:

Egy újvidéki egyetemista naplójából

:

DAY 21: ÉN ÉS A MATEMATIKA

Az ember az egyetemi évei alatt hoz pár rossz döntést. Az elsőt talán már a megfelelő egyetem kiválasztásánál. És akkor ne is beszéljünk az ambiciózus kis gólyák elhatározásáról, hogy csupa tízessel meglesz a hatvan pont.

Valahogy így estem bele én is az első hibámba. Maga a Jogi Kar fantasztikus döntés volt. Ki nem szeretné tudni, hogy hogyan írja meg a végrendeletét? Viszont megsemmisíteni a nyolcast, mert lehetne tízes is...

Ki kellett menni informatikából a gyakorlati/szóbeli vizsgára. Vagyis nem kellett. De én nem voltam megelégedve a karikázós teszten kapott nyolcassal. Átlapoztam a könyvet. Excelben és Accessben is dolgoztam már. Nem volt mit veszítenem. Még mindig megvolt a lehetőségem arra, hogy visszakozom, és az indexembe bekerül a nyolcas.

A vizsga kezdetekor leültem az ajtóhoz legközelebbi géphez, és megkezdődött a szenvedés, amit a többiekkel ellentétben én másként fogtam fel. Nem először látok számítógépet, vagy ezeket a programokat.

Tény, hogy én is szőke vagyok, de vannak, akik szőkébbek. Egy szőke cicababa hatalmas körmökkel ült nem messze tőlem, akinek nem kevés figyelmet szenteltem, mielőtt még megkaptuk volna a feladatokat. A csajnak nem működött a gépe. Az asszisztens odament hozzá, és megnyomta a bekapcsolás gombot. Ugyancsak ez a lány törte meg a csendet, ugyanis a számítógépe továbbra sem akart működésbe lépni. Az asszisztens bekapcsolta a monitort. Ekkor már nem tudtam, hogy sírjak-e, vagy inkább nevessek.

Persze ennyivel nem úsztuk meg. Le kellett nyomni, hogy CTRL + Alt + Delete. És még csak nem is szőke volt a csaj, aki erőszakosan csapkodta a Shiftet, majd a CTRL megtalálása után gondba esett. Egyik kezének mutatóujja nyomja a CTRL-t. A másik az Altot. Sajnos csak két keze van...

Batman

Kezdetét vette a munka. A gimiben már megszoktam, hogy a negyvenöt perc sosem negyvenöt perc, hanem mindössze harminc perc áll a rendelkezésemre, hogy megértsem, és el is végezzem a feladatot. A tanár meg is lepődött, amikor húsz perc után már nyújtottam a kezem. Persze... ki várta volna egy szőke jogászpalántától, hogy az majd használni is tudja a PMF számítógépét?

A professzor és én hamar összetűzésbe kerültünk. Eszem ágában sem volt a könyvben leírt utasításokat követni. Azt néztem, hogy a program működjön. Aztán meg (én marha!) ecsetelni kezdtem a matek-informatika szakosnak, hogy én nem fogom többet használni az Excelt, vagy a matematikának azt a formáját, ahol az összeadáson, kivonáson, szorzáson és osztáson kívül más műveletek is előfordulnak. Drága professzor úr... tudja, én okkal írtam be a Jogi Kart a matematika helyett.

Amikor a velem szemben álló férfi elmosolyodott, sejtettem, hogy mégsem mondtam akkora hülyeséget, és nem is lesz befolyással a jegyemre a mi kis értelmetlen nézeteltérésünk. Aztán meg ki lettem küldve, méghozzá sürgetve, nehogy utolérjen a matematika.

Én mindig mosolyogva távozok a vizsgákról. Boldogan szökellek. Azért meglátjuk majd, hogy abszolvens fejjel hogyan nézek majd a dolgokra...

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Oláh Dóra
Vidámat akartam Vártuk már, hogy megérkezzen a tavasz

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Nő a szociálisan hátrányos helyzetben élők száma? Sokaknak eszébe sem jut, hogy mekkora mértékben van jelen kicsiny városunkban élő családoknál a s...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Egy újvidéki egyetemista naplójából DAY 21: ÉN ÉS A MATEMATIKA

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vajdasági Diák a széleskörű tájékoztatásért Beszélgetés Csipak Leventével egy ambiciózus kezdeményezésről

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Törvény előtti egyenlőség A törvény előtti egyenlőség gondolata már az ókorban megjelent

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Pozitív tendenciák a Sequence zenekarnál A szerbiai modern metált játszó Sequence zenekar kiadta első albumát.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Eluveitie magyar hangja – Eravistae
Észak fényei Budapesten Folkmetál – csak győzzük követni

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Csantavérről, Zsuzsannáról és a felüljáróról A tavalyi KMV díjazott fordítása

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
GOMBÁK A hallucinogén hatású gombák közül Európában legismertebb a légyölő galóca

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Konyhai pillanatkép Bourdainnel
Sporhetsztori 22. 22. rész – Bourdain, a fenegyerek

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szeretettel meghívunk az első SZLOVÁK MŰVÉSZESTRE! Szabadka, április 15, Klein House, 20:00

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Brutal Assault 2016 A szervezők szerint 75 százalékban véglegesnek tekinthető a fellépők névsora az idei, huszonegyed...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Punk, trash, metalcore a Riniben Az Otvoreni Prelom nevű punk banda jövő szombaton tartja első, Samokontrola című lemezének bemuta...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Április negyedikén indult a jegyelővétel az idei Malomfesztiválra Hahó, fesztiválozók, hahó, fiatalok, hahó, idősek és hahó, gyermekek!

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Sándor Zoltán és Bíró Tímea
Kisemmizett, lecsúszott és térdre borult emberek A Szab-way Színházi Szervezet, negyedik összművészeti estjén, Sándor Zoltán, muzslai születésű ír...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Darált iskola töltött könyvből Kezdjük mondjuk a végén. Itt van a kezemben egy impozáns külsejű könyvtárgy. Rakétaiskola darált ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Zürich D.-nek

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Mészáros Gábor Zentán születtem 1986. június 17-én.

0 Hozzászólás | Bővebben +