik rész – A l’amour, a grappa és a Trofie

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est máj6-19 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Társadalomkritika Mi alkotjuk a társadalmat magunk körül. Mi vagyunk a teremtői és a rombolói is egyben.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Az ősz szakáll mint védjegy
Pszichoanalízis és álomfejtés A tudattalanná váló emlékek nyomában, avagy tisztelgés Sigmund Freud emléke előtt születésének sz...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Élni, túlélni Talán egy napot? Egy életet? Pár órát? Mit?

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Sári és a KMV-zine
Tavaszt hozó KáeMV é(n) Hogyan is tudná az ember lánya néhány ezer karakterbe beletuszkolni, hogy mi is az a KMV?

0 Hozzászólás | Bővebben +