:

„Kezdjük megtalálni a közönségünket”

:

A 2012-ben alakult adai/zentai vagy inkább bácskai Phrenia szekere továbbra is ezerrel dübörög. A srácoknak hamarosan egy jelentős fellépésük lesz Zentán, erről és egyéb aktualitásokról beszélgettünk egy rövidet Sebők Szabival, a zenekar billentyűsével.

 

Eltelt legalább három év a legutóbbi beszélgetésünk óta. Akkoriban meséltétek, hogy vannak metalosok, akik megdobálnának titeket, amiért – szerintük – nem elég műfajhiteles a zenétek. Változott valamit a helyzet?

Részben igen, részben nem. Aki nem szereti az elektronikával kevert metal/rock zenét, annak továbbra sem fogunk a kedvencei közé tartozni, viszont az utóbbi időben mi is kezdjük megtalálni a közönségünket, és ami talán fontosabb, a stílust, amit játszani szeretnénk.

Tavaly Million Miles címmel megjelent az első kiadványotok, ha jól tudom, kizárólag digitális felületeken érhető el. Milyen visszajelzéseket kaptatok rá?

Hosszú várakozás előzte meg a lemezt. Akkor már legalább két éve mindenki azt kérdezgette tőlünk, hogy mikor lesz már album, mi pedig kitartóan kértünk mindenkit még egy kis várakozásra. Nagyon jól kidolgozott és megírt anyagot szerettünk volna megjelentetni, ezért nagyon sokat dolgoztunk rajta. Izgatottak voltunk a fogadtatással kapcsolatban, de azt kell mondjuk, így visszatekintve, hogy pozitív volt. Akadtak olyanok, akiknek a kicsit több metalos elemet tartalmazó számok tetszettek jobban, de – az én legnagyobb meglepetésemre – a feltűnően sok elektronikát tartalmazó One In A Million lett a közönségkedvenc. Az album jelenleg csak elektronikus formában vásárolható meg, de mi nem bírtuk ki, hogy itthon ne csináljunk „házi készítésű” lemezeket. Nem készítettünk sokat, de rövid időn belül mind elkelt, jelentős részét külföldre kellett postáznunk.

Phrenia

Zenekarként teljességgel igyekeztek kihasználni a modern technológia adta lehetőségeket a promócióra. Szerinted van értelme fizikai formátumban is megjelentetni az első, illetve további dalcsokraitokat? Volt ilyenről szó? Kínált nektek valaki ilyen lehetőséget, vagy ti sem tanúsítotok érdeklődést iránta?

Szerintünk van értelme, mégpedig azért, mert egy fizikai lemez sokkal inkább kifejezi azt, hogy megvásároltál egy albumot, mintha digitálisan veszed meg, és mp3 formátumban hever valahol a gépedben. Persze sokkal kényelmesebb. A Million Miles kiadása előtt volt szó arról, hogy megjelentetjük fizikai formátumban is, de sajnos abban a pillanatban nem telt arra, hogy ez meg is valósuljon. Nemrég viszont jelentkezett egy jóakaró, akinek annyira tetszettek a zenéink, hogy felajánlotta a támogatását ahhoz, hogy megjelenjen az album CD-n is. Még folyik az egyeztetés erről, de reméljük, hogy a nem túl távoli jövőben meg is valósul a terv.

Egyre többet léptek fel Magyarországon. Milyen visszhangra talál a zenétek az ismeretlen közönség előtt?

Való igaz, az idei és a jövő évre tervezett fellépéseink java része Magyarországon lesz. Elmondhatjuk, hogy kedvezőek a visszajelzések a közönség részéről, hamar azonosulni tudnak a zenénkkel, és mindig jó hangulatúak a bulik. A legnépesebb, ismeretlen emberekből álló közönségünk a Barba Negra Trackben volt, ahol a ROAD előtt melegítettünk be. Egy kicsit aggódtunk, hogy ránk mint az est előzenekarára nem fognak eljönni, de pozitívan csalódtunk. A közönség élvezte a szettünket, mi pedig imádtunk nekik játszani.

Phrenia

Sok helyen koncerteztetek az utóbbi években. Mekkora lelkesedéssel tudjátok elvállalni az apró klub-bulikat? Egy bácskossuthfalvi sörnapokra is ugyanakkora lendülettel mentek, mint a Dührer Kertbe?

Szerintünk nem a buli mérete számít, hanem hogy jól érezzük magunkat mi is és a közönségünk is, akárhány emberből áll. Imádunk zenélni, és igyekszünk mindig a maximumot nyújtani, legyen szó egy kisebb klubkoncertről vagy egy nagyobb fesztiválról.

Többször hivatkoztatok a zenekartagokat összekötő barátságra az Arcokkönyvbéli oldalatokon. Pár éve mégis megváltatok Kovács Zsolttól, aki évekig volt a zenekar basszusgitárosa. Miért volt szükség erre a váltásra?

Zsolti magánéleti elfoglaltságai sajnos nem hagytak elég időt neki arra, hogy velünk zenéljen. Úgy látta a legjobbnak, ha kilép tőlünk, mi ezt sajnálattal vettünk tudomásul. Nincsenek közöttünk nehéz érzések, barátként váltunk el, egymásnak a legjobbakat kívánva. A helyére rövid időn belül Simoni Iván érkezett, ő a mai napig tartja a frontot.

Jelenleg Simoni Iván a basszusgitárosotok, ő végleges megoldásnak tekinthető? Mennyire tudott beilleszkedni a zenekarba? Sokat járul hozzá a zenétek fejlődéséhez?

Igen, Iván már második éve zenél nálunk, és nagyon meg vagyunk vele elégedve. Hamar beilleszkedett közénk, mert ő is ugyanolyan őrült, mint mi. Nagyon otthon van a funkysabb stílusokban, ezért elkezdtünk komolyabb basszustémákat belevinni a zenénkbe, átemelni elemeket onnan, hogy kihasználjuk a tudását.

Phrenia

Egyes híresztelések szerint a dobosotok, Horváth Péter a Nevergreen sorait is erősíti az élő fellépéseiken. Mennyire ütköznek a két zenekar dolgai?

A híresztelések igazak, Peti a Nevergreen ritmusszekcióját is erősíti mellettünk. Hálistennek eddig nem ütközött semmi. Szépen megfér a két banda egymás mellett az életében, a próbák is más napokon vannak, minden adva van, hogy zökkenőmentesen menjenek a dolgok.

Elképzelhető, hogy Peti otthagyja a Phreniát a Nevergreen kedvéért?

Peti saját állítása szerint neki a Phrenia a fő zenekara, de mindkét helyen a maximumot nyújtja. A két banda koncertjeit sikerül mindig úgy megoldani, hogy ne lógjanak egybe, ne zavarják egymást. Igyekszünk úgy rendezni mindent, hogy még csak az esélye se merüljön fel annak, hogy ott kelljen hagynia a Nevergreent.

Phrenia

Jelenleg melyek az elsőbbséget élvező tervek a Phreniát illetően?

Elárulhatjuk, hogy életünk első, magyar zenéről készített feldolgozása lassan kiadásra kész, és mellette elkezdtünk dolgozni egy EP-n is, amiből szeretnénk egy számra videoklipet forgatni rövid időn belül. A tavaszi turné tervei is kezdenek már kirajzolódni, de erről akkor árulunk el többet, ha eljön az ideje.

Hamarosan koncerteztek a zentai Zeppelinben. Mit várhat a közönség ettől az éjszakától?

Lehet, már tudjátok, aznap este a magyarországi FISH!-sel és a USEME zenekarral közösen fogunk fellépni, és már borzasztóan várjuk! Mindkét bandát imádjuk, és el sem tudjuk mondani, mekkora öröm számunkra, hogy zenélhetünk velük. Sajnos itt a környéken a rezidens klubok megszűnésével kissé visszaesett a zenei élet, így reméljük, ez a zentai koncert egy kicsit összehozza a stílust képviselő és az élőzenét hallgatni szerető embereket.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: A kép forrása: http://i.dailymail.co.uk/
–68. nap – A barát Mindig jó, ha van az ember közelében valaki, akire számíthat, bármilyen helyzet adódik is.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jogi Kar, te drága! DAY 50: LELKI FELKÉSZÜLÉS A VIZSGÁRA

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Semmit rólunk nélkülünk – a választójog korlátozása A demokrácia a nép uralmát jelenti, ezért alapvető eleme, hogy a nép beleszólhat a hatalomgyakorl...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Vendégcsalogató plakát
A megvilágosodás útjai hangjegyekkel kikövezve 2. Barangolások a szerbiai rock/metál múltjában és jelenében – 2. rész

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ahol minden metál 2. Brutal Assault 2017 – II. rész

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Kezdjük megtalálni a közönségünket” A 2012-ben alakult adai/zentai vagy inkább bácskai Phrenia szekere továbbra is ezerrel dübörög.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Nam hietha arw Ged arkvaissa!” – avagy a harmóniában egyesítő mágia Ursula K. Le Guin: A Szigetvilág varázslója; Atuan sírjai; A legtávolibb part – 1968–1972

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 44. Sporhetsztori 43. rész – Malomsztori 2.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A mindennapi betevő pszichopatológiája A ma embere gyorsan, kapkodva, elvárások közepette él, ez azonban hatalmas teher legtöbbünk pszic...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Valami véget ért Ülök egy széken a sötét ég alatt. Előttem színes ruhában ugráló bugrisok, felettem a közönyös Hol...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Egy túra, egy kihívás, egy élmény Jézus-barát Gyalogtúra 2017, Tóthfalu

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
II. VIFÓ Ifjúsági Konferencia Megérkezett az ősz és a Vajdasági Ifjúsági Fórum (továbbiakban VIFÓ) lelkes aktivistái újra megsz...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Pámer Csilla Pámer Csilla vagyok. Ez egy mondatnak számít?

0 Hozzászólás | Bővebben +