Nem elég, hogy hideg, még sötét is – mondhatnánk szörnyen leegyszerűsítve a decemberről. Mondjanak a meteorológusok, a naptárkészítők akármit, mi bizony érezzük, hogy tél van. És ez nem az elmúlt napokban vette kezdetét, hanem lassan már egy hónapja annak, hogy téliesre fordult az időjárásunk, és bizony sapka, sál, kesztyű, bakancs, miegymás. Az október végi óraátállítás óta folyamatosan az óra mutatóit (a kijelző vonalait) figyeljük, hogy vajon mikor kezd el sötétedni, mikor érünk odáig, hogy már négy óra körül azt mondjuk, hogy öreg este van, irány az ágy. Persze, egyikünk sem fekszik le ebben a korai időpontban, de azért mindenki eljátszik a gondolattal, hogy ha most lefeküdnénk, és úgy döntenénk, hogy napfelkeltéig ki sem mozdulunk az ágyból, akkor bizony több mint tizennégy órát tölthetnénk a pokrócok, paplanok között, ami igen komoly időintervallumnak tekinthető, főleg ha figyelembe vesszük, hogy nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás, ami ugyebár nem engedi meg a legalább tizennégy óra hempergést. De… A gondolattal eljátszhatunk. Igazság szerint mindennel eljátszhatunk, a gondolattal, a saját és mások gondolataival, tárgyakkal, eszmékkel, történelemmel és kémiával egyaránt. Játék az egész világ. És természetesen minden játékban vannak szabályok, minden játékhoz tartozik használati utasítás, sőt országos és nemzetközi szervezetek, amelyek fenntartják maguknak azt a jogot, hogy megváltoztassák a szabályokat és átírják a használati utasításokat, hogy a saját elképzeléseik szerint izgalmasabbá, színesebbé, követhetővé, nézőbarátabbá tegyék az adott játékot, amely adott esetben az élet is lehet.

Ott tartottunk, hogy el kell játszani a gondolattal, hogy átalusszuk a téli estéket, hogy a leghidegebb évszakot medvemód éljük túl anélkül, hogy valami fizikailag vagy szellemileg megterhelőt tennénk. Ami ugyebár megintcsak nem fog menni, hisz játékosok vagyunk, komoly spílerek, akik nem tudnak megállni, hanem állandóan valami nagyot akarnak véghezvinni, megtenni valami utánozhatatlant, vagy egyedit alkotni. És a játékon keresztül eljutottunk a hiúságig, mert ilyenek vagyunk, olyan lények, akik folyamatosan az alkotásra törekszenek, hogy ennek segítségével emelkedjenek ki hasonlóan alkotó társaik közül. A szabályokat követve, ugyanakkor szükség esetén felrúgva azokat alkotunk. Alkotunk reggel kávét főzve, alkotunk délelőtt az iskolapadban vagy éppen a munkahelyünkön, délután bevásárlás közben, a barátokkal való találkozások minden egyes percében, ebéd közben (értsd ez alatt az előételt, főételt, desszertet egyaránt), tévénézés, zenehallgatás és chat közben, a zuhany alatt, és igenis lefekvés előtt is csakúgy, mint lefekvés után. Ilyenek vagyunk, télen-nyáron alkotók, olyanok, akik alkalmazkodtak a külső és a belső körülményekhez, sapka, sál, kesztyű, bakancs, miegymás. Sötétben lámpa, napsütésben napellenző, és irány az alkotás végtelen és kiszámíthatatlan játéktere, hómező, fagyott utak, homályos zugok, és a szabadság. Legfőképpen a szabadság. Mindig a szabadság. A cél, az eszköz, a társ…

Képgaléria: