Névadója halálának évfordulóján látta vendégül a topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár a hazalátogató Fenyvesi Ottó költőt, akivel az intézmény igazgatója, Náray Éva beszélgetett.

A költő jóízűen kezdett mesélni, s a közönség bepillanthatott Topolyán töltött gyerek- és ifjúkorába, újvidéki egyetemi éveibe, első szárnypróbálgatásairól, az Új és Ex Symposionról, művészeti élményeiről, zenéről is beszélt, s természetesen a kortársakkal átélt közös élmények sem maradtak ki.

A kérdésre, hogy mennyire érzi magát még topolyainak, elmondta, az ember életében nagyon fontos, hogy honnan jött. Kifejtette, hatévesen került Gunarasról Topolyára, s attól kezdve minden ehhez a városhoz kötötte, ugyanakkor a nagyszülei és rokonsága révén gunarasi léte sem szűnt meg. Mesélt a gyerekkori focimeccsekről, majd az irodalommal, művészettel való megismerkedéséről. Az irodalomtól viszonylag sokáig távol tartotta magát, inkább képzőművész akart lenni, habár eljárt azokra az irodalmi-művészeti estekre, amelyeket Tóth Ferenc Rés címmel havonta két-három alkalommal szervezett a könyvtárban, s gimnazistaként itt ismerkedett meg testközelből is írókkal, művészekkel. Később pedig ők maguk szerveztek ilyen esteket.

Mint mondta, a közösség volt számára a legfontosabb mind Topolyán, mind pedig Újvidéken, ahol szintén nagyon jó társaságba került, és tovább tudott fejlődni. Meghatározónak vallja a topolyai éveit, és hangsúlyozta, a város gimnáziumának tanári kara is kiváló emberekből, művészekből, írókból állt, s a közös érdeklődésű fiatalokkal is gyakran gyűltek össze megtárgyalni a művészet, és néha a közélet dolgait.

Természetesen mesélt Sziveri Jánossal fenntartott barátságáról is. Egész fiatalon ismerkedtek meg, s mindketten képzőművészek akartak lenni. Pár vajdasági fiatallal együtt vettek részt a mártélyi nemzetközi ifjúsági művésztelepen is, amely meghatározó volt a barátságuk szempontjából. Még olyan apró műhelytitkot is elárult, hogy Sziverivel azért írtak hosszú verseket, mert sorszám után fizettek értük.

Fenyvesi első képzőművészi megnyilatkozása egyébként egy gimnáziumi színdarab díszletének az elkészítése volt. Ez irányú kibontakozásában jelentős szerepet játszott Ács József, aki a Magyar Szóban vezetett rovatot Képzőművészeti levelező iskola címmel, ahol arra biztatta a fiatal képzőművészeket, hogy küldjék be munkáikat, ő pedig véleményezte, kielemezte őket, s „kicsit belemagyarázta a művészetet is”, ezekre az impulzusokra pedig nagy szükségük volt, magyarázta Fenyvesi.

Az újvidéki Magyar Tanszékre kerülvén Fenyvesi belecsöppent az Új Symposion körébe is, s a tanszéken kapta a legjobb útravalót is Utasi Csaba József Attila-kurzusán: kritikusan kell szemlélni mindent, hiszen még a legnagyobbak sem írtak tökéletes verseket, mindenben lehet egy kis gubancot találni.

Zenei kalandozásairól is szó esett: szerkesztette az Újvidéki Rádió zenei műsorát, majd a Képes Ifiben volt rockzenei rovata. Elmondása szerint még Magyarországon is az ő rovatából értesültek az új zenei fejleményekről, akkor ugyanis még ott is kapható volt lapunk.

A Forum Könyvkiadónál a közelmúltban jelent meg a Masírozó angyalok című kötet, amelybe 52 magyar, szerb és horvát író, költő írt Fenyvesi hatvanadik születésnapja alkalmából.

Mintegy végszóként, s talán útravalóul is, megjegyezte, fontos, hogy arról a közösségről írjunk, amelynek a tagjai voltunk, illetve vagyunk, ugyanis azáltal, hogy a régiekről megemlékezünk, mi is többek leszünk.

Képgaléria: