:

1. rész: Korai utak

:

(Dokumentarista gonzóregény)

Valamikor a kétezres évek elején vettem először a kezembe a Képes Ifit, és ing. Ekszerovits Szög drognaplója azonnal magára vonta a figyelmemet bátorságával, szókimondásával. Az Utazásaim volt az, ami ráébresztett, hogy mindig minden problémáról (már ha ezt egyáltalán tekinthetjük problémának) beszélnünk kell, mert csak így tudjuk megérteni és megoldani. Most, amikor lapunk hetvenedik életévét ünnepli a Magyar Szó és a Forum Könyvkiadó úgy döntött, könyv formájában is kiadja ezen utazásokat. A kötet megjelenés előtt áll, mi pedig az elkövetkezőkben részleteket közlünk belőle (minden számban egy-egy fejezet több részletét), és a látszat kedvéért az álnevet is megtartjuk.

 

„Szeretem az éjszakát. Minden olyan hideg. Szeretem a hideget, hiszen én magam is dermesztően hideg vagyok. Én egy jégtábla vagyok. Hihi. Egyedül vagyok. Csak itt benn lakik néha valaki, de hallgat.

Vagy némán sikolt inkább?

Nem tudom.

Milyen jó nekem!

Megőrültem.”

 

(Sz. Cs. – Az utolsó felvonás)

 

„Minden nyomasztó. Rettegek a többiektől. Az arcok, a mosolyok elborzasztanak. Mindenki vidám. Nem értem. Nem akarom őket látni. Félek tőlük. Ha csak tehetem, a szobámban kuporgok egyedül. A mosdóba vizelek. Félek magamtól. Gyakran támad olyan érzésem, hogy ölni, elpusztítani őket sorban. Szétlőni mindnek a fejét. Ez talán segítene. Zavarnak az arcok. El akarok innen menni. Istenem, mutasd meg az utat! Nagyon félek itt egyedül. Félek maradni, és félek elmenni. Mit tegyek?

Kedves doktor úr, én teljes hét éven keresztül gyötörtem a szervezetemet minden elképzelhető szerrel, ami a kezem ügyébe akadt. Úgyhogy egyáltalán nem csodálkozom a jelenlegi állapotomon. Lassan három hónapja tiszta vagyok, és nem mondom, hogy jobb így. Nem jobb, nehezebb. De egyrészt megijedtem, másrészt elegem van a menekülésből, tehát megállok önmagam előtt, és ha kell, leszámolunk. Lehet, hogy még béna vagyok, de a mankókat eldobtam, tűzre velük...

És most egy-két szó arról a hét évről. Azokban az években manipuláltam az agyamat, amikor a személyiség a legjobban fejlődik. (Ezért is nem tudom most igazán, ki vagyok, hol vagyok.) Tizenöttől huszonkét éves koromig. Kerek hét év. Kezdődött minden az alkohollal. Kamaszkor, vagányság, egyre több ital, mígnem azon vettem észre magam, hogy megszokássá vált az ivás. Nem, fizikai függőség, azt hiszem, soha nem alakult ki, de pszichikai annál inkább. Ez volt a kezdet. Aztán szépen sorjáztak a dolgok. Dohányzás. Ez még rendben. Inhaláltam ragasztót, majd benzint. A benzin ugyanolyan hatásos, és egyszerűbb a kezelése. Aztán az alkohol-gyógyszer koktélok következtek. Egyszer ittam mákhéjteát, de ez nem jött be igazán. Pedig ittunk mellé pezsgőt, és benzint is szívtunk. LSD. Szerencsére az első utazásom iszonyú volt, így nem is kísérleteztem vele tovább. Ittam efedrines orrcseppet, mely felpörget, mint a diszkódrogok. Viszont túladagolva rettenetes. Az utóbbi néhány évben kaptam rá a cannabis szívására. És végig ott az alkohol kísérőakkordként. Az utolsó évben már saját kikísérletezett koktélom volt, melynek a lassú tánc nevet adtam. Kezdésnek efedrin kristály kólával, aztán mikor elkezd simogatni, jöhet az első szál fű. Utána kávé, kóla, melyek kiemelik az előzőek hatását. Aztán megint fű. Amikor ez is kitombolta magát, indítottam az első sört. Utána már nincs szabály, minden elérhető dolog számításba jöhet a kattanásig. Tudja, doktor úr. A villanyoltásig itt, benn a fejemben.

Az első túladagolásnál az utcán vánszorogva egyszer csak a templomnál találtam magam. Átmásztam a falon, és a feszületnél imádkoztam és fogadkoztam, hogy soha többet. Aztán másodszor is, és harmadszor is. Vele szeretnék most békét kötni. Igyekszem türelmes lenni, remélem, egyszer megbocsájt, és engedi, hogy egészséges legyek. Már amennyire ez lehetséges.

Azt kérdezi, kedves doktor úr, mit keres a beszélgetésünk ennek a könyvnek a lapjain? Nos, bár nem tartozom magyarázattal, elmondom. Én vagyok a főszereplője ennek a kisregénynek. Az, aki néha „én”, néha kisember, néha Larsen kapitány. És szeretnék hasonlítani az íróra, aki alkotott. Ő mindig azt mondja, hogy próbál őszinte lenni az írásaiban, mert e nélkül szerinte nem ér semmit az egész. Csakhogy néha túlságosan ködösít. Ezért én egy kicsit önállósultam, és egészen őszintén elmesélem, milyen voltam és milyen vagyok. Aztán az utakat, melyeket bejárok, már ő fogja lefesteni. Ehhez ő ért jobban.

Egyébként elég jól ismer, így hitelesek a történetek, hiszen ő az énjeim egyike. Vagy én vagyok az ő énjeinek egyike? Ki tud itt eligazodni, doktor úr?”

korai utak

„Hallottátok már a következőt? Egyszer egy hindu fakír ezt mondta: »Én csak egy gondolat vagyok egy emberke agyában, aki itt ül a fejemben, és engem elgondol.«

Nos, eddig a regényrészlet. Most már lassan kezdhetném. Annyit még előrebocsátok, ami szerintem már ki is derült, hogy én senkit sem akarok rábeszélni a kábítószerek fogyasztására. Igaz, le sem. Ez nehéz is lenne, hiszen az összes eddig kiadott könyv, mely az elrettentést hivatott szolgálni, inkább jó reklámot csinált a narkónak. Nekem például a kommunista időkben Magyarországon kiadott A KÁBÍTÓSZEREK VILÁGA című »remekmű« nagyon jó ötletekkel szolgált. Azt vallom, hogy a dolgokat igenis ki kell próbálni – persze ésszel és mértékkel –, hogy megítélhessük őket. Mindig idegesített, amikor olyan szerző nyúlt ehhez a témához, akinek a legdurvább narkó, amelyet fogyasztott, az irodai dohányfüst volt.

Miért ne lehetne a fű legális élvezeti cikk? Mivel károsabb mondjuk az alkoholnál? Az állam kézben tartaná a dolgokat, csírájában elfojtaná a modern, szintetikus vagy félszintetikus drogokkal folyó üzletelést, mint amilyenek az LSD, az amfetaminszármazékok (az ún. diszkódrogok – speed, extasy etc.), a heroin és társai stb. Ezek különben is a legrombolóbbak. Engedélyezné viszont az ún. hagyományos szerek használatát, úgymint a cannabis, a gombák, a Solanaceae növénycsalád képviselői (maszlag, nadragulya stb.) és a többiek. Igaz, ezek közül nálunk csak a cannabisra érvényes a tilalom, mert itt ez van forgalomban, a többit nem igazán ismerik. És persze az is az állam feladata lenne, hogy mindent szigorúan ellenőrizzen a szennyeződés elkerülése végett. (Hihetetlen, hogy mik vannak! Az egyik újvidéki díler morfinanalógba áztatta a kendert, hogy aztán a kuncsaft mindig nála vásároljon. Volt szerencsém az anyaghoz. Ihh...) Valamint, hogy fiatalkorúak még véletlenül se jussanak hozzá a szerekhez. És lehetnének szakkönyvek pontos utasításokkal a fogyasztást illetően. OK, OK, csak álmodozok... Nem ez van, ugye? Pedig a holland példa megmutatta, milyen jól működhet a dolog.

A magyar narkótörvény például hallatlan, inkább nem is minősítem! Az, hogy a fogyasztókat ilyen módon büntetik, egyszerűen nevetséges, vagy inkább siralmas, és nem vezet sehova. Bár előtte is csak a pitiáner utcai elosztók szívták meg, a kokainbárók köré erős bástyát von a pénz. De erre már van egy sztorim, ezt most elmesélem. Jó?

Korai utak

Az említett törvény elfogadása után történt velem Gödöllőn az alábbi eset. Igencsak túlszívva vonszoltam a testemet törzshelyemről haza a koleszba. A zsebemben még egy negyed pakk. Egyszer látom a szemem sarkából, hogy nagyon lassan elgördül mellettem egy fehér kombi, majd megáll. Az oldalán hatalmas kék betűkkel: RENDŐRSÉG. Ajtó kinyílik, rendőr bácsi kihajol. »Jó estét, fiatalember!« Képzelhetitek... »Személyit kérek!« Még a diákigazolvány sincs nálam, előhalászom a kollégiumi belépőm. Odaadom. Megnézi, visszaadja, »Rendben«. Mondom magamban, huhh, mire ő. »A magáé az a sárga autó?” Mi van?! Mondom, én nem vezetek. „De hát onnan jött, attól a sárga autótól!« Hátrafordulok, nézem, hát tényleg ott parkol egy sárga Citroën. De én arra sem emlékszem, hogy mit csináltam két perccel ezelőtt. Biztosan csak rábambultam az átkozott járműre. Ezek után nekem kellett elmagyaráznom az ökörnek, hogy nézze, itt van ugye a 8-as, a kedvenc kocsmám, emitt van a kollégium, ez itt a járda, a járda mellett parkol a kocsi, én megyek haza, tehát szükségszerűen elhaladtam mellette. Ekkor már azt sem bántam volna, ha lelőnek, csak utána húzzanak a jó büdös picsába. Mire ő: »Köszönjük, viszlát!« Hát nem volt semmi. Á., a pincér haverom azt mondta, ő a helyemben elfutott volna, ha meg utolérik, halottnak tetteti magát...

Jó buli! De most már szerintem tényleg induljunk el szépen sorjában! Kezdjük mindjárt a fűvel! (Fűvel-fával, hahaha.)”

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Történet a paprikamalom mellől 2. 1992. április 6.-án, ezen a hétfői napon, kétségtelenül nagy dolog történt.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Irány Brüsszel! A Zitzer Klub barangolásai Demokrácia tájain

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Igenis a mi kampuszunk a legszebb
Egy újvidéki gólya naplójából DAY 1: Sztriptíztáncosnő leszek.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Censored
A szólásszabadság Az emberi jogok közül lényeges szerep jut azoknak a szabadságjogoknak

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ébredezik a sötétség Belgrádban került sor októberben az első GARF-ra, azaz Gothic Art Festivalra.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Lengyel Zoltán
A szegedi underground infideljei Interjú Lengyel Zoltánnal, a Médeia Fiai zenekar oszlopos tagjával

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Istentelen zúzás Újvidéken Khors, Apostate, Ashen Epitaph - 2015. 11. 06. The Quarter, Novi Sad– 20h

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Mezei Zoltán
Don Quijote megtalálta új gyűrűhordozóját Mezei Zoltán ujjára ketült a Pataki-gyűrű

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
1. rész: Korai utak (Dokumentarista gonzóregény)

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Sütőtök, a natúr csoda
Sporhetsztori 13. Tizenharmadik rész – Csodatök a sütőtök

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Egy adag somlói – Klubest Somló Tamással A Wemsical Serbia Ifjúsági és Kulturális Egyesület és Magyarkanizsa Község Ifjúsági Irodája bemut...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Hagyományaink újratöltve! - Pályázati felhívás Cím: Hagyományaink újratöltve!

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est november 4-17 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Negyed évszázados Blues Fest Zentán Zentán a hétvégén, vagyis november 6-án és 7-én kerül sor a 25. Mojo Blues Festre

0 Hozzászólás | Bővebben +
: András Sándor és Ladányi István
A dodekafón - zEtna XII. Ha november, akkor zEtna fesztivál.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Bajtai Kornél Bajtai Kornél vagyok. Közgazdásznak tanultam, de újságíró lettem, pedig egy időben mindent megtet...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Nešić Máté (fotó: RaggAti photography)
Város – Vidék Az első Malom Slam - regionális slam poetry verseny harmadik helyezett alkotása

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Rólunk, huszonegyszer 1. 1. rész

0 Hozzászólás | Bővebben +