:

Egy újvidéki egyetemista naplójából

:

DAY 30: MÁR MEGINT AZ A SZOCIOLÓGIA...

Socijalna patologija – figyeltem a bejelentett vizsgát, melynek a dátuma egyre közeledett. Tanulnivalóból pedig értelemszerűen több volt, mint elég. Már az is több időt vett igénybe, mint amennyi a rendelkezésemre állt, hogy megszerezzem a megfelelő skriptát. Szentül hittem, hogy a skripta jobb, mint a kacifántosan megfogalmazott könyv. Valamiért van egy olyan elképzelésem, hogy szociológiára elég három nap. A vizsgakérdések között olyanok is szerepeltek mint például az alkoholizmus és annak káros hatásai, prostitúció, pedofília, drog... Ezeket elég volt egyszer-kétszer átlapozni, hisz az ember tapasztalatból is tud ezt-azt. Viszont volt egy halom kérdés különböző szociológusok elméleteihez kapcsolódóan. Na, azokat be kellett vágni. Pont ezt terveztem, csak azzal nem számoltam, hogy erre három nap nem lesz elegendő. Megevett az ideg a vizsga előtt. Kezdett távoli fogalommá válni az alvás, a napfény és a friss levegő.

Még hónapokkal ezelőtt, véleményem szerint viszont mégiscsak túl későn fedeztem fel, hogy a dobverő egy csodálatos dolog. Mind dobolásra, mind feszültségoldásra. Várható volt, hogy azzal együtt jelenek meg a vizsgán, reszketve az idegességtől, viszont mégis úgy, mint egy tip-top Barbie baba, nőhöz illően késve, a professzorral egyidejűleg.

Követve az ismerős kollégákat, beültem az első sorba. Lényegében mindegy volt, hogy mikor kerülök sorra. Már megszoktam, hogy a professzorok közül senki sem tartja magát a listához. A felháborodottnak tűnő professzor nem sokat teketóriázott, máris diktálni kezdte a kérdéseket. A nagy sietségben nem volt idő a pakolgatásra, kirángattam egy örökírót meg a konceptpapírt, a telefonom bedugtam a legközelebbi zsebembe, a dobverők viszont kikandikáltak a táskából, hiába voltak lefedve vékony nyári kabátkával, a kék színű csíkok a pálcák végén szinte kiabáltak egy kis figyelemért.

Egymás után kaptuk a kérdéseket, macskakaparásnak tűnt, amit hadarva leírtam. Mintha egy gyerek tanult volna írni, aki csak néhány betűt ismer, a többit viszont irkafirkával helyettesíti, amíg el nem jut egy újabb ismert betűig, majd pontig. Miután a teremben lévők megkapták a kérdéseiket, a tanár sétálgatni kezdett, amit aztán hamar meg is unt. A történet lényege pedig tulajdonképpen ebben a pillanatban vette kezdetét.

fax

Amikor semmi sem fontos

Imádtam a szociológiavizsgát, hisz laza volt, és mindig nevetéssel, valamint nem várt fordulatokkal teli. Ha Маrinković professzorról van szó, vegyes véleményeket hall az ember. De a jó történetek mindig az ő előadásaival és vizsgáival kezdődnek.

Ezúttal a „mesefokozás” része az volt, hogy a professzor lassan az első sorhoz sétált, és leült az asztalra, egyenesen velem szemben. A diákok idegesen jegyzeteltek, időnként egy-egy hallgató jelentkezett, hogy ő inkább visszakozna. Csak a negyven diák lélegzése, az örökírók kattogása és a ceruzák sercegése hallatszott. Én a szívverésemet is tisztán hallottam.

Már megszoktam, hogy a tanároknak van egy olyan idegesítő tulajdonságuk, hogy tesztírás közben a tanulók mellett állnak mindaddig, amíg az ártatlan ember be nem vall egy hármas gyilkosságot. Én erre csak úgy szoktam válaszolni, hogy felemelem a tekintetem, és unott pofával bámulok az illetőre, aki utána hamar elfordítja tekintetét, majd elmegy. De itt a szociológiaprofesszorról van szó, úgyhogy várható volt, hogy nem válik be a megszokott módszer.

Megpróbáltam a kérdéseimre koncentrálni, amikor egy kéz nyúlt át mellettem, egyenesen a táskámig, majd megragadta a dobverőket. Mosolyogva próbáltam nem észrevenni, hogy a zenész professzor elvette az ütőimet, melyek szerinte érdekes kínai pálcikák voltak. Kész. Nálam szakadt a film. Elveszítettem a koncentrációt. Fejből is tudtam a válaszokat. Letettem az örökírót az asztalra, és utat adtam a könnyeknek. Sírtam a röhögéstől, de hát a profnak sem volt keserves az arckifejezése...

Kedvenc professzoraim egyike végre leült a saját helyére, a dobverőimmel együtt, majd dobolni kezdett az asztalon. Úgy álltam hozzá, hogy ha ő ezt megteheti, hát én is nevethetek hangosan addig a percig, könnyes szemekkel, paprikapiros arccal, időnként koncentrálva, amíg fel nem szólít.

fax

Amikor minden fontos

Mint már megszoktam, leültem pontosan a tanár elé, amikor vagy legalább hét hely közül válogathattam. Valójában csak szerettem volna minél közelebb lenni az ütőimhez. Már kezdtem megijedni, hogy gondol egyet és megtartja, ami persze szóba sem jöhetett. A nevem hallatán mosolygós arccal meséltem el az alkoholizmus tragikus következményeit, és nem egyszer néztem össze a professzorral a kollégáim hülye válaszaira reagálva. Míg én a számat behúzva igyekeztem elrejteni a mosolyom, ő tovább faggatta a mellettem ülőket, hozzám intézve a helytelenül megválaszolt kérdéseket, majd terelni kezdte a témát. Nehogy már csak szociológiáról beszéljünk szociológiavizsgán.

A zene mindig fantasztikus téma. Arról bármikor lehet beszélni, bárkivel. Nem tudom, hogy mi alapján, de a prof leszögezte, hogy nekem van egy punk-rock együttesem, én meg csak jókat bólogattam. Lényegében nem is volna rossz... Másodpercek alatt elfelejtettük, hogy ez egy vizsga, és minden ettől függ. Na, jó, nem minden, de azért sokat nyom a mérlegen. A dobverőket az indexemmel együtt kaptam vissza, meleg mosollyal, és egy ígérettel kísérve, hogy a vizsga után zenélünk egyet. A gondolataim azonnal elkalandoztak, mintha egy órával ezelőtt nem evett volna az ideg pont e miatt a vizsga miatt. Boldogan távoztam, és a kezem csak akkor kezdett el remegni, amikor becsuktam magam mögött a terem ajtaját. Talán az idegességem is túl ideges volt ahhoz, hogy rendesen funkcionáljon, időben. Miután lenyugodtam, csak sajnálni tudtam, hogy nincs több ilyen professzor az egyetemen. Bezzeg, ha minden vizsga ilyen lenne, mint a szociológia...

fax

DAY 31: NAPI 48 ÓRA TANULÁS

Nem bírom tovább. Képtelen vagyok. Ez járt a fejemben kb. két hét aktív tanulás után, ami úgy napi nyolc óra görnyedést jelent egy vaskos könyv felett. Voltak napok, amikor seperc alatt tanultam meg tizennyolc kérdést, és szabad volt az estém, viszont az is megesett, hogy három kérdésen kívül más nem ment a fejembe, hiába néztem órákig az aláhúzott lapokat.

Fránya dolog ez a koncentráció. Egyszerűen csak gondol egyet és PUFF! Nincs többet. Más ugyanerre a vizsgára egy hétig készül, én meg két hét után sem érzem úgy, hogy fel lennék készülve. És akkor persze felteszem magamnak a kérdést: biztos akarom én ezt? Kell nekem egyáltalán az a diploma? Ha jobban belegondolok, öt év egyetem nélkül is lehet pincér az ember... Próbálom magam azzal vigasztalni, hogy na, még csak egy kicsi, és utána nyitott lesz előttem a világ. De valahogy sehogy sem tudok megfeledkezni egy apróságról. A Jogi Karra járok. Jogászból annyi van, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni, a diplomám meg külföldön még annyit sem ér, mint itthon. Hurrá!

A szerbiai egyetemisták valószínűleg heti szinten teszik fel maguknak a kérdést, hogy mi a halált kezdenek majd az életükkel, ha egyszer elvégzik az egyetemet. (Mindenki magából indul ki, ugyebár...)

S így válik egy évi egyetem után a jövő egy halom kérdőjellé. Nem éppen úgy mennek a dolgok, ahogyan én azt valamikor megálmodtam. Az élet valóban habos torta, csak az a gond, hogy rendszeresen arcon talál vele valaki.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal és hátsó borító: Blaskó Árpád
Október végén Régi filmeket újranézni. Régi slágereket újrahallgatni. Ősz.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Egy újvidéki egyetemista naplójából DAY 30: MÁR MEGINT AZ A SZOCIOLÓGIA...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mire jók a civilek? Egy valamirevaló demokratikus társadalomban elég erősnek kell lennie

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kaphatóak még jegyek a Cavalera tesók belgrádi koncertjére 2016. 11. 14. Dom Omladine, Belgrád

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ima az emberiségért Egy vidám, vasárnapi interjú David Eugene Edwardszal, a Wovenhand zenekar vezetőjével

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Gőzben úszó őrület Lies of the Machine: Freakshow (Magánkiadás 2016)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Burek Az idei Malomslam - II. regionális slam poetry bajnokság második helyezett alkotása

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A modern idők Orfeusza Bob Dylan kapta az irodalmi Nobel-díjat

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Quinoaburger
Sporhetsztori 29. QuinoaTúra

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
London - Part 2 Mikor közvetlenül felszállás előtt megtudtam a reptéren, hogy hová megyünk

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Thaiföldi édenkertek Aranyszínű homokba süppedő talpak, lágyan lengő pálmaágak, lustán ücsörgő majmok, színes szalagok...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Indulatok a vásznon Paszterkó Richárdnak nyílt kiállítása szeptemberben a szabadkai Klein House social bar and art ga...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Blaskó Árpád Blaskó Árpád vagyok. Verbászi születésű kúlai, aki Szabadkán él, és Zentán, illetve Újvidéken dol...

0 Hozzászólás | Bővebben +